Mai napra a terv a Las Vegas - Los Angeles út lenyomása után egy kis Los angelesi hesszelés volt; Malibu(baBaba).

Könnyes búcsút vettünk a fűszagú szobánktól a reggelink után, kicsekkoláskor pedig pozitívan csalódtunk: mikor kérdésükre válaszolva jeleztem a fűszagot, a szállásunk egyharmadának elengedését ajánlották fel kárpótlásként. Természetesen elfogadtuk és azon gondolkodtunk a kocsi felé menet, hogy a magyarországi szolgáltatóipar valaha vajon elérheti-e ezt a szintet. Itt a vendég az Vendég és kész. (különben per van).

Bepattantunk hát a verdába és a még Vegasból kifelé menet a híres táblánál ellőttük a kötelező fotót:

KÉP (Fabulous Las Vegas)

Aztán pedig ki is írta a GPS, hogy sokszáz kilométerig egyenes...nyomás.

Az egész amcsi utunk legextrémebb élménye következett itt; megjött az "Öreg". Az öreg egy öreg Hondával tartott velünk egy irányban, találkozásunkkor a belső sávban trónolt és nem volt hajlandó lehúzódni. Végül jobbról előzve - bemutatva - hagytuk ott az első autóst, aki az utunk során felcseszte az agyunkat (agyamat).

Na szal lenyomtuk az öreget jobbról és haladtunk, de mindig akadt egy marha, aki miatt a tempomatot vissza kellett venni a fantasztikus 105 (115) km/hról. És bizony hol a külső sávban, hol a belsőben ilyenkor mindig szépen beért minket az öreg. Na de mi sem voltunk restek, az már csak mégsem járja, hogy az öreg leelőzzön, így nyomtuk neki. 

De újabb akadók, sűrűsödés, és az öreg csak jött és jött, az egyik tükörben megjelent a rozoga Honda fénye; a haragunk elszállt, és kezdtünk egyre jobban röhögni a legyőzhetetlen öregen, aki az emelkedőkön azért elmaradt, de aztán mindig megjelent valahogy. 

ÖREG KÉP

Jöttek az ötletek, hogy lehet, hogy csak valamit a szálláson hagytunk és azért üldöz, hogy odaadhassa, vagy egy rég elfeledett rokon lesz Ő, aki meg akarja ismerni az európai unokákat.

Körülbelül 350km-nyi száguldozás után is őriztem a vezető pozíciót, ekkor már a 65 mérföld óránkénti helyett 80nnal mentünk (menekültünk az öreg elől), aki tartva a 80at egyszer csak a négy sávon keresztbe kielőzve a jobb külsőben ment el minimum 90nel mellettünk (és vagy 10 másik kocsi mellett). A manőver vagy baromi vakmerő és szerencsés volt, vagy az öreg bizony Niki Laudával járhatott egy helyre reggelizni.. minden esetre padlógáz és utolértük a frissen tanult technikával. 

Végül lekanyarodott, de még később is - már megszokásból - hátra kémlelgettünk, hátha feltűnik a jóöreg Öreg. 

Könnyesre röhögtük magunkat, ultranagy volt, és közben egy amúgy unalmas 400km-rel közelebb is kerültünk a célhoz.

A dugó Los Angelesben elkezdett vastagodni; a GPS szerint késve a tervhez, de még odaérhetünk. Ám a haladási irányba messzire előrenézve láttuk, hogy a vihar az északi doboknál a sötétszürke és a mattfekete felhőket produkálja. És a net is azt mondta, hogy hiába érnénk oda egy jó naplementére, addigra már egy órája zuhogni fog.

Borzasztó nehéz volt a jó döntést meghozni; 6órás vezetésünk utolsó két órája kuka volt, visszafelé érdemes mennünk a vihar elől a déli szállásunk felé, abban a hitben, hogy valahol egy tengerpartra érve még megcsíphessünk egy kis tengeri chill-t.

