Igyekszem az utókor számára minél pontosabban és részletesebben leírni a történteket :-)

Szerdán úgy keltem, hogy itten lánykérés lesz. Délelőtt nézegettem gyűrűket a neten, majd elkezdtem pakolni a lakást; hogy a szekrényekben, tárolókban a 50-50%ra törekedhessünk. A nagy pakolás után beosontam dolgozni, de persze – miközben bent állt a szokásos bál – egész nap a fejemben a lánykérés gondolatai cikáztak.

Pista bá megadta az Ő gyűrűlelőhelyének a webcímét. Anno már nézegettük egyszer együtt Vele, ám az én időm csak most jött el. Tetszetősek voltak fent és a szlogen is bejött, szóval kinéztem egyet és telefonáltam. Vártak szeretettel, így a szerda délutánból is picit lecsapva nekiindultam ( a dugóba)

A sztorihoz tartozik, hogy emailben elküldtem magamnak az ékszerbolt nevét, címét és a kinézett gyűrűt képpel együtt – hogy meglegyen. Ám a mail elejére és végére is beírtam mindenféle maszkoló szöveget (csemperagasztó, csavarok, kontraanya és hasonlókat) azért, hogy ha Baba rányit a gmailre, ilyen emailt tuti ne nyisson meg, ne foghasson gyanút.

A bolt exkluzív, Andrássy úti cucc, még a parkolásod is fizetik, sőt, a megfelelő rendelési kategória esetén exkluzív időpontot is kapsz… kaptam. Megérkezve a címre nagy ügybuzgóságomban konstatáltam, hogy nincs kilincs az ajtón és téblábolva akkor fedeztem fel a kéremcsengessen-t, amikor a bentiek megszánva maguktól is beengedtek.

A bolt gyönyörű – és nem meglepő módon fehér – termében a nők összes álma teljesül.. a gyűrűk, gyémántok és hasonlók garmadája várja a boldog balfácánt, valamint 3 mosolygó nimfa, akik miatt még minimum két kategóriával szeretne a delikvens „belső indíttatásból” szebb ajándékot vásárolni. Pulcsiban mentem be, ám mikor bemondtam a gyűrű típusát, egyből komolyan kezdtek venni. Foglaljak helyet, hoznak kvt vagy vizet, bemutatta egy kedves hölgy a tálcán a gyűrűt és még jó pár másikat is.

Győzködött, hogy még nagyobb gyémántok is vannak, ezer féle csiszolás, tisztaság, stb. A mondókája közben azon filóztam magamban, hogy milyen fasza nyugodt munkahely lehet ez, ahova mosolyogva bejön a nyilván elszánt vevő és kacagva eladsz neki egy kis kavicsot meg némi nemesfémet. Nincs stressz, nincs semmi, csak mosolygás és valószínűleg profit.

Végül 3-4 potenciális jelölt maradt, gondoltam majd a leendő menyasszony nővére (Nona) kisegíthet, hisz az ékszerválasztásban speciel nem feltétlen evezünk egy irányban Juditommal. Persze nem vette fel, másodszorra sem, így magamra maradtam. Sebaj. Kérdeztem, hogy mit szokott ez eldőlni. A válasz az volt, hogy ha fingomsenincsen, akkor a legletisztultabb verziót válasszam. Oszt max kicserélik bármire, mert Ők jófejek. (már ha nekem vagy bárkinek el merné árulni, hogy nem tetszik – de erről később). Mivel a legérdekesebb és legletisztultabb pont az volt, amit eredetileg is kinéztem, így egy kidobott fél óra után kikötöttünk ugyanott.

