Életünk újabb mérföldköve, hogy elköltöztünk "vidékre". Ám mielőtt a Vadászkastélyról szó esne, leírnám, hogyan is jutottunk el idáig; így teljesebb lesz a kép :-)

BÜRÖK FÖLDSZINT

Onnan kezdeném, hogy 12 éve költöztem a Bürökbe, azaz a XII egyik legjobb utcájába. Forgalmas persze és földszinti (utcafronti) volt a kecó, de a leromlott állapota és a sürgős eladás miatt meg lehetett kaparintani. Imádtam, hogy saját, imádtam, hogy hűvös és elfogadtam a gyengeségeit és az állapotát. Utóbbin 3 körben sikerült úrrá lenni és vegül az eredeti vételár és a beletett felújítási összeg dupláját sikerült kiszedni az eladás során. De nem is csak a profit a lényeg. Imádtuk Babbal a lakást; a fészkünket, ahol az erkélyen kívül zavartalanul élhettünk. Ez erkély forgalmasra nézett és a kertben tevékenykedők is útban voltak, de ez azért így is tökély volt.

BÜRÖK 2. EMELET

Bab kiskecója eladása után megvettük a második emeleti kecót ugyanitt a társasházban, amit szintén felújítottunk. Bár tudtuk, hogy hamarosan elköltözünk, azért ment bele bőven pénz. Ám végül pár százezer pluszba tán sikerült abból is kiszállni. Ám az emlékek már messze nem olyan pozitívak, mint a földszinten. Hiába volt Mixnek is egy kis saját szobája, hiába volt modernebb a fűtés, klíma, konyha, stb. Teljesen megkeserítették az életünket az alattunk lakó bolond barmok; vagy az egymással való üvöltözéssel és rombolással, vagy pedig az ellenünk (gyerekünk) irányába irányuló KUSS LEGYEN kiabálástól, csörömpöléstől. Mivel nem épelméjű emberek, így nem éreztem kiscsaládot biztonságban. Végül egy durva fellépéssel ennek gátat szabtam, de azért a feszültségünk maradt. 

Ám két dolog is szerencsésen alakult;

• egyrészt elköltöztek bizonytalan időre alólunk (külföldi munka), így bár nem tudhattuk, visszatérnek e, de részlegesen béke lett (már csak a mellettünk lévő gyerektelen pár szólt mindenért, a frusztrációt megértjük, de jó így sem volt). 
• másrészt elkezdtünk erőből házakat nézni. Házat, mert szerettünk volna helyet, kertet és kifejezetten próbáltunk családit és nem ikret, vagy sorházat, hogy a szomszédoktól való elszigeteltséget kimaxolhassuk.

Jó pár házat megnéztünk, próbálkoztunk; 11ben, 12ben, budaörsön és mindenhol. De semmibe sem szerettünk bele. Végül azonban egyik nap felkerült egy új hirdetés, aminél egyből éreztem, hogy ez lesz az, meg is írtam Babnak:

Megnéztük még aznap, majd másnap a - kihagyhatatlan - ingatlanossal is. Alkudozás, izgalom, de végül megállapodtunk. Tudtuk, hogy ázik a ház, rettentően lelakott, elhanyagolt kert és beltér, elavult szinte minden. Ezért tudtuk megvenni. És bíztunk abban, hogy azért az alapjai jók, mert azt tudtuk, hogy anno viszonlyag kevés anyagi kompromisszummal épült a ház..

Ám az eladó kérése az volt, hogy októbertől május elejéig várjunk a birtokbavétellel, így tehát az emeleti lakás vevőjével is meg kellett állapodnunk a visszabérlésről. Bab brilliáns ötletével az adásvétel része lett a visszabérlés is, így jogilag már kint is voltunk a vízből. 

Innentől visszaszámoltuk a fél évet. Eleinte hónapokban, majd hetekben, majd a két uoltsó hónapot napokban ikszeltük végig, számoltunk vissza és minden nap végén - fürdetéskor - ünnepélyesen ikszeltük be egy újabb letelt napot. Megint picit közelebb a költözéshez.

Teltek hát a napok; október-november csigalassan, december az ünnepek miatt egész jól, majd január és február még a csigánál is lassabban, azt hittük, áll az idő. Ám márciusban már indult a tavasz és vele az idő is gyorsult (pecával is lehetett csalogatni a májust), április pedig - az utolsó fővárosi hónapunk - pedig már villámként telt el. Bab leszervezett mindent; költöztetőt, internet költözést, stb, én pedig próbáltam a melóban és a többi témában haladni.

 Így bár rengeteg év telt el a Bürökben, nem éreztem (és nem érzem), hogy hiányozni fog (hogy hiányozna), bár lettek jobbnak mondható kapcsolatok, ezek ápolása nagy eséllyel dugába dől.

.... két utolsó hónap: 

Na szóval eljött a költözés előestéje, örömmel konstatáltuk, hogy egy nap alatt képtelenség összepakolni a lakást és a pincehelységeket (összesen két lakásnyi cucc); így a lakást bedobozoltuk, majd egykor kidőltünk. Reggel jöttek is a költöztetők, két 8méteres teherautóval. Én pedig pakoltam a pincéket. az 5 embert is lefoglaló terhelés 6 órát vett igénybe, kb 4,5 órát bepakolni és utána 1,5-t kipakolni. Talán 6,5t is. Végül ezt azt még összeraktak, kifizettük őket és ott álltunk a házban.

De azért azt hozzátenném, hogy végül tehát két teherautó és 8 személyautónyi cucc jött át, aszittük sosem lesz vége.

De vége lett és innetől jöhet a HÁZ!

 HÁZ - azaz a "E." vadászkastély

A birtokbavételnél már láttuk, hogy a mézes mázas hőskersztény eladóink nem olyanok ám, mint a mesében. Megloptak minket nem is kicsit; elbontották a konyhát (szerződés szegés) és az összes megbeszélt ingóság is eltűnt, lásd a sütő például, noha tudták, hogy egy másfél éves gyerekkel érkezünk. Értetlenkedtek, hogy mi ugyebár nem mondtunk összeget, csak hogy ezek maradjanak, Ők meg jól eladták rongyos párszázezer forintért a dolgokat, Megértem, hogy még jobban elszálltak az árak és buktak ezen 20M-et (mi pedig nyertünk, haha), de ha felhívtak volna, hogy figyu ennyit kapnánk ezekért, biztos leokéztuk volna, hogy fizetjük, csak maradjon az infraszauna és a többi cucc.

Bab kérésére abbahagytam a balhézást és átvettük a házat: órák leolvas & papírok kitölt. Bab persze este meggondolta - volna - magát, de már mindegy volt és bár az ügyvédünk is némán hallgatta, mekkora balekok vagyunk ("de hát ti nem vagytok balfszok, mi történt?!), megértette Ő is, hogy egyrészt egy balhézós pereskedő házból költözünk el, másrészt az, hogy jóba maradjunk az eladóval (például ha a későbbiekben kérdéseink vannak, vagy segítségre szorulunk), az hosszú távon jobb opció lehet.

Szal füstölögve, de beletörődtünk.

Két hét szabim villámgyorsan elröppent a kipakolással és egysmás elintézésével. 

Ám ez már a kövi bejegyzés témája. 

Addig is üdv, a vidéki VezBab

Hát biza blog írásra sajnos nem maradt sem idő, sem energia, pedig milyen jó, ha az ember felcsaphatja a régi emlékeit, vagy a kedves családtagok, ismerősök és ellenségek is elmerülhetnek az élet ilyesfajta digitális naplójában.

Ezer dolog és minden történt az elmúlt időszakban, félek, hogy az elmúlt évben, így most próbálom nagy vonalakban összefoglalni és vagy ebben a bejegyzésben később, vagy majd egy külön képes bejegyzésben illusztrálni is.

Na szal magunkkal - a méltán híres - VezBab-bal kell kezdeni. Szépen megvagyunk. Ahogy kell. Ha akadnak is hullámok, szépen vitorlázunk előre, közös célok mentén, szeretetben, szerelemben. És tán ez a legfontosabb. Próbáljuk Mixli és a munkahely mellett valahogy a quality time fogalmát is néha beüzemelni; és mivel Mix már aludt a nagyszüleinél (köszönjüüüük), így azért már másfél év alatt sikerül 2 azaz kettő darab egész estés filmet is végignéznünk. Akinek van gyereke, tudja, mekkora kincs ez.

MIXLI

Mert Mixlinho, azaz Mixlinjóó már azért elég Maxlinho kezd lenni, növekszik, fejlődik ezerrel. Nemrég állt talpra (10 hónaposan, mikor féradtan elhúzódtam a kanapén és ahhoz hogy elérjen, talpraállt), és tényleg nem rég óta fut szalad csinázik mindent. De tényleg mindent. Mindent is. Rosszalkodik, tör és zúz, szerel és játszi autózik is már és imádja a Játszit, azaz a játszóteret. Napi minimum 1x jut is neki. Ez a szocializáció egyetlen igazi helyszíne, de erről még lesz szó.

Aludni már jobban alszik, így aludni már mi is jobban alszunk, de azért egy megszakítés tuti van és áltaában hajnalban is. Ezzel azért már ki bírunk egyezni. 

Enni pedig eszik. Mindent, mindenből sokat, és bár motoregérként meg sem áll eglsz nap (kivéve a délutáni 1-1,5h alvást), még mindig van bőven tartaléka, nem zörögnek a csontjai. Persze a szalonka alatt már izmok is vannak, meglepően erős és kitartó a mozgásban. 

Beszéd csak limitálva, az apja az "Gyagya", bár egyszer már volt "Gyapa" is, a NEM az tiszta és a bólogatás a másik fele, azaz a kérsz e még ebből kérdésre már érdemben reagál, ami nagy könnyebbség. Utánozza az állathangokat az alvó állat (macika) az "Dádá" nevet kapott, a többi pedig "heő" kíséretében rámutatva kéri, legyen az kaja, vagy akármi. És ha nem, akkor a dackorszakban mi mást is lehetne tenni, mint hasra vágnia magát és visítani, mint akit elevenen nyúznak. Igyekszünk ezen úrrá lenni, de persze ebf@szt sikerül.

Szal a játszin viszont igazán látszik a fejlődés; homokozás csúszda, mászóka, hinta, motorozás, dzsungelharc és a többi dolog. És jaj annak a gyereknek, aki Mixlivel akar játszani, vagy aki esetleg balga módon Mix lapátjára vet szemet. Piff puff jön a pofon, bár igaz, hogy előtte jelez és mondja, hogy NEM! Mi meg nem győzünk ezen is úrrá lenni (ebf@szt ez is). Ezzel együtt a mozgása és a szocializációja azért nagy ütemben halad, nekünk puszit ad, mindenkinek integet, nevetgélősebb, stb. Nagyfiúsodik. Pedig még csak Mixli ez a Maxli. Imdáunk, kisfiam. <3

és még sok sok kép, majd lesz még.

----------------------------------------------------------------------------

Bab hősiesen tartja otthon a frontot, én pedig járok be dolgozni. Kivéve, mikor elkap a korona, majd mindenkit még a családban. Omikron, három Pfizer után; full padlón voltunk egy-egy hétig Bab-bal. Mix persze simán 1-2 nap, Ősök szintén 1-1 nap, de én még hetekkel később is köhögtem, víz a tűdőben, stb.

Na szal ez sem tréfa.

 Innen folyt köv; lakáshelyzet, házmóka, és a többi frissebb újságokkal. 

Tán kezdjük a bejegyzést Mixlivel, Pipivel, VEZzel, Amúrokkal.... nem-nem, inkább a szépséges Bab-bal, a VezBab szebbik felével, aki betöltötte a 18adik életévét (haha):

Nagyon nagyon jó nap volt ez, vadasparkkal, mindenel. Álomszerű.

Maxli-ról is egy pár kép, aki már sokat időt tölt kint is és persze mindenhol bent is - óriási munkában lehet :-)

Volt, hogy sikerült ketten is kicsúsznunk picit kirándulni: 

Másik randi: 

Voltunk egy nyári esküvőn: 

Voltunk a híres (előző posztban említett kamaraerdei) kiránduláson: 

Sok marháskodás megy otthon: 

Voltunk együtt pecázni is: 

Költöztettünk furgonnal: 

Voltunk Velenceizni: 

Voltunk bababulizni is: 

Reninél: 

Tüzijáték az erkélyről:

Első homokozás:

Otthon a kertben is mindig lehet legelészni:

"Az árja nem járja!"

Na szóval tényleg sok minden volt és van. Az Iphone öszegyűjtött pár közös képet montázsba, ezeket is bedobom ide, hízzon csak a bejegyzés (és persze, hogy a kedves Olvasó mazsolázhasson):

Na szóval így.

Mixli betöltötte az első évét, így kommresz szülinapozós fotók helyett jöjjön pár egy évet felölelő montázs:

Királyság, igaz? :D

Közben itt a tél és most már felöltözött Maxliról lehet csak képet csinázni, ezekkel búcsuzunk, hogy utána már a karácsonyi bejegyzés is érkezhessen; PUSZCSI

És az első hó:

<3

Hát hol is kezdjük, hol vegyük fel a fonalat? Talán ott, hogy még a leggyorsabbnál is kicsit gyorsabban repül az idő, főleg mióta Maxli is emeli a Pereputty fényét. A napok, hetek, sőt a hónapok is repülnek, bekavart a munkahely, lakáseladás és házkeresés, Maxli és Pipi és persze VezBab. Zajlik az élet, pedig már annyiszor szerettünk volna a Blogra is írni, képeket felrakni, ilyemi.

