A nap egy mélyalvós 10 órás pihi után indult, a reggelit is majdnem átaludtuk. Rohanni kellett lefelé, szerencsénkre mások is lazán értelmezték az iidőt, így bőven be tudtuk falni a mindenfélét. Végre hozzájutottam a szalonnához, a baconhegy mellett a félbehajtott tojás volt a csúcs, amibe füstölt cheddar sajt volt belerejtve. Imádtuk. Lement a két vödör amcsi híg kávé és, jól elmacikávésítva, ahogy mi isszuk. Baba is evett joghurtot, péksütit jammel; nincs új a nap alatt.

Imádtuk, hogy már a szállásunk is a sivatag szélén volt; alábbi képeket az erkélyről készítettem:

Összepakolás (egyre rutinosabban), majd indulás az Antelope kanyon felé jóllakottan. A kanyonba megvettük előzetesen a jegyet, ezt mint később kiderült, jól tettük. A kedvező órákra telt házasak a turnusok; megérkezve becsekkoltunk és a maradék egy órában addig körbeautóztuk a kanyont. A kis folyócska útját ketté vágja a műút, így van egy upper (felső) és egy alsó (lower) kanyon. Az alsó a szebb és a kirándulósabb, mi ebbe foglaltunk. A felső arról híres csupán, hogy van egy rész, ahol fentről érkező fény estén lukak sülnek a homokba alul.

Az alsó azonban sokkal izgibb., ez jön mindjárt. Ám addig még autózva remek képek készültek:

És a monument valley-re is ráláttunk: BABA KÉPet ide

Leparkoltunk.

Rápróbáltunk a Szigetfesztivált is túlszárnyalóan előkelő budikra és mentünk is a csoporthoz. Mint oly sok mindent a területen, ezt is a helyi indiánok üzemeltetik; a jegyszedők mellett a turistakalauz is esetünkben egy kb 25éver navajó (ejtsd navahó) lány volt (akcentussal, de kiváló angoltudással).

Kis séta után eljutottunk a lépcsőhöz, ami egész a kanyon legaljáig vitt le.

Állait izgalmas volt, leérkezve a színek, a formák és a beáramló fény játéka egészen ámultba ejtő. Sok háttérkép és plakát van, ám a valóságot ezek meg sem közelítik. Hiába állítja át a kis vezetőnk (guide) a telefonokat, fényképezőket, ezt bizony ott kell megélni a helyszínen. Amúgy a negyedannyit érő Samsung telefon lekörözte az Iphone-t, de azért bőven készült kép mindkettő készülékkel.

Alább már az átállított telefonOMmal (ez áll az általunk látott színekhez is közel; mi tényleg így láttuk a falakat):

Agilisen mindig sikerült - picit feltartva a sort - jó képeket csinálnunk. Jó kép = lehetőleg csak mi legyünk rajta + telefon jó beállításban van + mi és értelmes fejet vágunk.

Képeink elenyésző 5% az alábbi:

Kedvenc:

Lépten nyomon összeérnek a kis csoportok, a kanyon felerősíti a dumálást és persze a fotósok kattintgatásait. Kis vezetőnkkel összebarátkoztunk, így rólunk különösen sok kép készült:

Alább a belépéshez - EGYÁLTALÁN NEM - szükséges pecsét (5 nap volt lemosni):

Meder kép látszik felfelé (az ég felé) nézve:

Érkeznek majd rólam is képek BABA telefonjáról.

Addig is van pár elkeresztelt sziklaforma; a cápa, a lány és az arc, alább:

cápa:

lány:

arc:

A mederben megyünk, homokban lépkedünk; a homok alatt később kiderült, hogy mesterséges fémalap van, hisz az áradások és a folyócska ma is ássa, mélyíti, formálja a kanyont a lábunk alatt.

 A túra kb másfél órás volt, utána is kaptunk vizet, ami mindig jól jön a sivatagban. Kint kb 17 fok volt, lent a kanyonban jóval hűvösebb. Érdekes lehet ez a nyári ezer fokban, mesélte is a vezetőnk, hogy olyankor van, hogy pár órát késik egy túra (ami azért cinkes, mert változik a fény beesési szöge, és esetleg lemaradsz a saját időpontodról).