Döntöttem; ez jó lesz és akkor holnapra kéne. Nevetett a hölgy a viccemen, ám jeleztem, hogy noha a humorérzékem szokták dicsérni, ezúttal nem viccelek. Mondta, hogy két hét és nem két és fél hét. Mondtam, hogy másnapra. Mondta, hogy köv hétre, jeleztem, hogy próbálkozhat, de én másnap szeretnék lánykérni. Telefonáltam gyorsan és biza bemákoltam; másnapi angol után Judit (Baba) még talizik Eszterrel, így kap az ékszerbolt ötvöse még egy napot és pénteken lesz az esemény. A három hölgy egyszerre kereste a félkész gyűrűket és a köveket, túrták a boltot. Fontos vevőnek éreztem magam és Ők valóban szolgáltattak. (vissza is jeleztem nekik akkor is és még fogok is – elismerésem)

Lett gyűrű és kő is, ezért megállapodhattunk, hogy bár a gyűrűn még nem lesz rajta a ródium bevonat, pénteken megkapom. Később a méretre igazítás miatt úgyis behozzuk és rákerül a bevonat is. Ródium; ez a felület védi a fehér aranyat és kiemeli a gyémántot. Jaja, mondom f*sza, csak a gyűrű legyen meg péntekre. Előleg letéve, szerződés megírva, elköszönés, hazaindulás, dugó.

A dugóban való araszolás közepette ráírtam a leendő apósra (Laci), hogy szeretnék beszélni és egy nevetős szmájlival zártam a félmondatot, hogy nehogy megijedjen. Rögvest hívott is, ám az alagút közeledte miatt inkább egy kis időhaladékot kértem.

Talán ekkor éreztem először úgy igazán, hogy nagy dologra készülök; ha a kamera működött az alagútban aznap, akkor a sok dugóban rostokoló dühöngő ember között egy zavartan vigyorgót is ki lehetne szúrni.

Nem értem egészen haza, mikor végre tudtam Lacival (após) beszélni; nekiláttam a hosszú monológnak. Öröm a vonal túlsó végén, közben anyósom is beavatódott. Laci a szokásos aprólékossággal magyarázta el a világ nagy dolgait és kötötte a lelkemre, hogy a kislányára vigyázni kell, stb. Meglepődtem, mikor mosolyogva letettük, hogy kb 30 percig beszéltünk. Hazaérve Baba kérdezte, hol voltam már, mi van. Haha, pedig ha tudná, hogy még a graázsba is elrejtettem 50 szál rózsát tematikusan, a speckó peszgővel és egyéb apróságokkal.. :D

...na onnan folytatnám, hogy igyekeztem pont odaállni a Ferenciek terén, ahol anno is taliztunk 3 éve elsőként. Bár a jégbüfé arrébb költözött és most építési paravánok vannak, elhelyezkedtem és vártam.

Érkezett is; cseppet sem jókedvűen, bár az előtte lévő chat-elésnek hála nem volt katasztrofális a dolog. Egy időben érkezett a begördülő 112essel, ami pont hazavitt volna bennünket, így egy gyors puszit akart volna csak adni és rohanni, hogy felpattanhassunk.

Hű de kib@szott magas vagy – kezdtem azzal a mondattal, mint akkor régen. Ignorálta, így még egyszer elismételtem, miközben magamhoz húztam. Mondta, hogy jó-jó, de érjük már el a buszt. Mire eddig eljutottunk, le is csúsztunk a buszról – na nem véletlenül – és csak egy előttünk éppen érkező 8asra tudtunk volna felszállni.

Kis hiszti, hogy elérhettük volna, ám egy mozdulattal felrántottam a 8asra, ott nyafogjon. Meg is indult; ez a busz nem is visz minket haza (nem hát, bőven elég a Víztározóig elvinnie) és eleve éhes és fáradt, stb. Úgy belelovalta magát, hogy sírva fakadt. A fickó velünk szemben részvéttel a szemében nézett rám, én pedig arra gondoltam – miközben ölelgettem és nyugtatgattam – hogy innen lesz szép nyerni.

Az időm viszont fogyott, már a hegyalján jött felfelé a busz. Beajánlottam, hogy szálljunk le és sétáljunk fel gyorsan a víztározóhoz; így lezárva ezt a nehéz hetet. Kizárt, mondta és nem tűnt meggyőzhetőnek. Kérleltem, hogy milyen romantikus lenne és hogy én mennyire szeretném, ám végül azzal győztem meg, hogy úgyis rossz buszra szálltunk és ha oda feljön velem, akkor még a buszról hívok oda egy taxit és kb előbb otthon lesz, mint így.

Belement és pedig kezdtem igazán izgatott lenni.

A buszról leszállva a zebrához mentünk; mögöttünk a kuncogásra megfordulva láttuk hogy a Giltnerék (Gili és Olgi) röhögnek, hogy észre sem vettük őket. (Amúgy a Sényihez mentek egy olyan rendezvényre, ami 4 nappal később volt..). Csúnyán lerázva őket átrohantunk a zebrán és felnyargaltunk a lépcsőkön a víztározóhoz.

Előreengedtem, de az előzékenységen túl a telefonom hangfelvételét akartam észrevétlenül elindítani. Megtörtént, újra megfogtam a kezét és tökéletesen ugyanott álltunk meg a falnál. A kilátás a várra és a meghitt magány nagyon beadta.

A bal kezemet magam mellett leengedve a csuklóm pont a zsebben lapuló gyűrűsdobozhoz ért; megvan, tehát belekezdhetek.

Átöleltem és jött a monológ, ám ez sűrűn megszakadt Baba által:-)

• Mi azért nagy-nagy utat tettünk meg idáig az elmúlt 3 évben..
• Az biztos.
• ..és bármilyen hideg is van, most hogy itt vagyunk, jó. Jó itt állni.
• (Nevet)
• Minden olyan tiszta, amióta ismerlek és az, ami előttünk van és ami zajlik éppen, az életem legboldogabb időszaka.
• Néha lehetne egy kicsit könnyebb – vágott közbe.
• Na de ez ilyen sportos; edződünk szépen, összecsiszolódunk: és mekkora diadal, ahogy csiszolódunk.
• (Bólint, bújik)
• És k*rvára melegséges – folytatom – Fantasztikus vagy, Baba és szeretlek, amióta csak ismerlek. És tudod..
• Én is Szivi - jegyzi meg cukin.
• Nem fázol? – kérdezem.
• Hát… - nem engedem, hogy befejezze:
• Szóval – hatásszünet és csók– nekem ez életem legszebb pillanata: hogy ide feljöttél..
• Tényleg? – vág közbe.
• ..és szeretném, hogy ha Neked is az lenne. Tudod?

A jobb zsebemből ledobom a lába elé egy nagy marék vörös rózsa szirmot. Cukin felkacagott („Jaaaj, de jóóóó” ) megörült Neki..mit sem sejtve. Odahúzom, hogy álljon csak rá. Nevet.

Letérdelek és a gyűrűsdobozt felé fordítom nyitva. Annyira hangos a szívverésem, hogy valószínűleg visszhangozna a víztározó termében.

• Szívem?! – remeg a hangja – ez most komoly?
• Hozzám jössz feleségül? – kérdezem. Úgy, mint ahogy elterveztem.

Csend, hatásszünet. Nem kap levegőt.

• Szi-Szivem…?! Sírva fakad.
• Hozzám jössz feleségül – kérdezem újra. Nem úgy, ahogy elterveztem; az én hangom is eltörik, sírással küzdök.
• Igen – válaszolta sírva, majd gyorsan megint – ez most komoly?
• A balt add ide – kértem el a kezét. Hideg volt. Igyekeztem nem leejteni a gyűrűt, hanem a helyére tenni. A menyasszonyom kezére.
• Szeretlek a teljes szívemből, amíg élek.

Puszi, ölelkezés, sírás. Mindketten.

Fantasztikus volt.