Na szóval Mix pillanatok alatt fél éves lett;viharos sebességgel tud négykézláb átkavirnyálni a lakáson. Még mindig anyatej diéta van, az alváshelyzet továbbra is csak több éjszakai szakaszban megoldható, de már nappal próbáljuk az egy órás délutánit bevezetni. Indul a hozzátáplálás, haladnak az oltások (jó kis lázas Bexero), és Mixli már inkább Maxli-ra hízott, gyarapodott, 72-es 80as ruhák kellenek, hosszból néha sok, de szélességben (combok, boka, pocak és poppoló) ippeg passzentosak.

Mindenre reagál, csibészkedik és nappal  - hála a Bab féle önálló játszatási startégiának – egész szépen elvan. Jönnek a fogak sorban, ez a Baba könyvben regisztrálásra kerül.

Csaxlira még visszatér a bejegyzés.

MUNKA: 2020 végére finoman szólva sem voltam a helyemen a cégben. Nagyon szeretem mindkét projektemet, de az igazi power, az igazi döntések, a feszültség és a stressz azért nem ütötte meg a nekem elégséges szintet. Persze borzasztó jó a helyzet, hiszen az érdeklődési körömnek megfelelő dolgokkal foglalkozhatok és ezért hátlás vagyok a cégnek (és magamnak), de ez így kevés. Egy félreértelmezett javaslat puccskísérletnek volt értve, ami nekem fájt a legjobban. Nagy nehezen kimagyarázódott és elsimult a dolog, de abból a sezmpontból mindenképpen mérföldkő volt, hogy a management megértette, visszatérnék a nagyfiúk közé, ideje az aranytojást tojó nyúkot ismét bevetni (még inkább... mert persze a két projekt másnak bőven elég..de VEZnek VEZETNIE kell, azért Vez.

Ígyhát pár hónappal ezután megkerestek egy német vevő projektjével; amiről én magam is tudtam, hogy eddig is nagy szarban volt, és nyilván még mélyebb lett a gödör, ha engem is behívnak (lásd Mr Wolf). Álltam elébe, hiszen végre megint éreztem egyrészt, hogy számolnak velem, másrészt a vevői projektekben még úgysam tudtam csillogni, ideje volt hát itt is bizonyítani.

Álmomban sem gondoltam, hogy ekkora a baj; a csapat túlhajszolva, a vezetőjük – aki mellé bekerültem másodhegedűsnek – fiatal és tapasztalatlan. Persze tűz és elszántság van, de biza jól jött a tapasztalatom, ProjektvezetőTársamnak pedig az energiája. Így ketten nekiálltunk és így fél év elteltével a mai napon már állíthatom, jól ment, kijöttünk a slamasztikából. Naja, de milyen áron. Három hónapig 160 helyett 210 órákat dolgoztam, 12 órázások, kiküldtetések, este hullaként hazaesések, hajnali telcók, stb stb. Bab próbált itthon mindennel helytállni, és persze az eddig megszokott nyugodt és kiegeynsúlyozott életünk gombnyomásra lett számára is terror.

Mindent egyedül. Maxli, kutya, háztartás, és mikor hazaértem általában használhatatlan állapotban, próbálta az estéket is lemendzselni, míg én félholtan hevertem a kanapén. Tartott ez, míg bírtuk. De azért pár hónap ilyen felállás után jöttek az itthoni viharok, érthető módon, így szükség volt egy kamaraerdei fordulatra, ahol végre igazán beleálltunk a dologba és megtaláltuk azt a középutat, hogy élhető legyen újra az itthoni élet is.

Óriási munka volt eddig eljutni, ott okosan egymást megérteni és utána a megbeszéltek betartásával elindulni a fény felé. De VezBab nem akármilyen duo. Kéz a kézben indultunk kifelé a mi gödrünkből és közben a céges gödör is kezdett betemetődni.

Így tehát a nyár munkával telt, áprilistól szeptember végéig ment a durvaság. Persze eközben a másik két projekt éppen életben maradt, így mikor végre visszábbvehető volt a megkeresés, rohanhattam azokat is megmenteni. Mégis, a meló így azért helyrekerült és a renomé is kimaxolódott újra. Örülök, örülünk ennek.

Persze azért PECÁzni csak sikerült kicsúsznom jópárszor, hála Babnak, ezek a kikapcsolódás és a sport mellett feltöltődést és meditációt is jelentenek, így kiemelten fontosak. Minden halas rekordom megdőlt idén, kicsit olyan jól kiérdemelt sikerek ezek, tudod. Megvettük a saját etetőhajómat (az autopilot még nem jó, jövőre kell utánajárni, szervízeltetni), Pontyból meglett a bandanagy (Bütykös, 19,8kg) a Dianatóból és a rengeteg amúr között is megint volt egy mégnagyobb: 14,4 kg. Majd képeket keresek, ez most szöveges bejegyzés(nek indult). Asszem pecára lesz egy másik bejegyzés, mert a Keve tavon csúcsra húzott method-os technikával is majd el kell dicsekedni. Nagy munka volt megtanulni, fejleszteni, de dupla ínhüvelygyulladásig jól megy, azaz annyi halfárasztás van, hogy alig lehet bírni fizikálisan.

Na és akkor MIXLIre visszatérve: imádjuk egymást. így mikor a projekt elragadott és hullaként hazaérve leeresztett lufiként hevertem és próbáltam enni pár falatot, már Bab segített Mixlit lekaparni rólam. Cuki kis Max, igyekezett odaférkőzni hozzám. Ültem a kanapén (10 hónapos volt ekkor), és mivel nem érhetett el, egyszer csak érzem a lábamnál, hogy csakazért is ott van. Ott, hiszen talpraállt. ÁLLt, kis lábain, hogy így megkaparinthasson. Nos, mondhatnánk, hogy mire nem jó egy túlterhelő projekt, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy mindent felpakolni, fusson, ki merre lát, mert innentől bizony gyorsulnak az események.

És igen, gyaloglás, lépdelés, segítséggel, két kézen fogva, majd egy kézzel, majd már egyedül, majd egyre szaporábban és végül már szaladgálás is. Fel-le mászás a kanapéra, székekre és minden, új világ nyílt meg. Imádtuk a cuki négykézláb mászást, de ez új dimmenzió. Persze több figyelmet igényel, de látni például, ahogy Csaxli rájött, hogy így már a kezeiben is hozhat-vihet dolgokat, zseniális.

Közben kaja frontján is bővül a paletta; jönnek a fogak és jönnek az egyre komolyabb ételek. Teletálból már Csixli is kap; amit apja mutat, az általában mindennél finomabb neki, így lett a sóska, vadas, finomfőzelék és hasonlók biztos pontok. Imádom, ahogy majmol. De ezeken felül az esti kolbászevésekbe, sajtfonat zabálásba mostmár nem csak Pipikutya van résen, hanem egy újabb csillogó szempár figyel és mutat rá a kezével, hogy „O”, azaz Ott, azaz abbóladjmostazonnal.

Mutatás, kommunikáció: halad. Nem olyan gyorsan, mint vártuk, de ebben biztos benne van jó adag szülői elfogultság is. Lámpa, kutya és néha Apa, ezek megvannak, mutat rá, vagy csak ránéz. Integetés, tapsi é még pár dolog. De egy a fő, kb sosem csinál semmit kérésre, csak ha kedve van. Érdekes ez. Újdonságokra fogékony, pl a Supermen kéztartást kb 0,001 másodperc alatt tanulta meg, de ott és akkor integetést is kérsz, tuti nem kapsz. Ahogy megtanulta a pacsit és mindent odahoz (kisautót, könyvet, telefont), de vissza nem integetne :D

Öntörvényű és persze ügyes, szép. Ügyes, mert olyan igazén nagyokat nem esik, és gyönyörű; tényleg midnenki megállít minket, vagy csak rámosolyog. Nagy kék szemek, pufiság, menő öltözet; ez bizony komoly kombináció.

Egyik este – 15 hónapos – azon agyaltunk, hogy tuti már meg kellett volna szólalnia, aggódtunk is, mert mindent is lehet már olvasni. Másnap mutattam neki a könyben, hogy kutya nézd, VauVau, mire a gyerek rámutatva tökéletesen ismételte, hogy Vauvau. ŐŐŐŐRÜLET, BESZÉL. Nos, azóta sem mondta, de egyszer igen. Zebrát és még pár kezdeményt mond, ezzel kell beérnünk, de persze türelemmel kell várni é foglalkozni vele, ezzel tudjuk legjobban segíteni. Nem vagyunk elkésve, ezt azért megerősítette a szakember.

Fürdetések továbbra is zseniálisak, de a pacsálás helyett direkt víz kimerés, öntés van tölcsérből és kis pohárból, mert hát ennél ugye nagyobb móka nincs is. Sztem van, Mix viszont meggyőzhetetlen. Úsik a fürdőszoba, tövv víz van kint, mint a kiskádban. Bab pedig törölközőkkel, felmosóval próbálja a deci vizeket összeszedni, míg én a fürdés utáni törölközés, pelenkázás, öltözés háromszögében vaok nyakig elmerülve. Előtte persze van a nyomi-nyomi, azaz minden villanykapcsolót fel-le-fel-le kell kapcsolni, majd végül a kéken világító termosztátot, ami a nap fénypontja (max kétszer van egy nap, így ez az igazi sztár).

Pipivel egyre jobb Mix viszonya; labradobásban Max verhetetlen (és az is lesz), kergetőzés és ökörködés, mostanra egész finom simogatásokkal. Persze Virs mikor megunja, segítünk és szétváasztjuk őket a rácsos ajtóval, amire épp szólt a szomszéd, hogy zavarja. Minket is, hogy Ő meg könyvtárban akar lakni. Ez van. Úgyis mingyá költözünk.

De hova is?

HÁZba.

Megindult a nagy házkeresés. Ám előtte a földszinti lakás is totál felújítódott, új fűtésrendszer, villany, ablak és bejárati ajtó csere, laminált parketta lerakás és glettelés, festés. Óriási munka volt, de ez még a külsős projekt megkeresés előtt volt, így volt rá erő, energia, és így utólag elmondhatom, hogy bőven megtérült.

Eladtuk a lakást, ez lett az önrészünk. Nagyon furcsa érzés volt meghirdetni, az első igazi ingatlan tulajdont, úgy meg végképp, hogy Bab is erősen kötödött hozzá. A lakáshirdetés(ek) és mutatás(ok) oroszlánrészét is Bab intézte, hisz ekkor már engem elragadott a cég. Meghirdettük és kb egy-két héten belül eladtuk mindkét lakást (a fentit is a seggünk alól), és két dolog vált biztossá. Értünk és szeretünk felújítani, és jó csináljuk, jó stílusban, mert mindkét lakásba belépve mindenki első megjegyzése a jó egységes hangulat, modern, de nem túl letisztult összkép volt. Ez jó dolog és ezt a fajta potenciálunkat majd a jövőben is szeretnénk kiaknázni. (egyelőre e témáról ennyit).

Szal lé az lett és mivel a tetves pandémia miatt a kertes házak drasztikusan megdrágultak, így egy nagyon kacifántos keresgélés indult meg. Budaörs és sasad (már ezek sem feltétlenül megfizethetőek – két lakás árából....) a cél, és jó pár mindenféle megnézése után találtunk egy Hosziendát; egy jóval nagyobb házat, mint ami szüks, cserébe van hely, meg minden. A környék nem volt makulátlan, de a ház óriási potenciált rejtett, rábólintottunk. Ám a kiküldetésem alatt egyszer csak eladták. Hogy ebbe benne volt e az ingatlanos, vagy tényleg megkerülték, örök rejtély. De volt hova menni, aztán már nem volt.

Nagyon rosszul éreztük magunkat, kezdhettük elölről. Nézegettük, kerestük ezerrel, heteken át (így már összesen hónapok óta). Egyik nap feldobott a net egy újat, még akkor megtaláltam, mielőtt a hirdetésfigyelő pittyent volna. Úgy küldtem el Bab-nak, hogy ITT A HÁZUNK, és tényleg. Rohantunk megnézni, lecsaptunk rá, ellentmondást nem tűrően. Adél, az ingatlanosunk vérprofin lehozta az egészet, kettő szépséghiba van csak.

• Az egyik, hogy a ház műszaki állapota ismeretlen, csak annyit tudunk, hogy régi (35 éves), elavult és hogy ázik körbe. Reméljük, hogy csak a hanyag esővíz elvezetés miatt; ez majd beköltözés utáni sajátkezű feújítás után kiderül (hogy kiszárad e a nyáron).
• A másik, hogy a tulajok csak májussal tudják átadni, cserébe még picit engedtek az árból. Ez kompromisszum, de nem túlzok, hogy azóta halljuk az óra kattogását, olyan lassan telik az idő. Ábrándozunk a beköltözésről, nézegetjük a képeket és várunk várunk várunk. Fél év, végtelennek tűnik, de ahogy ezt most írom, már eltelt 40%...

És igen, túl nagy a ház hogy fűtjük ki és vajon mennyiszer kell sosksok milliót beleönteni, mire jó lesz. És igen, baromi közel van az autópálya kivezető, nem tudjuk, mennyire lesz zajos, poros. Milyenek a szomszédok, milyen lesz autóval jönni menni, mert ott nem lesz pár lépésnyire hegyvidék(i) pláza. Nem tudjuk. De azt igen, hogy VezBab óriási lépése ez, és hisszük, hogy ZSENIÁLIS lesz.

...

Talán minden témát érintettem, Mix, Pipi, VezBab, Munka, Peca, Kecó, asszem a nagyja megvan. Sztem majd Bab is ír előbb-utóbb, hogy az Ő nézőpontja is meglegyen. Mert a munka frontján, Mix és a többi dolog nála is komoly téma, érdemes lenne írnia. ...