Alaposan megzuhanva Baba kellett, hogy átvegye a parancsnokságot; a gpsben a legközelebbi még "napos" tengerpartra kormányzott bennünket, dugón át, kis olajmezők mellett... A tükörben folyamatosan a közeledő vihart néztem, morogtam a dugó miatt, de Baba - kinek eközben Malibut is el kellett engednie - a célig vezetett bennünket.

Így kerültünk Manhatten beachre, ami a turistáknak felspannolt Santa Monica helyett egy kifejezetten barátságos és nyugis partszakasz volt. Persze a hideg szél és a lassan rákezdő eső nélkül biztos itt is többen szoktak lenni, de így is sokkal inkább a helyiek strandja lehet ez. 

A parkolóban elhelyeztük a verdát, felöltöztünk, amennyire csak tudtunk és irány a móló.

Jobbra a mólóról nézve: 

A mólón a Santa Monica peer-rel ellentétben nem ostoba vurstli volt. hanem a tengeri életet bemutató ingyenes "akvárium"; melynek bejáratát egy életnagyságú fehér cápa őrzi:

Bent néhány akvárium van és a galérián pár kutató (tudóspalánta vmi közeli egyetemről) vagy tárlatot vezet, vagy ezt-azt kutat, megfigyel, analizál.

Volt medúzás akvárium:

Egy tartálynyi krill ivadék (a sziláscetek és az apróhalak élelme ez; olyan a tengeri élővilágnak, mint a fű a szavanna sokaságának).

Ki van állítva többek közt egy elefántfóka koponyája; a félelmetes agyarak és persze az egész mérete is lenyűgöző:

És a padló kövén az élővilág jeles képviselőinek 1:1es méretarányú lenyomatára lehet ráállni:

Ha már Kardszárnyú, akkor lássuk a koponyát:

Palackorrúak:

Leopárd cápa és barátai:

Tengeri vidra (aki Virslire emlékeztetett minket. Mondjuk ekkor már minden Virslire emlékeztetett minket - hiányzik kicsikutya):

A nagy fehér:

A móló végére kiállva elkezdtük kémlelni a vizet; az utileírásokban ugyanis szerepel az, hogy a helyieknek szokása napkeltekor és naplementekor bálnákat és delfineket figyelgetni ilyen mólókról.

Egy helyi fószer mondta is, hogy Ő aznap nem látott, pedig szoktak lenni, na meg az időjárás se szokott ennyire makrancos lenni.

De minket nem lehetett eltántorítani. 

Baba nézte-nézte; egy távoli ponton - ahol a sirályok is összegyűltek - egyszer csak látni vélt pár uszonyt.

Először nem tudtuk eldönteni, hogy csak annyira látni szeretnénk, hogy a hullámok árnyékába már belelátjuk a delfint, de később már biztossá vált; bejöttek halászni, több csoportban is:

Egy másik helyi arc a gyerekeivel horgászgatott, de a vihar közeledtével feladták. Így kisajátítva a mólót nézhettük a delfineket, itt-ott feltűnve, fújtatva élvezték a lemenő napot.

A képen egy szép sapka is látható - itt utoljára:

A néhány szörfös megáll, mikor a delfinek közelebb érnek, a deszkákra felülve hagyják a helyiek az igazi helyieket halászni, úszkálni. Ez a fajta tisztelet nagyon nagyon szimpatikus volt nekünk.

Láttunk Baywatch autót bójákkal, deszkákkal:

És a felhőtakaró alól egy csökkentett-módú naplementét.

Na így már megérte a nap, nagyon jó volt az idő ellenére is ez a befejezés.

A szállásra átautózva elfoglaltuk az utunk legnagyobb hosziendáját; hiába volt motelszerűség az épület, mi az egyik legjobb lakosztályt kaptuk; nappalival, hálószobával, mindennel. No igen, pár napra (hétre) itt tényleg el lehetett volna képzelni még.

Utunk képben: