Szuperságos szállásunkon baconnel indult a nap, vigyorogtam már itt. Pedig még mi várt ránk.

(Busz az Apádra ütökből, medence, amiben nem fürödtünk ééés nagy pálma a bejáratnál)

Többfogásos reggelink

(már a hotelban is asztronauta volt. Ja igen, az Atronaut Boulvard-on laktunk)

...

Hát biza, az Armageddon zenéjére érkeztünk meg a NASAhoz; Kennedy Space Center (KSC)

Végtelen kép és videó készült és természetesen annyi élmény, hogy ez megint egy nehezen összerakható bejegyzés lesz.

Na lássuk.

Már az úton odafelé kiszúrtuk a rakéta-kertet (Rocket Garden); hiszen a nagy hordozórakéták több emelet magasak.

Megérkezve láttuk, hogy az alapjegyhez tartozhatnak még kiegészítők – mint mindig. Úgy döntöttünk, hogy egy plusz buszos túrára befizetünk; kb másfél óránk volt előtte szétnézni.

Mivel esős nap volt, ezért itt is – mint Orlandóban – kevesebben voltak állítólag az átlagosnál. Tény, hogy az Universal studio-s sorokhoz képest itt szinte csak lézengtek az emberek, de ha ilyet otthon látsz, azt mondod, tömeg van J

A Rakéta Kerttel kezdtünk, a rakéták és eszközök méretén hüledeztünk és nagyon-nagyon örültünk, hogy bár be van borulva, nem jön a zuhé.

Később a Heroes and Legends épület következett; itt először 20 perc agyzsibbasztással 100 ember 10másodperces videókon elmondta, kit-mit tart hősnek, de ezután viszont jó cucc jött; betereltek egy 3Ds terembe, szemüveg fel (Orlandó után már rutinból) és mehet a videó.

A film arról szólt, hogy hogyan jutott el az űrhajózás napjainkig és milyen kihívások jönnek a közeljövőben. Kb a spektrum TV is tudná ezt a szintet, de a képi világ és a hangok zseniálisak voltak, látványos és tiszteletet parancsoló volt az egész. Fura volt belegondolni, hogy ezek itt a 60as évek végén a Holdra készülnek, odahaza kismagyarbalf@szok meg két értelmes dolgot nem bírtak letenni az asztalra. (mert akik igen, már rég kint voltak). Mindegy.

A kövi attrakció a Mars utazást előkészítő tárlat volt, élő fellépővel (uncsi, hisz gyerekeknek és amerikai tudatlan tökfilkóknak szánták a performanszot) és sok érdekességgel. Ki voltak állítva a marsjárók (köztük a Curiosity, ami nekem gyerekkori legenda volt), a Marsra utazásos kérdések és nehézségek, Űrhajó és landoló egység makettek és még sok más. Baba picit unta, menünk tovább.

Volt egy nagy IMAX vetítő épület, itt kinéztük az időpontot és végül – órákkal később – be is tudtunk ülni.

Átszaladtunk a gift shopon, fotózkodtunk rakétákkal és indultunk a buszok felé.

Ki volt ránk ragasztva, hogy az 1:00-s útra vagyunk hivatalosak, átvettük a túra kiskönyvét és kaptunk vizet. Volt pici sor, egy öreg figura jött végig és kérdezgette, ki honnan jött. Azt hittem a buszsofőr, de szerencsénkre a túravezetőnk volt. Miután elcsodálkozott rajta, hogy 8000kmt jöttünk idáig, a mögöttünk állókkal elkezdtünk cseverészni. Los Angelesiek voltak, kedvesek és érdeklődőek.

A buszon kiderültek a szabályok; mikrofonba mesél majd a figura, mi meg kussoljunk. Ezzel nem is volt gond, azzal viszont igen, hogy a 3 órás túra első órája alatt meguntuk a sok rizsáját és azt, hogy 20 mérföldre lévő kilövőállomásokat mutogatott, ami ugye nekünk kb 1-2 mm-esnek tűnt ilyen távolságból.

Babával egymásnak hőbörögtünk, de csak hunyorítva, lévén, hogy okosan egyikünknél sem volt napszemüveg.

Végül elkezdett alakulni a túra, mert végre a létesítmények közvetlen közelébe vittek (volt, ahol ki is szállhattunk). Láttuk a nagy rakétaszerelde épületét kívülről; hatalmas ajtókon jönnek ki függőlegesen a rakéták. Irtó menő volt. Láttuk a rakétákat hordozó hernyótalpú gépeket és kilövő állásokat is; mind-mind hatalmas és brutális. Voltunk a SpaceX közelében és a Szemnél, ami egy nagy látó és halló központ, ami a kilövéseket „tudósítja”. Ezt amúgy egy teknős őrzi.

Buszunk és jobbra az épülő új kilövőállás, ami a Mars - és előtte a Hold újra - hódításához lesz szükséges.

Rakáta szerelő épület, a világ legnagyobb hangárajtóival. Egsézbe szüli állva a rakétákat kifelé.

Kilövő állásokon pedig középen luk van a pukinak.

Épül; rajta a szorgos melósok.

SpaceX - Musk cége is igen aktív, lízingelik a Nasa kilövő tornyát.