Mert Mixli, kicsi mogyoró kisfiam, ha egyszer ezt olvasod, tudd, hogy ahogy gépelem, itt állsz most épp a lábamnál, rám mosolyogsz, remélem, örömmel olvasod majd a történelmünk ezen kis leírását egy fél évről, ami az egyik legmeghatáráozóbb volt. Én - amióta megszülettél - most már főleg azért írom a blogot, hogy egyszer elolvasd, megismerj minket és az utat, aminek bejáráshoz Te is hozzánk csatlakoztál.

VezBab! (és ebbe már Mix és Pipi is mindig beletartozik!)

Telnek a napok, hetek ezerrel, és ezt nem csak a közelgő horgászszezon miatt írom.

Hanem mert gyerekkel, munkával az élet tényleg őrületes sbességbe kapcsol, már mindjárt febr közepe, ami egy érdekes vasárnapot hoz; a szerelmünk ünnepe és a fél éves lesz a kis Máté, akit legritkábban hívunk így.

Paxli, Nyaxli, Maxli, kis Tyatyovszki elvtárs úr, Tyatya, stb stb, Minci és Manci. Na igen, néha úgy is hívjuk, hogy Hagydmárabbanyígást, meg a Maraggyámá sem olyan ritka :)

Virs egyre érdekesebb:

De azért azt lehet mondani, hogy ez egy arany időszak; egy nappal aktív kiscsávóval, aki hason már komoly mennyiségű időt bír eltölteni, játszik, fordul (most már néha hasról hátra is és akkor nem kell nekünk ebben segíteni), sőt, néha tolatgat, nyúl a dolgokért, eszik a szőnyegből, vagy befexik a kutya ágyába is.. :)

Lényeg, hogy egész jól eljátszik, de fontos, hogy látótávolságon belül legyünk, sőt, üljünk is minél közelebb. Az éneklést továbbra is imádja, főleg, ha a fejünk is mozog hozzá (táncolás), mindig vigyorog tőle.

Szűkös a vendégsereg:

Kukucsolás megy ezerrel, most már hetek óta, de megunhatatlan, ahogy néha komolyan megijed, majd a kikerekedett szem és a nyitott száj átváltozik kacagássá és akár önfeledt csicsergéssé (ez a furcsa toroknevetéses hang).

Bab új fodrásza mindkettőnket megnyírt, elfogadhatóan.

Oltás most nem volt, de nemsoká lesz, véres kaki móka elvétve. Azonban Bab vérszegénysége miatt Ő elkezdett vasat szedni és a gyerekorvos&védőnő duett erős nyomására a hozzátáplálást is megkezdtük; így két héttel korábban a tervezetthez képest.

Almapürével kezdtünk, tartva az 5napos szabályt, azaz arról nem letérve, nem keverve, hogy az esetlegs allergiás reakciót tudjuk hova kötni (nem volt eddig szerencsére, koppkoppkopp).

1.) Na szóval alma vásárlás, megmosás, pucolás, kockázás, megfőzés, leszűrés, pépesítés géppel, kihűtés. Majd evéshez..

 2.) Átöltöztetés, partedli, fólia, textilpelenka

3.) Etetési procecúra

4) Takarítás.

1-4es pontok összességéből értettük meg igazán, mekkora kincs a szoptatás, azaz hogy nem jár kosszal, ott van, elérhető, jó hőmérsékletű, effektív, stb stb.

Na de hogy ízlett, mi volt? - kérdezheté joggal a tisztelt Olvasó.

Hát jól. Az alma szépen megy lefelé, második nap már komolyan nyitotta a száját, hogy akkor jöhetnek a kanalak. Persze minden összemancsikálva, mindenen a nyamnya, de ez ilyen. Eszik, ez a lényeg.

Aztán egy óra múlva - mintha egy falatot sem evett volna - ugyanolyan éhséggel húzza be a tejet is, szóval röhögünk ezen, hogy Ő úgy van hozzátáplálva, hogy maradt a 5-6x tej és ehhez hozzá (nem kiváltva) az alma.

Fogyni nem fog. :)

Más: a szeme színe továbbra is kék, de minden fényben más az árnyalat, tessék csak nézni:

Fürdési stílus is megváltozott; nem fröcsköl most épp annyira bent ülve/fekve, inkább kényelmesen elnyúlik a kádban, feje is elmerül, hogy csak az arca lóg kis és beszél, búg, hangoskodik, szerintünk azért, hogy hallgassa magát a víz alatt.

Szoktunk vele vizet csurgatni, próbálja elkapni, ne érti, miért nem szilárd, miért nem bírja megfogni.

És amit imádunk: tudja már a menetrendet, amikor odaér a fürdőszobába és meglátja a kádat, belelkesedik, alig várja, hogy átvegyem és a víz fölé tartsam, hogy kicsit taposhassa a wellness előtt. 

Voltunk a Velencei tónál is, ahol mindenki is ott volt, alig bírtunk kikecmeregni a szabadstrand tömegéből:

És az állandóan növekedő és hízó Pupákovicsunknak megvettük a komoly autós ülését, ami a szétnyithatósága miatt kb még 13 évig jó lesz neki:

A fejlődés az elmúlt héten azonban döbbenetes; sokkal többet mozog hason, mutaja, mit szeretne, eszik már pépet, rendeződni látszik a kaki téma és biza kibújt az első foga :D

Hát ezen annyit röhögtünk tegnap előtt, Bab szúrta ki, én meg akkor, mikor a szokott módon csócsálta a kezem és lehetett érezni egy kis recét odabent :D

Cukiság.

A napok és a hetek szaladnak, így tehát a hónapok is. 5 hónapso múlt a kis MókusMogyoró - Éljen-éljen!

Most egy éve tudtuk meg egymás kezét fogva a kórházban, hogy a kis gilisztánknak dobog a szíve; és kezdhettük igazán elhinni, hogy szükők leszünk, igazi család leszünk. Sokaknak ez egy olyan magától érthetődő folyamat, de mi a két korábbi trauma után végigizgultuk a terhességet és - mint minden szülő - izgulunk végig minden egyes napot, hetet. És hónapot; azaz kezdünk bele a szülőség hatodik hónapjába.

Kis MixliMaxli pedig fejlődik ezerrel, 5 hónaposan túl a 8.3 kilón, így fél évesen nem a minimális megduplázás, hanem szűken a megtriplázás is összejött; hála az étvágyának és persze a varázslatos Bab féle anyatejnek. A Diétát tartja szegény Bab - a magokról is lemondva - de hiába, felismerhetetlen ciklikussággal, de vissza-visszatér sajnos a vér.

Egyik kötelező oltás alkalmával rá is kérdeztünk a házigyerekorvosnál, hogy ezzel mi legyen, annál is inkább, mert főleg felemelt pelenkázásos pózban kakilva látunk vért. Hú, akkor irány a gyermeksebészet, szólt az ukáz; a Jánosba is tartozunk, de higgyük is el, jó ott.

Elhittük. Odamentünk, megvizsgálta egy fiatal doki, volt visítás. Aztán átmentünk a másik épületszárnyba és ott is megvizsgálta egy másik fiatal doki. Mindketten arra jutottak, hogy érdemes lenne tovább vizsgálódni (mint az autószerelő; érdemes lene ezt azt még szerelni, kicserélni - mi?!), így gasztroenterológia lett megjelölve kövi állomásnak. Ehhez vérvételes laborral készültünk elő, ám 20 perc kínzás után levett vér végül értékelhetetlenül megalvadt, szóval lényegében tök felesleges volt az egész délutáni tortúra. Máté kikészült teljesen, és mi is, főleg mikor a másikunk volt bent Vele és kint kellett várakozni és hallgatni, ahogy bent üvölt a kis MinciManci. 

Tehét a vizsgálódásnak, kérdezősködésnek semmi haszna nem lett, okosabbak nem lettünk, a vérvétel miatt kékzöld kisfiút hazahozva éjjelig dühöngtünk az egészen. Alvás helyett is azon járt az eszünk, hogy a tetves stadionok helyett micsoda kórházakat, személyzetet és oktatási programot lehetett volna 10 éve elindítani és mostanra a kontinens szívében a legjobbak között a legjobbaknak lenni. Nem b@zmeg, a foci a fontos. Kívánom nektek keserű szívvel, kik felesküdtetek az Országunk megsegítésére ott a Duna-parti homokkőépületben, hogy saját bőrön megtapasztalva tanuljátok meg, mit tettetek és remélem bilinccsel a csuklótokon fogtok betegen megrohadni valami pöcegödörben. Ezt amúgy a Baloldalra is értem - sajnálom, ez a véleményem - akik aktívan végigaszisztálták ezt máig, mert nélkülük ez a fantasztikus folyamat nem mehetett volna végbe. Gratulálok, seggfejek.

Kis politikai kitekintés után térjünk békésebb vizekre; például jó hír, hogy a bagóért vett karácsonyfánk meglepően jól helytállt, és bőven ráértünk vízkereszt után leszedni. Pikkpakk, majd az erkélyről - mint a győzelmi zászló - írhatott le szép parabola ívet a betonudvarig.

Hiányzik a falról, de azóta a fal már nem üres - de erre még visszatérünk.

A fa leszedése egy dolog, elpakolni a rengetg díszt, fényeket, boákat és a többi dekor kelléket egy fél évszázad volt, de csapatként lehoztuk azért.

Kövi már a tavaszi-húsvéti dekor lesz, mert január-február: itt a nyár.

Na szóval a lenti lakás a beázáson kívül nem nagyon változik, pedig kiadni/eladni, de vmit naon kéen már. Ennek kipakolása továbbra is helyhiány (és idő/energia/elhatározás hiánya) miatt váratott magára, de egy szép vasárnap este a Kika (helyett LUXXXXX) térelválasztó polc került beszerzésre.

KisPiros benyelte szélvédőtől szélvédőig a két hatalmas dobozt, ami lendületből a vállamon fel is jött a lakásba :D

Jöhetett a legózás, ám a pontatlan legyártás kis hibái miatt nem volt egy leányálom.

Csak elkészült végül és szépen illik is oda, erre kerülnek a lenti lakás polcáról a könyvek, gyerek játékok, stb. Attól nem félek, h ne tudnánk ezt (is) megtölteni.

Mivel a parketta nem teljesen vízszintes, hétvégén felfúrjuk a falra felül, hogy ne kelljen rettegni, hogy később a gyerek magárahúzza. Aztán pakolás, és így lent is haladhatunk.

Nyűglődés utáni fotók:

Érdemes a kis Puffancs kezét jobban figyelembe venni:

Igen, egy gömb.

Mostanra az értelme rohamos sebességgel növekszik, figyel, körülnéz, kukucsozik és mindent kóstol, pédául a hajat is, ahogy a kövi képsor békés fotósorozata is bemutatja:

Ja igen, leesett végre az első hó is, Virslikutya és a Máté is néztek kifelé, mikor jutunk már odaki.

Délután aztán autóba beül és Szécheni-hegy móka. Jó volt! :D

Ja igen, beszéltünk a ProtectorLady-vel (Védőnő), aki mondta, hogy szerinte is sz@rjunk a vérkakira, majd úgyis lassan-lassan jönni fog a hozzátáplálás, mert egy ekkora babát már nem lehet napi 1-1,2 liter anyatejjel fullra táplálni. Milyen soknak hangzik az, hogy egy ember ennyi tejet termel és mégis kevés lesz ez. Najó, van rajta zsír, az igaz, a kis Szalonkán, de alatta egyre több az izom, átfordulgat most már hátról hasra (aztán ha úgy elfárad, sírni kezd). na de akkor is, konkrétan 7-8 hónapos gyerek méretű, mert szép hosszú is, arányos, csak extrahusi.

Például a zokni nem jön fel rá, csak úgy, ha ollóval végigvágjuk a szárát. Fiam, mire ezt olvasod, szerintem már azért csesztetünk, hogy csontsovány vagy, egyél már egy csülköt, de most így néz ki egy zokni:

Poszt befejezéseként kis vegyesfelvágott a telómról:

Cumit utálja, inkább röhögve csesztetjük csak vele, aztán pukk: kiköpi :D

Kis Einstein képpel búcsúzunk mára! Puszcsi!

Séta a Feneketlen-tónál: 100% átaludva.

Maminál ébredés: meglepődéssel és abból induló alapos körülnézéssel kezdődött.

Aztán Ők megbeszélték a Világ nagy dolgait:

Aztán eltörött a mécses, úgyhogy menekülőre fogtuk.

Itthon is folytatta az alvást, majd ébredve és jóllakva újra visszatért a jókedv:

 A kanapén sincs az embernek nyugta:

Hajfüggyönyös fotó:

Anyánál a legjobb

Reggel = hason játék az ágyunkban

Aztán irány a nappali és a játszószőnyeg:

Alább is látszik a kis kezek szimmetrikus használata. Ügyes.

Apja fia:

A hinta továbbra is jóbarát; moöst éppen nem előre hátra, hanem oldalra hintázás a favorit

Néha ilyen jól sikerül / evés után kis szundi - már nemtom, melyik:

Hiába a szép sapka (fülvédős!), nem tetszik magának. Magának. Nekünk annál inkább. na meg azok a szemek.

Néha eszünkbe jut magunkat is rátenni a képre. Látod, Fiam, milyen jó bőr Anya?

Kicsi a rakás:

Megfürdött:

Fürdetés előtt mostanában az ágyunkban zajlik a végső kifárasztás:

Ma voltunk vendégségben is, de ezt majd kövi bejegyzésben:

Inkább még tegnapi Anya-Fia fotókkal búcsúzunk:

VezBab Productions!

Ma nappal megkezdődött a 2021es év munkanapjainak hosszú sora, tavaszig nem is lesz megállás, hiszen a jóidőt meg kell várni a szabadnapokkal, legyen az utazás, peca, bármi.

Úgyhogy most 3-4 hónap meló, sok sok nap, sok sok munka és ehhez arányaiban kevés hétvége.