• … 3 órát vártam rád a Ferenciek terén.
• Komolyan?
• Komolyan.
• Ez gyönyörű – mondta a gyűrűt nézve. Kikerekedett könnyes szemmel.
• Szeretlek.
• Én is Szeretlek.
• Jobb már egy picit a nap?
• Igen, de ez most hogy? – Sír. Nagyon.
• Erre készültem, Édesem.
• Kicsim...
• Feljöttél velem a hidegben…
• Úristen...
• Foglaltam asztalt; oda, ahova szeretnéd. Foglaltam asztalt, odavisz a taxi. Oda, ahova szeretnéd.
• Komolyan?

Sírunk, ölelés.

• Pont itt álltunk – mondja sírva.
• Pont itt. Ezért mondtam a Ferencieken, hogy milyen magas vagy. Mert így indult.
• Angol után akartam, csak nem készült el a gyűrűd és programod volt utána. Ma készült el fél négykor.
• Komolyan?
• Igen.
• Úristen, ez, ez…
• Majd még picit igazítanak rajta, hogy tökéletes legyen a méret.

Ezután elmeséltem a gyűrű paramétereit (életgarancia, stb).

• Hadd mondjam ki: JEGYES. A menyasszonyom lettél.
• De ez hogy jött? Hogyan?

Meséltem, hogy a piros szívecskés doboz a gyűrűválasztást, a gyémánthoz tartozó kiskönyvet. Azt, hogy ittam bátorságot és hogy ne sírjak, de nem sikerült, mert Veled sírok.

Tetszik Neki a gyűrű. Látom. Úgy örülök.

Van pézséd? – kérdezi. Van; mindenre felkészültem.

Most már picit jobb ez a nap – jegyezzük meg és elindulunk a taxihoz. Előtte még leállítom eddigi életünk legnagyobb hangfelvételét.

Átsétáltunk a taxi felé a dombon, közben kb méterenként ránézett Baba a gyűrűre és vigyorogva rám.

A taxisnak is 3szor lett megmutatva a gyűrű; hazaindulás helyett a Vakvarjúba mentünk. Koradélután odakészített rózsaszirmok egy meglepetésként gyönyörűre feldíszített asztalon lettek szétszórva; az egyetlen asztal volt, amin abrosz volt méghozzá hófehér.

Érkezéskor mondtam a nevet, elmosolyodtak és büszkén kísértek ehhez az asztalhoz, majd rögtön hoztak két pohár pezsgőt, noha nem is kértünk. Tényleg álomnagy pillanat volt ez is.

Leülve egymást néztük, vigyorogtunk, Baba előretolta a meggyűrűzött kezét és együtt néztük, ahogy csillog a fényben. Egyikünk sem látott eddig hasonlót, tényleg komolyan mutatott a kezén. Kéz a kézben vártuk ki a rendelést: Baba a klasszik csirkés kaja én meg vmi nekem klasszikusabbat választottam.

Többen ránk mosolyogtak a többi asztalról; az egész tényleg életünk egyik legjobb vacsorája volt.

Taxit hívtam és mentünk haza, ahol persze az előzetes munkának hála az összes szoba (fürdő, wc is beleértve) különböző színű rózsaszirmokkal volt feldíszítve. Baba nem sejtette ezt sem, totál lement hídba; szobáról szobára jártuk végig a kis fészkünket.

A nappaliban elhelyezkedtünk, majd az Adamo nevű luxuspezsgővel leöblítve a vacsit csak ültünk ott, boldogan.

Baba többször jegyezte meg, hogy ez  legszebb lánykérés, teljesen meg volt hatva. Nekem pedig ettől zenélt a szívem; minden kis előkészület, tervezés és minden pontosan célba ért. Részletesen elmeséltem a kikérést (apóstól) és a többit, amit itt le is írtam.

Végül a nagy vörös szívecskét rózsaszirmokból megformált ágyikóban kötöttünk ki, de ez már 18as karika ;-)

Képek a blogon majd valamerre