A fehér víztartály azért kell, mert kilövés előtt lelocsolják a kilövőállást. A hűtés mellett a hangot (rezgést) hivatott elnyelni.

A kilövőállástól nem messze van a szem, a programok címergyűjteménye és az Őrteknős.

Buszunk kívülről, a szerelde épület frontja és a világ legjobbarc turistái.

Végül a buszról leszállva egy nagy csarnokban az Apoló programról meséltek. Az ember az űrutazásra gondolva először talán az űrsiklókra asszociál, pedig a NASAban sokkal inkább érzik ezt a programot csúcsteljesítmények. És joggal. Amikor Kennedy elnök annak idején kijelentette, hogy a Holdra szállás lesz az új cél, beindult gőzerővel a dolog, az űrverseny új fordulatot vett. Az amcsik hamar utolérték a ruszkikat, majd bőven túl is szárnyalták. Ezeket a lépéseket szépen bemutatták nekünk; hogyan jutottak el a 15 másodpercnyi űrutazástól a Holdig és a nemzetközi űrállomásig.

Az Apollo rakéták máig a világ legbonyolultabb elektromechanikai eszközei, 2milliónyi alrendszer dolgozik össze, hogy az egész rakéta legvégén lévő kis kapszulát a Holdra és majd hazajutassák.

Bólogattunk, hogy jaja, ez igen. De már vágytunk vissza a központba, hiszen várt ránk egy űrsikló, az IMAX mozi és még pár dolog.

Ám ekkor betereltek minket egy hangárba. Kb 600 méter hosszú és 100 méter széles területen az eredeti Apolló rakéta volt kiállítva; hajtóművestül, szétkapcsolva szintenként (Stage), ahogy az űrben is anno lekapcsolta magáról a már nem szükséges rakéta szinteket. A mérete és az összetettsége lenyűgöző volt. Néztük hosszasan, fotóztuk és csak sétáltunk és sétáltunk mellette, mire végül elértük a tetejét, azaz a kapszulát. Mások is kerek szemmel sétáltak, az egész olyan meseországszerű volt. 

Alább a holdprogramok eredeti irányítóterme, ahol szimulációk segítségével fel is lőttünk valamit.

Még alább pedig a hangár és a kincsek

Az Apollo program kellékei is ki voltak állítva eredeti Hold kőzetmintával egyetemben, de ezeket csak gyorsan futólag néztük meg, mert a szkafandereknél és Rover-nél sokkal több minden várt minket és ment az idő, mint állat.

A buszokhoz – melyek a központba visznek vissza – iszonyat sor állt, többek közt az éhségtől is feltüzelve kezdtünk bemordulni. Ezen a buszon is volt amúgy túravezető: itt láttuk be, mekkora szerencsénk volt a miénkkel, mert ez bizony egy sz@r volt :D

Végül visszaérve láttuk, hogy már csak a 4 órakor kezdődő vetítést láthatjuk, így toltunk egy kis kaját (hot dog és twix) bementünk megnézni Atlantist, az űrsiklót.

(életnagyságú hordozórakéták és köztük az üzemanyag tank sárgával)

Az űrsikló programot már jó pár éve leállították, de tény, ami tény, nagyon fontos lépése volt ez a program is az űr meghódításának. Eleve az, hogy ezek többször is bevethetőek voltak a régi rakétás kapszulás mókához képest, illetve le is tudtak szállni (vagy itt, vagy a nyugati parton és akkor Boeing tetején hozták haza).

Na szal Atlantis. Tán azok a szerencsétlenek, akik az Apollo rakétát nem látták, még inkább seggre ülhettek, de mi is így is totál padlót fogtunk. Az űrhajó mérete, szépsége, ütött-kopottsága mind mind az emberi nagyságot mutatták, azt, hogy valóban nincs lehetetlen. Nekem gyerekként ez a téma volt az egyik legkedvesebb, nem vicc, könnyek csurogtak az arcomon, Baba meg rajtam vigyorgott.

Sok-sok fotót készítettünk, az űrhajó és a vele kapcsolatos alkotóelemek, eszközök is jópofa módon bemutatásra kerültek. Még kb 2-3 órát el tudtam volna ebben a hangárban (múzeumban) tölteni.

Következett az IMAX mozi, ami szép volt és jó; azt kaptuk, amit vártunk. Bár számomra információ szempontjából a buszos út volt a csúcs, az öreg fószer végleten mennyiségű érdekességgel látott el bennünket. Lényegében nettó két órán át beszélt, így ezek a videók már nagyon sok új anyagot nem tudtak mondani :D

Beugrottunk a Gift shopba, hisz egy-két NASA feliratú dolgot az ember muszáj hazahozzon. Done.

Ma is jól elfáradtunk, az egész napos angol azért nagy igénybevétel, na meg persze a meleg párás idő, a kutyagolás és a rohadt-tetves-elcseszett klíma, ami miatt a világ összes energiáját is elfűti a test.

Mivel maradtunk az előző szálláson, ezért végre nem kellett egy estét költöznünk és nyugodtan hazaérve pihizhettünk. Gondoltam, írok blogot, de ehelyett 7kor elaludtam és 13 órás alvással pihentem ki az elmúlt pár napot. Baba is aludt 9,5-t.

És már szerdánál is tartunk.