A lenti kecó kipakolását, redbetételét kell ezen a hétvégén befejezni és meghirdetni végre, hogy termelhessen pénzt. ( a B-terv felújítós vállalkozós elképzelését még rágcsáljuk, valószínűleg tolni kell)

Íme az utsó két hónap és a jelen kis papírkája:

Remélhetőleg a kövire (Márc-Ápr) már kerül halacska jel is.

Addig pedig ideje csodát tenni ennek a beteg cégnek és a projektjeimet sikerre vinni.

Bab pedig igyexik itthon helytállni, ami a nyíló értelmű magas energiaszintű gyerekkel nem könnyű dolog.

VezBab!

Ma reggeli könyvklub:

Szilveszter margójára:

reggelünk:

Eközben valahol Nógrádban:

Nálunk:

Este aztán:

Idehaza:

------------------------------------------------------------------------------------------

Ma pedig már 2021 van, íme az egyik főszereplő friss ropogós képei:

Ja igen, virágzik a virágzó virágunk:

És már január elsején kezdjük a horgászstég foglalást (már most alig van hely augusztusra)

Mert egyszer az idény is meg fog kezdődni.

Addig pedig VezBab, az ICloud-nak hála, valószínűleg frekventáltabban. ( a képek minősége "direkt" nem jó, az eredetik nálunk elérhetőek)

Puszcsi

Ezzel a képpel kívánunk Minden kedves Olvasónknak BOLDOG ÚJ ÉVET:

(Utóirat: nekünk 2020 egy csoda volt, jó egészségben, szeretetben és szerelemben telt és ebbe csöppent bele KisBab, azaz Máté, akivel végrévényesen is teljes értékű családdá váltunk. Volt sikeres lakásfelújításunk (első igazán közös Fészkünk) és sok peca, jó munka, meg minden.)

Azt mondtuk, hogy 2020 a Vezbab éve: így is lett.

De most új mondásunk van: a 20as évek VezBab évek!

Éljenéljen!

Fradi a Bajnokok ligájában:

Jött a (céges) mikulás:

Közben Karácsony is lett:

BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK:

&

VezBab!

Bizony, már több, mint 1 éve létezik a bolygón Kisbab, és ebből már lassan 4 hónapot töltött idekint velünk.

Szülők lettünk és család és ennek - pár hisztizős/vergődős órán kívül - minden percét élvezzük, imádjuk.

A home office nem mindig könnyű, de a szépsége mindenképpen az, hogy azért sokat vagyunk együtt és sokat lehetek én is (Vez) a kis pirinyó KisBab-val. 

Aki pedig fejlődik, haladunk szépen lassan előre. Alábbiakban megpróbálom összeszedni az előző szöveges beszámoló óta a változásokat:

1) Először is már nem is olyan pici. Mislen (Michelin)  Baba ehhez képest csont és bőr; kucu combok, tokaszalonka és miegymás, zseniális. 3 hónaposan már túl volt a 6 kilón., most négy hónaposan már a 7,4 körül járunk. 3-4 számmal kell már nagyobb ruha, mint annó; a doboz, ami a kinőtt dolgokat gyűjti, meg is telt.

2) Étvágy: na hát az van. Mostanra már mindkét csöcsi üzemben van, az első kiürül, a második is sokszor; 150-200gr simán megevődik. Elégedett kis drogos fejjel eszik, közben már a kezeivel kapirgál, keresgél, fogna mindent. Kaja közben vagy röviddel utána jön a lenti barna áldás is.

3) Ha már a barna: vér sajnos esetlegsen most is van, hiába a tejmentes diéta. Legújabb jótanács, hogy a magokat is kerülni kell, ami Bab egyik fő tápláléka (kesu, pisztácia, mandula, stb), úgyhogy Bab lassan átlátszóra fogy. Nehéz ügy ez, sokat gondolkodunk, hogy az erősen beszűkült keretek között miként lehetne egy picit Őt is hízlalni. Na persze ilyenkor - télen - van a modelleket bőven leköröző - beachbody, 3-4 hónapos gyerekkel ilyen csinos anyukát sem hordott még a hátán a Föld.

4) A napirend toivábbra is eltolódva: reggel 10 körül kelnek, 11ig van a happy hour, ilyenkor meló ide vagy oda én is bebújok melléjük a nagyágyba, és ott mehet a cukiskodás. Bab nem a mi geykerekünk: mert jókedvűen komoly energiaszinttel ébred, pislog nagyokat, vigyorog, mikor meglát és rengeteg energiája van, például hason lenni. Ezek olyan órák minden reggel, amikért a lehető leghálásabbak vagyunk a pandémiás helyzetnek.

5) Gyerekorvosunk az egyik legnagyobb rajongó; mikor megérkezünk, az aszisztenst túlkiabáva lelkendezik, hogy "nézd már, milyen dagi, milyen szép nagy, milyen jól néz ki, pedig full anyatejes, nahát. A szájpad továbbra is szép, úgyhogy mehet a szurkálás: mennek az injekciók ezerrel. Nos, ebbe a combba van bőven hova szúrni, egy kis sírdogálás van, de nem vész. Azonban a Bexero oltás után jöhetett a feketeleves: komoly láz, vergődés, nem volt könnyű 24 óra. Kis kúpokat kellett bevetni, és a nappal nem alvó gyerek szépen szendergett a hintába. Sokszor imádkoztunk egy kis nappali alvásért, de nem a láz árán. Aztán ezen is túlesve visszajött az elevenség.

6) Hasra tette a doktonő és közölte a nagy hírt; nem jó. A sok zsír nem is akkora akadály, a gond az, hogy nagyon nem szeret a Máté hason lenni, nem is erőltettük tehát. Eredmény: nem tud hason lenni, nincsenek meg a megfelelő izmok és így például a kezeit sem tudja maga alá tenni. Azonnali hatállyal be lettünk utalva dévény-tornára, és a gyerek mindkét combjában lukkal mehettünk haza.

Otthon aztán tanakodtunk, gugliztunk, okosodtuk, másoknál is érdeklődtünk. 

Nagy nehezen Bab szerzett időpontot; persze megint a materinityn keresztül oldódott meg: egy felmérési időpontot kaptunk. Szkeptikus voltam, hogy majd megint 20zezerért felmérik és beutalja majd a dévényes saját magához száz évnyi tornára. Úgyhogy ment a guglizás és végül találtam egy kis tornát, ahol alapgyakorlatokat végeznek.

Így hát ezt alaposan megnézve fogtam a kis szalonnát és gyúrni kezdtem; karokat, lábakat nyújtva, nyakat átmelegítve, majd hasra fordítva karokat igazgatva edzés. Azt nem lehet mondani, hogy hason jó neki, de ha a belemelegítéskor van bőven huncutkodás, akkor jókedvűen indulhat a hasonlevés is. 5 perc a cél, napi 20szor, amit sajnos máig max 5-8szor szoktunk. Amikor hengergetjük, már nevet, ami jó jel, illetve az oldalán a holtponton is megtartjuk, akkor már igyekszik hasra fordulni.

Így tehát ment a torna, míg el nem jött az időpont, de már odaindulva is sokkal magabiztosabbak voltunk, mert bizony a tornával már komoly előrelépés volt, szinte robbanásszerű fejlődés indult el.

A tornára megérkezve az alábbi párbeszéddel kezdtünk:

- Hát maguk? Nme fél évesen kéne jönni.

- Dehát csak 3 hónapos.

- Akkor nem kéne ennyi tápszert adni.

- Dehát anyatejes.

- Jaaa. Akkor jöjjenek beljebb.

Alaposan megnézte, megvizsgálta, játszott vele, forgatta. Mondta, hogy kóros dolog - már  - nincs, látszódik még a kiflis asszimmetria, de hála az utóbbi hét tornájának, nem fog dévényes beavatkozást igényelni; csak folytassuk, amit elkezdtünk és tegyük hasra minél többet.

Elégedetten mentünk haza, és azóta is haladunk előre, reggel már 10 perceket is elvan hason, sőt, néha már játszik is piciket hason.

Aztán van, hogy néha át is fordul, pedig erre még 2 hónapja van.

És szeret(ne) felülni és ülve maradni, amit viszont nem kéne, mert még a háta, gerince nem elég erős, így a kengurus hordozó mellett ezt is kerülni kell egyelőre.

7) Este pedig beálltunk egy rendszerre; a reggeli alvás kitolása érdekében az esti műsor is csak 9 után kezdődik; befűtjük a szobát, vetkőzés, kis játék, kis hason gyötrődés a pelenkázón, majd ajön a kád víz (nem forró) és pancsi. Pancsolás még egyelőre nincs, inkább csak beletörődöm fekvés, a rabszolgák pedig mossák, ahol érik. Popóka és az ékszerek, lábak és kezek, tokaszalonna alatt, satöbbi. Utána törcsibe kiemelés, átdörgölés és leérkezés a pelenkázóra. Kb itt szokott elfogyni a türelem, inentől nagy eséllyel tetemes alapzaj mellett folytatódik a processz. Pelenkázás, öltözés. Annyit optimáltunk a dolgon, hogy a visítés közepette nyitott szájba ekkor kerülnek be a gyógykészítmények, amivel időt is nyerünk és pár másodőerc csendet is. Majd edig jön a végén a sapka (vizes a haja a fürdés után) és evés.

Mikor már zajlik az éjszakára való feltankolás, addig én gyordan kiviszem a kádat a végtelenségig felfűtött gyerekszobából, kiskanál csere, hősugárzó kikapcs, helyette telefontöltő bedúg és lámpa lekapcs, bébiőr lámpa felkapcs. Így a sötétben jóllakotta mostanra kettesben maradnak és Bab kb fél óra után elő is kerül. Egyre inkább már nem evés közben alszik el, hanme az ágyában, ami szuper irány.

8) Éjjel pedig alszik; általában éjfél előtt van egy egyperces felriadás (hol van anya, előbb még ott volt), aztán hajnal 3-4-5kor egy első ébredés, majd reggel a kövi. Ezzel ki vagyunk békülve. Aztán reggel 6és 10 között sokmindentőlfüggően vannak ébredések, majd végül a mi ágyunkba landolva van a finish.

9) Séták is vannak, általában minden nap délután vagyunk egy kicsit kint, van, hogy csak Bab tologatja. Jó, hogy a babakocsi lent elérhető, és megyünk vagy a - kihalt - utcákon egy órásat, vagy mennek a dm-be, momba egy karikát. Ilyen sétákkal voltak a gyerekmegmutatások is, a kompaktság nem is hátrány, a szabadlevegős séták pedig a panémiás helyzetben is jó megoldások. És akkor már kutya is sétázik egyet; mindenki nyer.

10) Virs igényli a foglakozást;  mostanra a nappaliban lerakott játszószőnyegre lerakott KisBab mellé Ő is csatlakozik, őt is gyúrni kell. Rá is jut idő, napi egy labdázás általában kijut. Este 6 körül séta és éjjel egy gyors kilépő még. Tudja már Ő is, mikor mi jön, bírja naon.

Hát ez a bejegyzés is végre elkészült, hetek óta írt bejegyzés. Kövire majd megint jönnek a képek. Máté, ha ezt egyszer elolvasod, láthatod, mekkora munka volt Téged elindítani. É spersze öröm. Óriási élmény, minde nap látni, ahogy fejlődsz, ahogy kis családunk Veled igazi egésszé vált.

Nemjó:Nem:

Senemjó:

Nagyonnemjó:

Alakul:

Ez a tuti:

Nos, kis leíró bejegyzés következik. Ezer éve szeretnénk már új bejegyzést, de munka, KisBab és peca háromszögben vagyunk, illetve a Fészek kis apróságai, a régi lakásból való kipakolás és a normális élet velejárói (bevásárlás, orvos, stb) miatt tényleg nehéz időt találni.

Végtelen mennyiségű fénykép és videó készül, a mindennapok jelenleg az alábbiak szerint zajlanak.

• Nekem 7:40kor szól a vekker, felkelés, öltözés, elkészülődés a homOoffice-ra. Virslikutya lemegy sétára, majd munka, kv, reggeli, kb 11ig.
• 11kor kel a Pereputty, fél órás szórással. Ilyenkor jut kis KisBab, Bab elkészül, reggelit készít magának, majd Ők együtt reggeliznek. Azaz Bab eszik fent, KisBab eszik kicsit lejjebb - általában egyszerre. Zseniális szkill ez.
• Én általában a délelőtti munkávan kb ilyenkorra végzek, gyors ebéd, kis családozás.
• Innentől a nappaliban megy a vergődés, játék, sírás, nevetés, néha be is kell szállni, de úgy nagy vonalakban 5ig lehet dolgozni. 
• 5 után pedig nagybetűs családozás van, eetleges séta, bevásárlás, stb, vagy csak túlélés.
• Este még mindig nem minden nap fürdetünk, de be próbálunk állni a 21:00-s process-re, azaz 9kor vagy fürdés van, vagy fél10kor nagy evés, hálózsákba átvedlés és altatás.
• Altatás általában 10 és 11 között már mostanában sikerül, hol így, hol úgy.
• Éjjel pedig egészen jó a helyzet, első nagy alvási etap kb 3ig, majd utána kb 6-7ig, és utána még óránként kelve lehet pihenni. Bab ezeket hősiesen lehozza, de persze mind felébredünk az összes etapnál.

Hétvége ugyanez, kb annyi a különbség, hogy vagy peca van (volt), vagy vmi munkát csinálok vhol, vmit, hogy haladjunk. És esetleges vendégek is érkeznek.

Sajnos a korona vírus szitu miatt alaposan elszigetelődve élünk, pedig KisBab-nak is jó lenne minél több ember kezében megfordulni, hogy a későbbiekben is átadhassuk.

Ehhez a szűk család mellet a tágabb család is jól jönne, barátok is jönnének, de a pandémiás szívó miatt ez igencsak problémás - nem csak a mi részünről.

KisBab amúgy fejlődik, minden pár napban új fícsör van. Először is a mai nappal túl van a 6,4kg-n, ami kifejezetten komoly súly, de szerencsére ehhez a hossza is alakul (57cm), és az ehhez tartozó fej és haskörméret is - arányosan.

A védőnő is és a doktornő is el van ájulva, milyen szép, milyen jól gyarapszik, fejlődik.

Kis masszázsokkal, tornával igyekszünk Őt támogatni, de szerencsére minden sínen.

Kis szar azért került a palacsintába, azaz kis vér a pelusba. Ez a jelenlegi csavar a sztoriban, elég ijesztően néz ki, hol van hol nincs. Elvileg ez nem egy ritka dolog anyatejes gyerekeknél. Voltunk laboron, ahol a vér jelenlétét megállapították, de fertőzés nyomát nem tudták megerősíteni, így szigorúbb tejmentes diétára ítélték Bab-ot.

Eredmény, picit roszabb lett - egyelőre. Még egy szűk hétig tartja ezt hősiesen Bab, aztán szépen lassan visszaáll a tejre, kititráljuk a jó mennyiséget. A Net is azt mondja, hogy lehet mindennel kísérletezni, de majd elmúlik és kész. reméljük, így lesz.

KisBab most mrá szépen tartja a szemkontaktust, felismer minket, követ a szemével, sőt, már a fejével is utánadfordul. Ennél érdekesebb volt az egyik este, mikor mindketten felette áltunk, és mintha megértette volna, hogy ez két külön entitás, hol az egyikünkre nézett, hol a másikunkra. Kb két másodpercenként váltott, percekig.

Legjobb barátja továbbra is a pelenkázó, itt a legjobb a kedve. Főleg ha szórakoztatjuk, de leginkáb akkor, ha a legnagyobb mókamesterrel incsekedhet: a KONNEKTORral. Rávigyorog, beszél hozzá, zseniális.

Minap pedig teregetés közben a hintában ült, és összehaverkodott a kilinccsel, aki szintén egy mókás fickó számára. BTW, hinta, nagyon nagyon hasznos dolg, életmentő bír lenni. Nona, köszönjüüük!

KisBab pedig egyre hosszabbakat magyaráz, formálgatja a dolgokat, az EEEŐŐŐŐ mellett már GÁÁÁÁ és EMEMM is néha előfordul, azaz EŐfordul. Az EŐ legyen veled! Ki tudja, nem Ernő lett volna a jobb keresztnév.

Szeretünk vele sétálni, különösen, mikor békésen nézeget, vagy alszik a babakocsiban. Mert sokszor a szirénázó mentőautót nem halljuk a visítástól. 

Ám az autóban nagy általánosságban ellazul és alszik, ezt most már szintén gyakrabban (ki)használjuk.

KisLakásunkat imádjuk a Fészek finyom, szerethető, otthonos, melegséges. A szomszédoknak pedig azt üzenjük, mindenannyian Isten kezében vagyunk!

Peca szezon lezárult, így a hétvégék is már több közös időt ígérnek, de nem mondom, hogy nem nézegetm napi szinten az időjárást. Nehéz elengedni és szögre akasztani március-áprilisig a hobbik hobbiját.

A Fradit beszurkoltuk a BL főtblára, nézzük ezerrel, visítunk és drukkolunk, zseniális, imádom magunkat. Holnap is jöhet a hisztiánó ronádú, hogy megtanulhassa a magyar virtust. Ja és nov12 jön izland, hátha kijutunk a saját EBnkre. (Mégsem járja, mikor úgy szerepelsz a pornóban, hogy tiéd a lakás)

Próbálunk eztán minél inkább jönni-menni, ez mindannyiunknak jót tesz.

Jönnek majd képek, videók, addig is VezBab&KisBab! és persze Virs, aki meglehetősen cukin tűri a fent leírtakat.

Na szóval, itt a Vezbab blog, hetek óta bent van a laptop, hátha lenne idő/energia bejegyzés készítésére.

Most azonban nekilátok, jutok, amíg jutok.

Pici visszatekintéssel indítunk.

Szülés, kórház

Szinte minden ismerősünk szülési sztorija vér, velő, iszonyat, egyik rém sztorit halgattuk a másik után. Mi ugyebár azért kötöttünk ki a magánban, mert a közkórházak a végtelen befizetett TB után is szeretek volna egy harmadik vetélést, hogy indulhassan vizsgálatok. Biztos nem szeretik az egészséges lelkű emberek és kapcsolatokat, ebben a családbarát orszgában.

Így tehát az ismerős orvost és a bűvkörét otthaygva Pesten a két csúcshely mindkettőjében kikértünk szakvéleményt, járunk a világ legjobb és legkedvesebb hematológusánál (sote2) és a megoldással - melyben máig hiszünk - íme itt a gyerek; nem is akár milyen. 

A magán nem olcsó. És bár azt hihetné az ember, nem jut feltétlenül egyből sorra, itt is lehet csúszás, stb. De tisztaság van és egy ilyen (túl)fizetett környezetben azért még a takarítónő is jobb kedvű, a nővér és az orvos is készségesebb. És persze a korona vírusos helyzet csak rátesz a túlterheltségükre...

A terhesgondozás végeztével a szülés is tehát itt; a természetes ősi módo preferálva. És bár a sors mást hozott - és ez a léynege ennek a fejezetnek - császárral együtt is fantasztikus 2,5 nap volt, ez; örömmel gondolunk vissza, a profi orvosunkra, a megkepően kedves anesztesre, a csodálatos szülésznőre és mindenre a szülés és a kisbaba mellett. Minden fillérje megérte, m is ezt választanánk és Máté kishúga (vagy kisöccse) is ide terveződik.

Hazajövetel, itthon

Hazaérve pedig alsó lakásunk átalakítása volt a kövi lépés, ahogy életünk átalakítása is. Bab a laktációs tanácsadókra hallgatva csak a mellből táplálást perefrálja, így etetni Ő és csak is Ő tud, szerencsére van bőven mivel. A fejőgép, a sterilizáló, itatóspohár, cumisüveg pedig gyűjtik a port - és ez így van ól, ennél jobban nem is lehetne. 

Az első héten együtt küzdöttünk vállvetve éjjel s nappal, picit a napszakok össze is mosódtak; jól jött minden kaja, akár honnan is származott és az, hogy Pipikutya (Virs) még a "Nagyszülőknél" volt.

Második hétre Bab úgy döntött, hogy vállalja az éjszakákat, így nekem elkezdtek az energiatartalékaim egy minimális szintre visszatöltődni. Hála ennek, a fenti lakásunk is fejlődhetett tovább, majd a harmadik héttől a melóba is visszatérhettem; nem kirívóan sok munkába való elalvással. Az persze igaz, hogy ha vki odajött, hogy kávét iszunk e,  mindig igen volt a válasz.

Így telt el ez a négy hét, aminek utóbbi 2 hetét már itthon töltöttem én is, mert a Korona vírus újra itt van, tombol a második hullám; tán még az elsőnél is nagyobb erővel. Nagyon jó lenne már nem maszkban járni, több vendéget fogadni, stb stb. De az is igaz, hogy a terhességnél is itthon lehettem (utoljára kettecskén, szuper időszak) és most pedig látom a fiam és ez zseniális. Meg persze ha csend kell, fel tudok menni a fenti lakásba egy meetingre vagy összpontosítani.

KisBab

Máté pedig nő(l), mint a gomba. 3kg-san hoztuk el a kórházból és ugyebár két hete volt elérni újra a születési súlyt (3,27kg). Nos, ez bőven összejött, ha jól emlékszem, már a 3,5kg-t nyaldostuk alulról. Négy hetesen már túl a négy kilón és hat hetesen túl az öt kilón.

Fantasztikus, ahogy növekszik KisBab. Mindig a feje a leglátványosabb, ahogy a térfogata és a formája is nő, változik. Az arca kis pufi, szemei, szemhéja, szemöldöke ahogy egyre inkább kialakul, mostanra a keze lába is növekszik. 

És persze ezt az öt kilót temérdek hurka és szalonka alkotja, van rajta bőven, tökéletes kisbaba teste van. Amennyire féltünk a szájpad gyanútól, amennyire kis furcsák voltak az utolsó ultrahangok, annyira gyönyörű és gyönyörűbb napról napra. Nyilván elfogultak vagyunk, hogyne. De akkor is.

A telefonom egy kis alkalmazás segítségével szinte naponta csinált az első időszakban kisvideókat, íme egy kis lista az utókornak; éljen a dzsatube!

 Krisztáéktól származó babakocsinkat is kipróbálhattuk végre, Bab már nagyon várta toligálást. Mivel szuper meleg nyári szeptember van, így ez erősen javallott is volt, kb 4 hetes volt Máté ekkor:

 Ja igen, ha már a négyhetességet említettem:

 Igen, a videóban a leesett köldökcsonk is megpillantható, azaz a fürdések során szépen lassan mehettünk a mélyvíz felé.

Apropó fürdések. Na igen, az öltözés, vergődés amúgy sem a kedvenc, de a fürdés igazi mumus (volt). Mígnem kolléganőm tanácsára túlfűtve a szobá és hősugárzózva ez az akadály is legyőzésre került, mára ez is egy fincsi dolog, de erről majd később.

A pelenkázó,a mi jelenleg jobb híján konyhaasztal lett, a kedvenc, teljes értetlenségünkre. Itt nagyon szeret KisBab lenni, nézeget az ablak felé, nyugis, cuki. Kivéve ha összepisa-kaka van és át kel öltözzön, mert akkor persze indul a csetepaté.

Kisfiúként él annak minden lehetőségével, folyt már pisi a falon, arcunkon, kis aranyeső- nagy aranyeső. És persze az örökzöld tenyerünkbefosás. Ami persze nem zöld, inkább egy adag meleg mustárra hasonlít. Így tehát időzített bombáról lévén szó, fél szemünket mindig a slagon tartva pelenkázunk, reménykedve cink megúszását.

Persze amikor összepisili magát. átöltözteted, mire becsuknád a pelenkát, összekaka, majd a harmadik ruháját lebukja és még bele is fekszik, az az igazi erőpróba, a negyedik ruha feladásakor már Florida partjára gondol az ember és az óceán szellőjére..

 Itt is egy videó:

 Itt is látható, milyen szépen alakul a kis pofija, teste, de nini, itt egy másik, ahol a kis teste is jobban megcsodálható:

 A fürdések és a sok kibukott tejbe való belefekvés után jöhet a sapka, na, ennél sokkal jobban nem utál KisBab semmilyen ruhadarabot (kivéve bármelyiket, amit fürdés után a még nedves testére próbálunk felszenvedni):

 Ja igen, jár hozzánk a Protector Lady (leánykori nevén Védőnő), aki inkább kevesebbet, mint többet tesz persze hozzá, mert mink mán nem vaunk olyan elavultak ám. Más kérdés, hogy a piros popóra javasolt kamillateás vatta (a gusztustalan nedves törlőkendő helyett) aranyat ér, a többit meg inkább elengedjük a fülünk mellett. 

Dokinénink viszont szupi, nyugis, kedves és látványosan bejön Neki Máté. El van ájulva, hogy miylen jól fejlődik, minden rendben, stb stb. Voltunk bent nála a rendelőben is, járt Ő is nálunk, s bár parkolni azt nem tud, amiért van, ahhoz ért, okés.

Virslikutya is hazatér

Na de még egy fontos szereplőről nem írtam, VIRSLIKUTYA is hazatért. Le is lettünk szúrva a védőnő által is, hogy miért nincs már itthon, hiszen az összeszokás és a kutya lelkének egészsége is ezt diktálja (pl ne érezze, hogy a baba miat számkivetett lett, érezze a helyét itthon, velünk.)

Megérkezett hát, egyből kereste a kicsi kincset, s mint a megkaparintandó pöttyös labdánál, ugrált, ugatott, nyomult előre. Mi pedig rettegtünk, hány nap, hét, hónap, év kell majd, mire összeszokunk.

Íme kis ízelítő:

 Ám estére Pipi kutya a szokott módon a helyére feküdt (a pelenkázás konyhaasztal alá a kis kanapéjára), és hiába volt este pelenkázás, gyereksírás, fennforgás, Ő biza pihent, aludt, mint ha ott sem lenne.

Figyelünk arra hogy rengeteget simogatjuk, s mivel főleg erre nekem nyílik kapacitásom, állandóan gyúrom, játszom vele, sétálunk, labdázunk. 

Hamar megértette, hogy ha fel is sír KisBab, nincs szükségünk arra, hogy Ő ezt ugatással felénk jelezze, ahogy az alvó gyerek kilógó keze is elég tiszta, nem kell azt neki még tisztábbra nyalni. 

Azért persze ha van egy mód rá, megpuszilja, odabújna, amit kis poronytunk persze a kis homályos látásával és kb egy súlycsoportba lévő agykapacitásával fel sem fog - még. De mi lesz itt, micsoda spannolás, alig várjuk.

Pipi kap féreghajtást és oltásokat, ennyit tudunk tenni, az orvosunk és a védőnőnk által is támogatott farmhipotézisben pedig mi is hiszünk; Máté immunrendszere ettől csak erősebb és ellenállóbb lesz.