Kifelé mászunk:

Megteltünk az élménnyel és a látvánnyal, lelkesen mentünk vissza a kocsihoz. Elégedetten pörgettük végig a rengeteg fotót és induiltunk tovább a következő Windows háttérkép helyszínhez; a Horshoe band-hez.

Magyarul a Patkókanyarhoz.

A Colorado-folyó 180°os fordulatot vesz és így egy kis sziglaszigetet formál a sivatag közepén. Kitáblázás hiányában vergődtünk egy sort, mire végül sikerült egy kinti parkolóban felvenni a szálat. Innen ugyanis shuttle (buszok) viszik ki a lelkes turistákat a helyszínre, ahonnan még a dombot (és a völgyet) megmászva lábon lehet eljutni a kilátóhoz. Röhögtünk is, hogy a sok esetben elhízott amcsik itt az egész éves gyalolglásukat meg is duplázhatják akár.

Nekünk jól esett a séta, a kilátópontra érkezve pedig a látvány egészen döbbenetes volt:

Ki is lehetett ülni a sziklára, Baba feszélyezettebben mert helyet foglalni a szakadék felett:

A látvány és a méretek lenyűgözőek, az igazat megvallva sokkal kevesebbet vártunk ettől a helytől.

még képek:

Néztük hosszasan, nem lehetett vele betelni:

Visszafelé úton mi is kiraktuk az itt szokássá vált kő-totemoszlopunkat,

és hatalmas sorban állás után a busszal visszajutottunk a verdáig.

Tényleg gyönyörű volt mindkét helyszín, ami ma meglátogattunk; így elégedett vigyorral indultunk el a Bryce nemzeti park felé. És itt jön az izgalmas rész.

Bennünk kevésbé tudatosult a tény, hogy ez a park 2300-1700méter magasan a hegyen van; hiába hagytuk ki tehát a Sierra Nevada hegységet (Yosemith és Sequa nemzeti parkok), jutott nekünk így is hegy. Ezzel semmi baj sem lett volna, csak kezdett megjelenni a hó, ahogy ahogy kaptattunk fel a hegyre az autóval.

A hófoltokból összefüggő havas jeges takaró lett, pisztrángos patak medre helyett zúdult le a 3°Cos olvadékvíz, és az autó is a 17°C helyett már csak -2°Cot mért. Én vihogtam ezen, Baba pedig pánikolt; hisz téli ruhája bizony kevéssé van nála. Ja és közben kifogyóban volt a benzin, se téli gumi, se semmi (..hátsókerekes autó hahaha).

BABA képei a hóról

A hegy tetején egyszer csak találtunk egy benzinkutat, szerencsénkre nyitva is volt. Itt a fogatlan nénitől kérdeztük, miújság, mondta, hogy a Bryce kanyon az ilyen lesz, a Zionról pontosat nem tud, csak annit, hogy körbe érdemes odajutni, mert a másik direktebb utat elvitte a lavina a múlt héten. Én röhögtem, Baba befeszült, mehettünk is tovább.

A szállásunk egy védettebb völgyben volt, itt már 1°Cot mért az autó. Kis faházas parkok várják a túristát; tényleg nagyon autentikus a dolog. Kis vergődés árán sikerült megtalálni a mi parkunkat, ahol az 5-ös házban tudtuk meghúzni magunkat.

A fűtést villanykonvektor oldja meg, amit ha órákkal korábban beindítottak volna, egészen más lett volna. Így azonban zúgott meg minden, de cidri volt. Se meleg takaró, se internet, se rendes tv adás, így azért már morcosabbak voltunk. Valószínűleg pechünk volt a kis faházzal, de mindegy; elkészülődtünk és bedőltünk aluszkázni.  Az éjszaka a konvektor hangossága, a birkacsorda vonulása és a szél miatt nekem eléggé viszontagságosan telt, Baba jól aludt szerencsére. Sokszor összebújva egymást melegítettük <3