Elérkezett az utolsó reggelünk Amerikában; reggeliztünk az elemózsiánkból és gyorsan összepakoltunk, kicsekkoltunk. Brutálisan ment már rutinból :D

Felmerült, hogy Malibut mégis megnézzük, de végül úgy döntöttünk, hogy a híresebb és a reptérhez közelebb eső Long Beach-et választjuk. Malibu azonban cél marad; majd a kövi San Francisco - Sierra Nevada utunk egyik bónuszcélja lesz.

Long Beach - akár csak a floridai South Beach - egy tetves hoszan elnyúló homokos sáv; egy kilómétereken át tartó strand. Van móló, hatalmas kikötő, edzős rész, kajáldák és a többi.

Nekünk ráadásként autóverseny (drift) is volt éppen a pályán; ahogy közeledtünk a füst és a rendőrök láttán tűzre gyanakodtunk, de aztán a hangokból és közeledve a gumifüstből már tudtuk, hogy rendezvény lesz ez.

Rákukkantottunk

(KÉPEK)

 Majd elkutyagoltunk a kaja és üzletsorra, ahol szétnézve végül biciklikölcsönzés mellett döntöttünk.

Így aztán a Long beachi partszakasz bebiciklizésre került, lásd alább: 

Queen Mary:

És egy mai modern óceánjáró:

Biciklis rendőr mikuláscsomagal:

Találtunk egy gyönyörű világítótornyot egy szépen ápolt dombon:

Baba szép:

Ezt pedig hazahoztuk (az Antelope kanyon vörös homokja mellé):

Nyugati parton is gyűjtöget a Mókuska:

Egy ír kocsmában zsákmányoltunk egy burgert, visszafelé befaltam és indultunk is a reptérre. Alaposan ráhagytunk időt, így a lehető legstresszmentesebben indulhattunk neki.

Voltunk a kikötő fölött a nagyhídon:

KÉP

Majd visszaérés előtt még utoljára megtankoltuk a verdát; 3400km-nél járt az óra :D

150 dollárból mentünk ennyit; hiába a tempomatból adódó alacsonyabb fogyasztásunk, valójában inkább az olcsó benzin miatt volt ez lehetséges.

Letéve az autót panaszoltam a bácsinak hogy a belső rohadt lámpák mennyire megkeserítették az életünket. Kicsit nyomkodott meg minden, majd rájött és nekem is megmutatta a dolog nyitját; amikor a műszerfal világítást visszatekertem, akkor maxra tekertem, amitől a belső lámpák is felkapcsolódnak. Soha nem jöttünk volna erre rá, se gugli, se semmi. hogyrohaggyonmeg.

A shuttle (kisbusz) visszavitt minket a reptérre, becsekkolás, lepakolás és még Babának bőven volt ideje vási és sopcsi, azaz a terminál boltjait végigjárni.

Az út elvileg éjszaka van, de nagyon kevés órát van csak sötét. A rolókat lehúzzák a gépen, így sötét van relatíve. Bár voltak megint újabb filmek, inkább az alvás (3-4 óra) miatt sokkal rövidebbnek éreztük az utat, mint odafelé. Kaja, pisi, stb ugyanúgy kisakkozva, mint idefelé.

Zürichben simán átszálltunk, itthon pedig a bőröndjeink is simán meglettek. Ügyesek voltunk.

Jó itthon.

Életünk egyik legnagyobb útjára máig fantasztikus visszagondolni, blog írás közben is picit újra átélni.

Igen, lesz videófilm is. 2025előtt el fog készülni.

Stay tuned and see you later, Vezbab