Mivel a telefonomon sok régi mindenféle is van, az applikáció Virsről is gyárt (rengeteg munkámmal) kis videókat, lásd:

 és a 2019es úszások:

 Voltunk tegnap az állatorvosunknál, Kenyeres dokinál, amit imádunk, akár sógoromnak is el tudnám őt képzelni.. Alaposan megvizsgálta Virst, ahogy minden évben - rutinszerűen - oltás és a többi. Amiért ezt a bekezdést elkezdtem: hazafelé megpillantottam Seregi doksit is, aki annó három műtétből összedrótozta a kis elütött kutyánkat, így vége bemutathattuk séta és futástudományunkat. Nagyon örült, hogy ltáhatta, és bár évekkel ez előtt műtögette, pontoan emlékezett valamennyi beavatkozásra. Amikor pedig tényleg nagyon hálásan megköszöntem a munkáját, ez a marcona pali úgy meghatódott, lényegében mattot kapott. Katarzis volt a javából :-)

Peca

Bab jóvoltából csak sikerül kicsúszni pecázni, ez a sport és csend mellett feltöltődés és szinte már drog féleség nekem.

Pontyok, amúrok, jönnek szépen.

 Eplilógus

Gyönyörű időszak ez, VezBab, KisBab, Virs és minden. Nem sokára költözünk a Fészekbe, lépdelünk hát előre ezen a téren is.

Mindenki vigyázzon magára, puszcsi.

A terhesség 37. hetétől minden héten CTG-re kell menni. Ez egy olyan vizsgálat, amellyel a baba szívhangját és a méhtevékenységet ellenőrzik úgy, hogy két tappancsot tesznek a pocakra. Első alkalommal Szivi nem volt velem, de tudta, hogy mikor megyek be. A tappancsok rám kerültek és a kicsi szívdobogását hallgatva 20 perc és meg is vagyunk. Gondoltam legalább is… Nagy örömmel hallgattam KisBab szívdobogását, míg nem a nővérke bejött és azt mondta, hogy nem lesz ez így jó, mert a kicsi alszik és ahhoz,hogy a vizsgálat értékelhető legyen kicsit aktivizálni kellene a gyereket. Kérdezte, hogy nem ettem-e cukrot, vagy nem ittam-e? Hát nem, legalábbis nem eleget. Ugyanis nekem senki  nem mondta, hogy előtte jól be kell kajálni… Szóval ment a küzdelem, hogy KisBab felkeljen végre. A nővérke is és én is nyomkodtuk a hasamat, hogy legyen már valami, hogy az érték 120 szívverésről – mozgás hatására – emelkedjen meg 150-160-ra. De aligha sikerült… Közben Szivi meg már teljesen ki volt, mert a telefonom nem volt nálam és már eltelt több, mint 40perc. Minden átfutott az agyán, hogy baj van, műtenek stb… Ezután a többi CTG alatt kifejezetten figyeltem arra, hogy mindig informálva legyen Szivi.

A következő heti CTG-re már felkészültebben mentünk. Névnapom alkalmából (is) kaptam egy szamos tortát, amit vizsgálat előtt megettem. Meg is volt az eredménye, hiszen KisBab bukfencezett a hasamban. Az értékek tökéletesek voltak 120 és 160 között hullámzott úgy ahogy kell. Mert Dr. Erdélyi megmondja, hogy hogy kell ezt csinálni.

Idő közben volt egy kis ijedelem, mert egyik este azt vettem észre, hogy KisBab nem mozdult már viszonylag régóta és hiába nyomkodtam a hasam, vagy változtattam fekvő pozíciót, a Kicsi nem akart mozdulni. Jött a kétségbeesés mindkettőnknek, hogy most mit csináljunk. Amikor úgy döntöttem, hogy induljunk a Maternitybe, Szivi mondta, hogy próbáljuk ki még, hogy hirtelen megeszem egy csomó emendemet és iszom mellé jó sok icetea-t. Ahogyan ettem és kezdte a szervezetem feldolgozni a cukrot, egyszercsak egy apró mozgást érzékeltem a pocakomban. Mindketten feszülten és stresszelve vártuk, hogy legyen még mozgás és kis idő elteltével jött egy másik, majd még egy és a mocorgás egyre intenzívebbé vált. Annyira megnyugodtunk, hogy nem volt semmi baj.

Alig vártam, hogy mehessek a következő CTG-re és ultrahangra, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg minden rendben van a kicsivel. Röhej, hogy azok a vizsgálatok, CTG-k, amelyeken Szivi is velem volt, mindig jól sikerültek. Ezen a CTG-n is megküzdöttünk azzal, hogy legyen végre aktivitás és végül sikerült egy viszonylag értelmes CTG-t produkálni. A doki mondta, hogy jó hosszú lett a CTG,de az eredmények jók és az uh alapján is minden rendben van.

Jött a kövi hét, a kövi CTG… Szépen rám helyezték a tappancsokat és vártunk. Hiába ettem-ittam előtte, de KisBab csak nem akart felkelni. Már mindent is kipróbáltunk. Az eredményeket bevitték a dokinak, aki kérte, hogy lépcsőzzek egy kicsit, egyek-igyak és fél óra múlva menjek vissza CTG-re. Az eredmény már értékelhetőbb lett, de azért mondta a doki, hogy nem tetszik neki a CTG. Az ultrahang alapján is látható volt, hogy a magzatvíz csökken, de nincs komolyabb probléma. Azért biztonság kedvéért minden nap CTG és lesz egy újabb uh is. Megemlítette, hogy gondolkozzunk el a császáron, mert ezek az értékek nem igazán megfelelőek. Igazából mi is beszéltünk már erről az opcióról is és nekünk az volt a legfontosabb szempont, hogy a szülés a lehető legnagyobb biztonságban menjen le és legyen egy jó élmény. Végül abban maradtunk, hogy augusztus 19-én legkésőbb császárral megszületik KisBab.

Másnap ismét CTG. Szivinek munkába kellett menni, így egyedül mentem. Előtte szépen megkajáltam. A CTG ismét nehezen ment, pedig felkészülten, jól becukrozva érkeztem, de a magzati  szívdobogás nem érte el a 150-et, amikor mozgott. Látványosan rosszabb értékeket mutatott, ezért a doki ismét arra kért, hogy egy fél óra múlva ismételjük meg a CTG-t. Evés, kv-zás és  lépcsőzés után megismételtük a  vizsgálatot. Ismét semmi. Nem emelkedtek az értékek és egyszer csak a doki lépett be a vizsgálóba és mondta, hogy mivel nem javult a CTG, ezért azt javasolja, hogy még aznap legyen meg a császár. Bár bennem is felmerült ennek a lehetősége, hogy még aznap császár, de ahogy kimondta a doki és minden valósággá vált, nagyon izgatott lettem és egyben meg is ijedtem. Azonnal hívtam Szivit, hogy helyzet van. Ő kocsiba pattant és elmondása alapján ezerrel száguldva haza rohant összepakolni a cuccokat és szaladt is be hozzám a kórházba. Én eközben a második emeletre mentem, ahol a szülésznőm már várt, bekísért a szobánkba és felvette az adataimat. A szoba nagyon szép, modern, hotel kinézetű, luxus, 30 négyzetméteres lakosztály volt két ággyal, egy Szivinek és egy Nekem.  Átbeszéltünk mindent és magamra maradtam a szobában, átöltöztem, beszéltem anyáékkal és vártam. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez az a nap, amikor a várva-várt gyerekem megszületik és izgultam amiatt is, hogy életem első komoly műtétjére kerül sor. Szivi végre megérkezett, így már sokkal könnyebb volt. Nagyon megnyugodtam, hogy ott van. Körbenézett, lepakolt, vigyorgott, fényképezett olyan Szivis volt és annyira örültem,hogy ott van. Átbeszéltük a dolgokat és próbáltuk elhinni, hogy pár óra múlva a kezünkben tarthatjuk a kicsit.

A műtéthez anesztes kell, ezért egy konzultációra is szükség volt a műtét előtt. Az anesztes meg is érkezett és tárgyilagosan kikérdezett mindent, betegségek, gyógyszerérzékenység, mikor szúrtam a clexane-t stb… Szerencsére eltelt elég idő a kajálásom óta és a clexane beadása óta ahhoz, hogy az epit be tudják adni, így az érzéstelenítésnek elméletben nem volt akadálya. A konzultáció után a szülésznő hozta az infúziót. Na ez volt az egyik dolog, amitől féltem, de olyan ügyesen szúrt, hogy meg sem éreztem. Furi érzés volt, ahogy az antibiotikum folyik az ereimbe. Éreztem, ahogy hirtelen belülre folyik valami hideg. Majd elérkezett a pillanat, amikor szóltak, hogy indulhatunk a műtőbe. Szivi már a műtős ruhájában én a kis hálóingemben az infúziómmal lesétáltunk. Szivinek kint kellett maradnia, míg engem bekísértek a műtőbe.

 Sokkal nagyobbnak és kéknek képzeltem, de valóságban egy kis szoba volt, sok gép, műszer és zöld volt. Le kellett ülni az ágyra és várni az anesztesre, eközben az emberek jöttek-mentek a műtőben. A szülésznő szembeállt velem és mondta, hogy az epi beadásához majd előre kell dőlnöm és le kell engednem a vállaimat, ő pedig átölel közben (azért, hogy meg ne mozduljak). Meg is érkezett az anesztes és neki látott a műveletnek, mindig mondta, hogy mit csinál (ami nekem tök megnyugtató volt). Először lefertőtlenítette a hátam, majd jött a szúrás. Olyan érzés volt, mint ha az ujját nyomta volna a hátam közepébe. Mondta, hogy majd a fenekemen fogom érezni a forróságot. A process eltartott egy-két percig és kezdtem megijedni, hogy ez nem hat. Mígnem elkezdtem érezni a meleget a fenekemen. Kivették a tűt, így fel tudtam tenni a lábam az asztalra. Éreztem még és nagyon kétségbe estem, ahogy jött a doki és elkezdett tenni-venni, hiába mondtam,hogy még érzek. Hűűűű mondom ezt én végig érezni fogom ez durva lesz. Az anesztes mondta, hogy érezni fogok, csak fájdalmam nem lesz. De akkor is, nagyon félelmetes volt. A paraván elém került és a hasamon éreztem, ahogy a doki 3 metszést tesz (de lehet hogy nem az volt). Rám tettek, vagy nem tettek egy furcsa takarót, olyan volt, mintha ólom mellény lett volna. De lehet, sőt valószínű, hogy ez csak az én érzésem volt. Feküdtem és vártam. Meglepő volt, hogy az anesztes jött oda többször hozzám, hogy nagyon ügyesen csinálom és kérdezte, hogy minden rendben van-e. Nagyon kellemes meglepetés volt, mert ő volt az, aki a legtárgyilagosabbnak tűnt és végül ő volt az, aki legtöbbet figyelt rám. Végre Szivit is beengedték és az arca ott volt mellettem. A doki épp kiemelte KisBab-ot, előtte mondta, hogy ez most kellemetlen lesz. Az is volt. Egy rángató, erős mozdulat és hirtelen kint is volt. Szivit hallottam, ahogy mondja, hogy mennyire gyönyörű, az emberek mondták, hogy milyen kis hajas baba és egyszercsak meghallottam életem legszebb, legédesebb hangját, ahogyan KisBab felsírt. Nem láttam, de a hangja egyszerűen megigézett és olyan boldogságot éreztem, amit még soha. Éreztem, hogy rám tette KisBab-ot a doki, közben folytatta a műtétet. Majd egyszercsak megmutatták nekem. A kezei és a lába még olyan tartásban volt, mint, ahogyan a pocakban elhelyezkedett. Ahogy megláttam a szívem megtelt a világ legnagyobb boldogságával. Innentől már nem érdekelt semmi, csak Ő. Elmentek és én vártam, hallgattam a dokit és a csapatot beszélgetni, csak az anesztes jött oda egyszer-kétszer, hogy ügyesen csinálom. Alig vártam már, hogy mehessek a babámhoz. Vártam és egyszercsak az arcomhoz érintették Mátét, aki bekapta az orromat és elkezdte szopizni. Annyira puha és szép volt. Az első kontaktusunk az orrpuszi. Hálás voltam a szülésznőnek, hogy visszahozta őt nekem. Így Mátéval összekapcsolódtunk, pont úgy mint mikor a pocakomban volt. Fantasztikus élmény volt. Édes kis puha cica a kis puha szájával lenyűgözött.

Ezután már nem tartott sokáig a műtét. Szivi és KisBab elmentek a szobánkba, hogy a bőr a bőrhöz kontaktus meglehessen.

Hirtelen mindenki eltűnt és a műtős fickó megkért, hogy kapaszkodjak a nyakába és átemelt egy ágyra. Végre felmentünk a szobánkba, ahol vártak a szerelmeim. Betoltak a helyemre és a szülésznő Sziviről azonnal át is tette a mellkasomra KisBab-ot. Természetesen azonnal el is kezdett szopizni. Ez egy olyan intim és édes élmény volt. Ő is és én is ösztönösen tudtuk, hogy mit kell tenni. Egy olyan aranyórát kaptunk, amiről az anyukák és a kisbabák álmodnak és még Szivinek is meg volt a bőrkontaktus.

 Kaptam fájdalomcsillapítót, gondolom valami bódító cuccal, mert innen már homályosak az emlékeim. Már Máté aludt a kis ágyában közöttünk, mi pedig beszélgettünk és vártuk, hogy az érzéstelenítő kimenjen. Viszketett a bőröm mint állat, de azt mondták, hogy ez természetes. Közben megérkeztek a lányok, akik tisztába tették Mátét. Szivi ment megnézni, közben oda szólt, hogy Bab te nem jössz? Mondták a lányok, hogy de hát ő nem tud. Én természetesen röhögtem. Jó poén volt. Vannak Sziviben jó poénok. Vártunk vártunk és vártunk. A szülésznő végig ott volt velünk. Este 9-kor aztán ki kellett kelnem az ágyból. Nehezen felültem, még soha nem éreztem ekkora fájdalmat és mondta, hogy keljek fel. Kimegyünk a mosdóba és lezuhizunk. Menet közben még rosszabb lett a fájdalom. Elkezdtem remegni és éreztem, hogy mindjárt elájulok. A szülésznő kapcsolt és azonnal vizet fröcskölt az arcomba és a hátamra, közben szólt Szivinek, hogy segíteni kell. A kezemmel belekapaszkodtam az ajtóba és nem moccantam. Szivi lefejtette a kezem és visszafektettek. Nem egy leányálom az biztos. De reggel már százszor jobb volt a helyzet. Persze akkor is csak görnyedni tudtam és fájt a pisilés és alig tudtam mozogni, de minden perccel jobb és jobb volt. Nagyon lassan telt gyógyulás szempontjából az idő, de mégiscsak egy nagy hasi műtétem volt. Mit is vártam?! Másnap meghozták a reggelit, mindenféle Babának való finomságot, croissantot, lekvárt, menza teát, joghurtot és megvolt a reggeli vizit is. Ismerkedtünk szülői szerepünkkel, hogyan emeljük Mátét, hogyan öltöztessük, pelenkázzuk vagy nyugtassuk meg, ha sír. Én sokat tanultam a szoptatásról. Hogyan fogjam meg KisBab-ot, melyik pozíció kényelmes. Eleinte még nagyon lassan ment a dolog, mert a hasi fájdalom miatt nehéz volt minden mozdulat és őt is félve fogtam meg. De haladtunk és olyan ügyesen rátalált a cicre, hogy nekem nem is volt sok dolgom.

Szivi mindenben segített, kialakult a rutinunk, hogy ő fogja meg, emeli ki az ágyból, sétál vele, büfizteti, pelenkázza, én pedig etetem és altatom. Kiegészítettük egymást és így mindketten ugyanannyi feladatot ellátva ismerkedtünk KisBabbal. Este gondoltuk ugyanolyan jó lesz, mint az előző Máté szempontjából, azaz sokat fog aludni és mi is. Hát ez nem így történt, ugyanis KisBab kipihente a szülést és erőre kapott, aminek az lett az eredménye, hogy egész éjjel sírt. Mindent is kipróbáltunk, de hiába. Hajnalban aztán a nővérke bejött és megkérdezte, hogy rendben vagyunk-e, mert nagyon sír a baba. Elpanaszoltuk neki, hogy mindent kipróbáltunk, de hiába. Ennek az lett az eredménye, hogy a javaslatára összetoltuk az ágyakat és szoptatás után ne tegyük vissza a gyereket az ágyába, hanem aludjon velünk. Rájöttem, hogy ha már ennyire sír, akkor cicire akkor megy, ha kicsit erőszakosabban rányomom a fejét. Éjjel fél 5-re sikerült megetetni és elaltatni. Kinyúltunk. Szuper volt ez is, hogy hárman csináltuk végig. Reggel nem éppen kipihenve, hanem inkább, mint a mosott sz*r megreggeliztünk. Most Szivi féle kaja volt, azaz kolbász és husok, sajt és pékáru. Hála Szivinek még volt croissant is és lekvár, így végül én is kaptam finomat. Jött a reggeli vizit és a doki haza is engedett. Alapból is úgy volt szerződés szerint is, hogy két éjszakát maradunk, de a szülésznő kicsit összekavart minket azzal, hogy azt mondta, hogy még egy éjszakát tudnunk maradni. De nem is igazán értette senki, hogy miért is maradnánk még egy éjszakát, amikor mi voltunk az egyik legjobb család. Semmi okunk nem volt arra, hogy maradjunk. Így meg is megbeszéltük Szivivel, hogy megyünk haza.  Jött a fényképész, hogy Mátéról fényképet csináljon a személyihez és a diplomájához (mert a Maternity-ben ezt is adnak), kaptunk mindenféle ajándékcsomagot és a zárójelentéseinket. Felhívtam anyáékat, hogy ha tudnak jöjjenek fel hozzánk,hogy haza tudjunk menni. Természetesen azonnal segítettek nekünk és jöttek, ahogyan tudtak és még friss meleg kaját is hoztak.

Összepakoltunk, KisBab bekerült a hordozóba és indulás.

 Apa lent várt, Szivi pedig mindent lehordott. Végül Máté és én érkeztünk. Apa nagyon megörült nekünk, segített beszállni az autóba és haza mentünk, ahol anya –szkafanderbe beöltözve – nagy izgalommal várt minket. Ő is teljesen el volt ragadtatva KisBabtól, hogy milyen szép. Lepakoltunk és néztük a kicsit, hogy milyen cukin alszik a hordozóban. Elmeséltük a fantasztikus élményünket, megkajáltam és anyáék már mentek is haza, hogy lepihenhessünk. Gyorsan berendezkedtünk, előkészítettük a babaöblöt, Szivi olyan otthonos fészket rakott benne, hogy én is szívesen aludnék az öbölben. Berendeztük a pelenkázó helyet is, ami végül a franciaágy lett. Megpróbálkoztam a saját helyemen aludni, de olyan puha az ágyunk, hogy nem bírtam róla felkelni, így úgy döntöttem, hogy a nappaliban alszom ideiglenesen, legalább addig még a hasam meg nem gyógyul. Első éjszaka még nehezen ment, próbáltuk megszokni az éjszakázást, de ahogy telnek a napok, úgy szokunk bele. Minden nap egyre ügyesebben tudunk aludni, így nem is vészes a többszöri éjszakai felkelés. Hozzáteszem, hogy fantasztikus babánk van, aki nem sír annyit és tud egyhuzamban 3-4 órát is aludni.

Olyan boldogok vagyunk, hogy KisBab, Máté megszületett, a világ legszebb, legcukibb kisfiúja és olyan fantasztikus szülés élmény volt. Életem egyik legszebb időszaka ez, aminek ékköve a kisfiam megszületése.

Ez a bejegyzés KisBab 39edik hetét fogja leírni Vez látószögéből.

Szóval bekanyarodtunk az utoló előtti hétből álló finishbe, természetes szülést választva, leszerződve a Maternityvel. A csomag nagy szobával, ellátással, orvosi és nővéri személyzettel együtt van, azaz mindenki zsebbe dugott pénz nélkül rendelkezésre fog állni és ez nagyon, de nagyon megnyugtató volt.

Ezen hét vizsgálatai és konzultációi is már benne foglaltattak a nem alacsony árban, efölött már csak a válaszott szülésznő összege volt. Így tehát összesen kb 1,5Mből állt a terhesgondozás+szülés számlánk.

A CTG nem egyszerű, enni kell előtte, inni sokat, mozogni. De ez mit sem ér, ha a pocaklakó pont előtte volt ébren és mélyalvó fázisban van a tappancsok felhelyezésekor, ilyenkor hiába bökdöstük, lökdöstük a hasat, maximum egyik oldaláról a másikra fordult a golyóban.

Azért persze nagy nehezen csak mozdult egyet-geyet KisBab, de 13án csütörtökön ezért könyörögnünk kellett, míg pénteken, mikor Bab egyedül ment, már könyörgésre sem. Volt ilyen megérzésünk. Mikor DrZ egy ismételt CTGre visszaküldte Bab-ot, már sejthető volt, hogy meg fog csörreni a telefonom; így is lett.

"Szivi, nem jók a CTG értékek, már fent vagyok a másodikon, szülni fogunk 1kor"

Délben tehát munka eldob (azaz laptop táskába elpakol és indul); alig bírtam a twinturbós BMWt visszafogni. Ezt a napot a pecacucc autóba való elrakásával csalogattam elő, így meglepve nem, de izgulva annál inkább rámoltam ki a verdát, pakoltam be a garázba, majd Bab-bal értekezve fejeztem be a kis gurulós korházra való bepakolását.

Persze semmi sem fért bele, semmi sem volt kéznél (pedig de, csak izgulás), majd egyik kézben a hordozó, másikban a gurulós, háton a hátizsák: rohanás le az utcán; a kórházig. Minden lakásfelújítós izzadós nap fizikai eröltetése, felpakolt izmai, kiépített kitartás jól jött, csuromleizzadva, de percre pontosan érkeztem a kórházba.

208as szoba, igazítottak el és belépve Bab ott volt pocival az ágyban, már kórházi köntösben. (Ez is jól áll neki - jegyeztem meg magamban).

A szoba hatalmas, nagy terek, szép fürdő, wc, konyha rész, étkező, nagy tv, és a babaápoláshoz szüks pult, kád, pelenkázó, miegymás. Klíma, kényelem, tisztaság, csend. PÉNZ.

Mint kiderült, a CTGre megevett kaja-pia miatt a műtétre várni kell. Előbb befutott Laura, majd az anesztes kolléga is. Laura szokott kedvességével és pozitív melegséges energiaszintjével állt hozzánk, örültünk. Megnyugtatóan hatott. Na nem úgy az Anesztes, aki miatt Bab igen csak megfeszült.

Bab megkapta Laurától az infúziót és kételkedve fogadta a jóslatomat, hogy ehhez képest a gerincinjekció (spinális verzió) meg sem fog kottyanni. Laura amúgy ügyesen szúrt, szépen ragasztott, tényleg.

Csináltunk pár videót, képet és negyed3 körül elindultunk lefelé; már én is műtős cuccban.

Bab pikk-pakk a műtőben landolt én meg kint a folyosón a kispadra kerültem.

Itt megjegyezném, hogy a kórházi folyosó padlójáról is enni lehetne, olyan a tisztaság.

Már azt kezdtem hinni, kint felejtettek, mert telt az idő, ezt a negyed órát óráknak éltem meg. Végre kijöttek értem és bemehettem; Bab egy paravánnal kettészelve, mintha Copperfield bűvészmutatványban lennénk, fejénél kis szék, erre ültettek. Ekkor már leszedálva, érzéstelenítve ment az operáció. Mert ez nem 10-20 órás vajúdás, hanem egy műtét; hallgattuk a műszereket dolgozni és néztük, ahogy Bab-ot húzzák-vonják.

És akkor kiemeljük, hangzott el DrZ-től a vezényszó, én pedig a paraván mögül - illegálisan - kilesve láttam, ahogy a kisfiunk kis golyóként összecsukva egy tenyérrel kiemelődik a hasból. Szerencsére volt még a műtőbe befelé menet lélekjelenlétem bekapcsolni a telefonom hangrögzítőjét, így az első felsírás fel lett véve, ahogy az én örömömben sírva cincogásom is.

HANG

Gyönyörű pillanat, máig úgy érzem, hogy 10 perc volt, noha max két másodperc lehetett.

"Jaj, de szép kisbaba", "nahát, milyen sok haja van" hangzottak el a stáb részéről az elismerő mondatok, majd Bab paraván túloldalán lévő mellkasára tették egy picit. Mi meg összebújtunk arccal és sírtunk és nevettünk egyszerre.

DrZ egyből a szájpadot nézte és örömmel mondta, hogy nagy baj biztos nincs, szép és ép a szájpadlás, minden oké.

Laurával ketten elköszönve Bab-tól vittük a visító újszülött picikénket a vizsgálószobába, ahol a megtörölgetés után végre alaposan szemügyre vehettem Őt. Őt, a kincset, Mátét, a szemünk fényét, a kis csodánkat, VezBab (re)produkcióját. Gyönyörű pici ráncos kis embergyerek, mázasan, nedvesen, véresen, de látványosan majd kicsattanva az egészségtől visított és izgett-mozgott, sajtkukackodott. Megmérték, lepontozták és közben nekem még volt egy feladat: a köldökzsinór vágása.

Nos, ez a filmekben egy könnyű feladat, de valójában bemosakodás után a sebészollóval a kezemben jóval kevésbé voltam magabiztos a sokévi átlaghoz képest.
Az ollóval közeledve a kis kezei lábai ott ficánkoltak, így inkább lemondtam volna a feladatról, de Laura unszolására csak nekivágtam. Nem volt könnyű elvágni, s bár le volt a tövénél csipeszelve, az élő szövetet (erekkel és mindennel) nyeszetelni bizarr egy élmény volt. Nem fáj neki - mondogatták. Na ja, csak hát a fiam itt visít, jön a vér, ahogy vágom..

De azért sikerült, majd a dokumnetáció befejeztével gyorsan visszabugyolálták és Laurával indultunk a 208as-ba.

Ám ekkor Laura cinkos vigyorral az arcán odasúgta, hogy Gyere, menjünk vissza a műtőbe!, Visszamentünk, Bab arcán - a körülményekhez képest - újra feltűnt a földöntúli öröm, majd mikor KisBab (ahogy az arcához lett tartva) bekapta az orrát, az örömünkben sírás folytatódhatott tovább.

Életünk nagy fotói közé biztos bekerülnek az alábbiak:

És íme egy videó is; MÁTÉ, ez az első, melyet Rólad készítettem, Neked készítettem sok-sok szeretettel:

Ezen csoda percek után aztán tényleg mentük a 208ba,a hol én is félmeztelenre vetkőzve beléphettem Valhallába: az aranyóra következhetett. Apukaként a császáros szülésnek két igazi előnye van, ez az egyik. A bőr a bőrhöz kontaktus elsőként a szülőszobában megvolt, de rámrakva indulhatott meg az igazi kötődés; KisBab pedig ficergett, mászott, emelgette a fejét. Hogy miért? Hát mert én csak egy apa vagyok, a mellek pedig lent maradtak a műtőben a feleségemen.

Laura gyönyörködött bennünk, segített, miként tartsam a legtörékenyebb kicsi kincset, csodálta az erőt és a kitartást, ahogy KisBab fejét emelgetve kereste az uzsit. Majd otthagyott pár percre. Nem pár perc volt, hanem sok, de nem bántam. Hallgattam a légzését, élveztem, ahogy összeizzadtunk a kicsi véremmel, a fiammal.

(nem, nem én szültem)

És vártam Bab-ot, mert kezdtem aggódni. Hol van már, mikor jön és hogy JÓL VAN E.

Szerencsésen megérkezett végül, hordágyon, hisz köldöktől lefelé még jó pár órát leszedálta az injekció.

Alig vártam, hogy rá is rátegyék KisBab-ot, lássam rajta is, amit én éreztem.

Máté pedig az én fiam. ÉHES. Kereste, amit keresnie kellett így kis fekvés után már mehetett is az első mellre tétel, amit mindketten sikeresen abszolváltak.

Segített Laura, majd később a szoptatási szakmenedzserek is, de máig úgy érzem, hogy Bab és KisBab kettőse a tundra közepén kettesben is megoldotta volna, olyan nagyon ösztönösen elkezdett muzsikálni a kis duett.

Előtej volt, és van is, tán evés is van, ám a cseresznyényi gyomor miatt maximum a pelenka jeleiből lehet majd tippelni, eszik e.

De minden jó, minden szép és ezzel zárnám is ezt a bejegyzést, a további kórházi élmények és a hazaérkezés egy következő bejegyzés témája.

VEZBAB! (és KisBab) <3

Hát hol is kezdjük? Tán a legvégén; it van velünk Máté, azaz KisBab; a mi gyönyörűséges kis csodánk.

Hosszú volt az út, az elmúlt időszak kísérletei után KABALÁBÓL már a blogra sem mertünk írni, nehogy magunkra húzzuk a bajt. Bevallom, még most is rossz ómennek érzem, noha KisBab már otthon gyarapszik velünk.
(értsd, mi nem gyarapszunk, sőt, de Ő igen, különösen a kókuszfeje)

Zakopanéba jártunk tavaly ősz végén, csodálatos feltöltődős hétvége volt, előtte pedig ugyebár Kalifornia (és a sivatag) bejárása volt a kárpótlásunk.
Szóval hazaérve december elején is serényen rápróbáltunk, de a teszt negatív lett, így egy üveg borral lekísérve sikerült Bab-nak még az A-vírust is behúzni.

Ennek kiheverése végén értem haza a munkanap után; üljek csak le a kanapéra, van valami, amit szeretne mondani. Nos, terhes nem lehet, hisz a teszt negatív volt múlt héten, kajaszagot nem érzek, szóval kiváncsian csüccsentem le.

Terhes vagyok, hangzott el az áhított mondat, ölelés, együtt sírás, öröm. De hát negítv lett a teszt; igen, de most meg pozitív és ez a lényeg. Az is igaz, hogy a Virslikutya valóban odafeküdt a hasára az ötödik nap környékén; igaz, kiröhögtük a negítv teszt után, hogy elromlott a szenzora. Hát nem, nem romlott el.

Így nekiindultunk a harmadik terhességnek, bizakodva és rettegve vegyesen.

A két doki közül a Maternityben megismert DrZ jelzett vissza, így ott is ragadtunk; utólag is jól döntöttünk, vagy döntött helyettünk a sors.

Mivel a hatodik-hetedik hétél voltak az eddigi drámák, így ezt a vízválasztó ultrahang vizsgálatot vártuk nagyon, de pont a 6. hétre volt lezsírozva a thaiföldi kiruccanásom, így csak távoli drukkolásba (aggódásba) tudtam lélekben itthon lenni.
Persze az UHra már együtt mentünk a 8adik héten és nem kis katarzis volt, mikor DrZ már a spuposzkométer behelyezésekor a világ legnyugodtabb hangján megszólatlt, van itt szívhang szépen. Tőle olyan természetesen hangzott, mintha azt mondta volna, hogy télen hideg van.
Sírva bútunk össze.

Majd megszólalt, hogy egy héttel előrébb jár(hat) KisBab, így már külső UHval is meg tudjuk nézni. Így hát has beken és elkészültek az első képek a mi kis gilisztánkról.

Csoda, csoda, csoda. Hogy ebben a Clexane injekcióknak mennyi szerepe van, ki tudja, de a Világ legkedvesebb Hematológusának alig várjuk, hogy vigyünk egy csokor virágot..

Klexánt tehát szúrtuk ezerrel, és a 12hetes UHra már magabiztosabban érkeztünk. Ez az első igazi genetikai vízválasztó, minden rendben volt, örömmel mentünk haza.

Kis majmóca:
Haladtunk a labor vizsgálatokkal és fizettünk mindenért, mint a katonatiszt, de a Maternity minőségi ellátása miatt ár-érték arányban kb megfelelő volt ez.

16hetes UH-ra bedurrant 2020 mumusa, az új típusú Koronavírus, így ide már Bab egyedül ment be, én meg kint vártam az autóban. Szerencsénkre engedte DrZ, hogy telefonnal videózhasson Bab, így az autóban utólag számomra is megvolt a WOW effekt, mikor DrZ bejelentette, hogy FIUnk lesz.

Aztán persze Erdélyiek lévén kellett egy kis csavar a sztoriba; a 20hetes UHn felmerült a nyílt szájpad gyanú. Rettenet. Elvetetés is szóba jött. Leírhatatlan fájdalom, kétségek, gyötrelem. El lettünk zavarva  Sote2-re, ahol a kőkorszaki UHval persze semmit sem tudtak se megerősíteni, se megcáfolni. Vártunk hát még 4hetet, 24hetesen sem láttak semmi kórosat, de kizárni sem tudták/merték.

Nem kívánom az ellenségeknek sem ezt a pár hetet.

Ám KisBab növekedett, gyönyörű szívhang, sok aktív mozgás, jó labor eredmények, és DrZ újabb UHja során annyit tudott mondani, hogy még mindig látja a dolgot, de javul.
És azt is mondta, hogy most már az intenzív növekedés időszaka jön, így már nem fogjuk látni, csak születéskor, így konzultációkat javasolt szájsebésszel és hasonlókkal. Mindenkit felhívtunk, mindennek utánajártunk, és vártuk a szülést, hogy kiderüljön, begyógyult e teljesen, vagy kell műtét (ilyen vagy olyan).

Minden nap beszéltünk KisBab-bal, hogy gyógyítsa, szépítse a dolgot, és hogy szeretjük, és mindent megteszünk.

Bab hősesen szedte a vitaminokat, vigyázott a szemünk fényére, tűrte a Klexánt, stb, egészségesebben evett, sokkal többet ivott, és pisilt és pisilt és pisilt. És pisilt is.

A has pedig nőtt, így közben nekivágott a VezBab a kövi időszak felkészülésére; GYEREKÜNK LESZ. Kell egy megfelelő fészek, azaz FÉSZEK, így Vez ennek lett a felelőse, míg Bab a babázás kellékeit kellett beszerezze. Megbeszéltük, ki mit, hogyan, merről (tóparton-tópartokon), mit szeretnénk együtt, és mi az, amit a másik oldjon meg önállóan.

Így lett a KisBab-akocsi és a KisBab(a)Kád beszerzése közös dolog, vagy a csempe&járólap választás, meg a falak festékszíne, de minden más külön, párhuzamosan, effektíven.

Mire megkezdtük az Anyasági felkészítő tanfolyamot, már minden beszerzésre került, a kiságytól, a ruhákon át az ápolási cikkekig, mert az ehhez szüks szakirodalom kiolvasására is maradt idő a Home office-ról letiltott Bab-nak. Mert hogy az állami munkáltató (nem írom ide, ki az, mert taxi helyett a TEK jön értünk) nem engedte a veszélyeztetett terhes feleségemnek az otthoni munkát, hanem elvárták, hogy bejárjon a Korona vírusban bkv-val minden nap... így otthonról segített 0 forintért a kollégáknak hetekig, majd a munka elfogyásával maradt a beszerzési szakmenedzserkedés, csillagos ötös osztályzattal.

Ez alatt Vez (azaz én) pedig Fészket raktam a másodikon;  blog:
https://vezbab-feszketrak.blog.hu/

A felújítás finanszírozásához sajnos a garázst el kellett adnunk, de így relatíve értelmes büdzsével lenyomhattuk a dolgot.
És a kelengye lista is kipipálódhatott.

Ám egy dolog állati király volt; otthon kettecskén (és persze Virslikutyával) a Home Office. Mi remekül megvoltunk, harmónia (celesztisz nélkül), együtt ebéd, tudtam dolgozni, majd munka végeztével a második műszak a Fészekben.

A has pedig nőtt és nőtt, a korábban megindult ütközőket (Mellek - a szerző)  is elhagyva. Bab figyelt, hogy csak ott nőjön, ahol kell; erre ma is büszkék lehetünk.

 Mikor egy fotót posztolva az internet népe is visszajelzett (gyönyörű vagy, vékony vagy, jajdeszép vagy, stb), akkor azért már tényleg kezdte elhinni, amit én mindennap láttam; a legszebb menyaszony címe után a legszebb Kismama címet is sikeresen behúzta:

Az UHk mellé a végjátékban bejöttek a CTG vizsgálatok is, ekkorra a Korona vírusos megkötések lazultak, így már én is kísérhettem.

A tanfolyam elvégzése kevés új infót adott, de egy szuper szülésznőt ismertünk meg, Laura onnantól mindenben mellettünk volt, a természetes szülési tervünket is támogatta (noha DrZ kevéssé rajongott az ötletért, mert elsősorban a statisztikai alapokon nyugvó biztonság felé hajlott).

Ám szervi akadály és KisBab szerencsés fejenállása jó irányba ment, mígnem a 39edik heti CTG gyengébb jelzései miatt végül az aznap délutáni császár mellett született döntés. Mi is és a doki is közösen így láttuk jónak, hiába evett a viszgálatra, hiába lépcsőzött, a mozgásokhoz tartozó szívhangok nem érték el a megfelelő értékeket, kb 8-10%ot csökkenve jelentkeztek csak.

Így bár a szülés még nem indult meg, az ezt előkészítő jósló fájások már megvoltak éjszakánként és a CTG-n is átszódott a fokozódó méh tevékenység, így időszerűnek tűnt a dolog.

A császáros szülés a kövi posztban van leírva és majd a rákövetkező Bab tollából.

Így most ide csak a hivatalos poszt a "végeredmény"ről <3

Mert 2020 a VezBab éve, kiegészülve KisBab-val :D

<3

ide majd jön egy link

1. Házastársak: = VezBab. Ez axióma, az alfa és az omega, a mag, stb. Hisz tudjátok, hisz tudjuk. <3

2. Adóstársak: felvettük hát életünk első közös hitelét, többkörös - az átlagnál effektívebb - babahitel igénylésünk sikeresen lezajlott, adóstársak lettünk. Megjelent a lóvé a számlán szépen.

3. Tulajdonostársak: megvolt a második emeleti lakás adásvételi megbeszélése. A bejegyzés fő témája is ez lesz. a mélyen tiszltelt Utókornak :)

Aznap a munkahelyen is végtelen terhelés volt mindkettőnkön, engem a Vevő molesztált, Bab pedig a decemberi hajtásban kapja az ívet; eszméletlen teljestíményt nyújt. Ahogy ezt gépelem, betegszabin otthon vergődik. Mert nincs ingyenpénz és kiegészítvén ingyen energia (siker) sincs.

Együtt megérkeztünk, Kispiros szépen leparkolva a közelben, Bab megjósolta, hogy lesz hely. Az ügyvédnővel gyorsan leegyeztettem a tárgyalási startégiát, mire az Eladó is befutott. A szerződés fizetési ütemezésén nyújtottunk, ez az ügyvédnő által végtelenül profin és effektíven kommunikálva lett. Átment - OK. Utána már csak a birtokbavétel volt még kérdéses téma, az Eladó természetesen a teljes összeg kifizetése utáni birtokbaadást szerette volna, de az utolsó utáni készpénzes kérésére és az eddigi rugalmasságunkra emlékeztetve erről hamar lebeszéltem. A cél a garázs mielőbbi használata volt (Kispirosnak és nekem felújításra is), de akkor már a lakás felújítás miatti korábbi kulcsátadására is rápróbáltam. Átment kis teketóriázás után. nyilván ilyen szerencsés kölcsönös bizalmi helyzetben azért ez nem tűnik nagy bravúrnak, de Bab először látta Vez-t tárgyalni, kívülről simának és megkérdőjelezhetelennek tűnő érvelést és nyugalmat tapasztalt. Na ja, kb 20db sikeres audittal a hátam mögött ez azért elvárható volt sztem.. :)

Így tehát az első két részlet (foglaló és 10M Bab'hitel) utalását követően majd megbeszélés tárgya lesz a kulcs, amiből persze az Eladónál is marad, hiszen az igazi birtokbavétel továbbra is majd a végén lesz. (pl óranullázások és hasonlók).

Szóval sikeres este volt, amit csak egy fájdalmas telefonbeszélgetés tett tönkre teljesen.

Mindegy, vasárnap (holnap) ünneplünk, Bab-ra rá is fér egy gyógyító pálesz majdm vagy vmi szinúgy.

A számlák kiürültek, de hisszük, hogy jó döntés volt, jó befektetés lesz ez.

4. Társak

Nem alakul az év végénk se simábban az egész évi átlaghoz képest, sőt. A karácsonnyal kapcsolatos nyomás rajtam minden rémálmomat felülmúlja, a családi feszültség (Vez anyai ág - a szerk.) az egekben van.

Ennek a tetején van a munkahelyem nem épp optimális helyzete, Bab túlterheltsége, a lakásintézkedés állandó feladatai és minden más - na meg persze a hol kimondott, hol kimondatlan türelmetlenségünk a sors felé az almunk bővítését illetően.

De.

Mert ez itt a lényeg.

Ez az év nagyon nehéz volt, ám a kettősünk, a házasságunk a szövetségünk ereje és szilárdsága az, ami az idei év diadala. Összezárunk, hiszünk magunkban és egymásban és ez mindennél, de tényleg mindennél többet ér.

Kis csapatunk - Pipikutyát is beleértve - a meleg fészkünkben tényleg az univerzumot jelenti.

És erre büszkék vagyunk és emiatt boldogok vagyunk.

VezBab!