Amerika 2.0 című utunk reggel 6os keléssel és 7kor induló taxizással kezdődött; időben indultunk, így stressz nem volt, ám a taxisbácsi 40 perces panaszkodó performansza helyett jobbat is el tudtunk volna képzelni. A reptéri poggyászleadást és az ellenőrzést szépen abszolváltuk, igazán ügyesek és effektívek voltunk. Én voltam a Mastercard Lounge-ban – még egyszer utoljára – Baba pedig kávézott egyet.
Vettünk egy selfiesticket is, azaz az önarcképekhez szükséges pálcát:
A zürichi gépünk időben indult, jól tele volt, de mi a kis előre befoglalt helyeinkkel nyugodtan boardingoltunk. Ilyenkor max annyi a cinkes, ha a kézipoggyászoknak nincs elég hely, de az elmúlt 7év (!) során már a zürichi gépek specialistája lettem, szóval minden sima volt. Kaptunk kroászont és az elmaradhatatlan swiss csokit, imádtuk.
A csatoláshoz a legkülső terminálhoz kellett eljutni egy kisvasút segítségével. Út közben egy teljesen tanácstalan nénit is összeszedtünk, akit az orlandói barátja hívott meg egy nyaralásra. A néni idegen nyelv teljes hiányában élete első repüléseit próbálta valahogy megoldani, így nagyon örült nekünk, segítőkész magyaroknak. Mivel a gépünk bejelentett egy órás késésben volt, így bőven volt időnk Őt is elkísérni egészen a kapujáig. Teljesen össze volt zavarodva, hogy Ő megint repülni fog, akkor miért kellett vonatozni, és ha egyszer már vonatozni kellett, akkor most repülni fog e megint? Elmagyaráztuk még egyszer és sok szerencsét kívántunk.
Vettünk egy nagy zsák M&Ms-t és vártuk a beszállást, amit még egy kérdezzfelelek-es sorbanállás előzött meg… elcsigázottan vártuk ezt követően a beszállást, élelmesen a business oldali sor végére álltunk be, így relatíve korán szállhattunk be a gépbe. 737es gép volt, 3+4+3 soros, az egyik legújabb és legnagyobb típus. Itt is helyjegyünk volt természetesen; a folyosói oldalra egy fickó ült mellénk, aki látványosan örült minden pisilésnek, pakolásnak, akciónak. Tartottuk a tervet, hogy nem alszunk, így elősegítve az időeltolódásra való átállást. Az előttünk lévő ülésbe épített nagy TVk kifejezetten sok jó filmet vonultattak fel, de hiába. A 11,5óra az 11,5 óra; nyűglődtünk, mint állat. Sűrűn jöttek kajával, vízzel, minden félével a stewardessek, ami általában nekem két adag kaját jelentettek,Baba ízléséből kifolyóan. De ezeket az intermezzókat szerettük, legalább történt valami. Hol meleg kaja, hol víz, hol fagyi, stb.
A sok kaja persze betett, így a repülőn való kaka is – mint kihívás – rám várt.
Azért jó része is volt bőven; például amikor az Antarktisz fölött repülve a végtelen jégtakarót láthattuk; lestük a fókákat, jegesmedvét és az öblökben a bálnát. Nem láttunk egyet sem, de így is fantasztikus élmény volt.
Végül csak megérkeztünk LAXra, azaz Los Angeles fő repterére. Leszállás után a gép nagy nehezen talált magának parkolóhelyet, eközben már az összes utas erősen fészkelődött. Itt hallottunk először angolt; azonnal telefonálgattak és mi pedig mint angol nyelvleckét örömmel hallgattuk. Ilyenkor mindig olyan érdekes belegondolni, hogy hány év tanulással jutottunk el egy adott szintre, miközben egy itteni – akár teljesen tanulatlan – is örökké számunkra utolérhetetlenül szépen beszél. Na hát ilyen ez.
A gépből kilépve begyűjtöttük a bőröndöket; végül mind meglett. Irány az ellenőrzés: gépi terminál, majd elbeszélgetés. Profin vett akadály.
Kilépve a levegőre éppen már sötétedett (fél hét körül lehetett kb), 6-7 perc várakozás után megjött a shuttle, azaz a kisbusz, ami kivitt minket a kocsibérlős helyszínre. Papírmunka és jöhetett a legjobb rész, az adott kategóriából bármelyik autót kiválaszthattuk. Dodge Charger, tessék utánaguglizni.
Vettünk otthon mobilnetet, így GPS (Vaze) segítségével 45 perc alatt megérkeztünk az első szállásunkra, a Motelbe. Egy jópofa belső udvarban álltak a könnyűszerkezetes kis házak, köztük a vendégek autói parkoltak. Szimpi volt. A sötétben nem vettük észre, hogy a telek közvetlen szomszédjában egy húszemeletes házat építenek; csak zuhi és bedőltünk a 23órás utunk végeztével aludni.
Az ágy kényelmes volt és Baba leleményességének hála kaptunk egy kis olajradiátort, így az otthonos meleggel sem volt baj. Volt egy adott szag, de ez az ilyen helyek szexepilje és kész J
Meglepően jó reggeli volt, inkább Baba féle, de piszok jól bekajáltunk; pirítós, sütik, gyümölcs és persze a klasszik amcsi hosszúkávé,a miből 2-3 pohár már kitesz egy otthonit koffein szinten. Zsákmányoltunk élelmesen muffinokat, almát, mandarint; ezek később életmentőek voltak.
És indultunk is Los Angelest felfedezni – kövi blog bejegyzés.
Lényeg: Itt vagyunk, megcsináltuuuuk! <3
Éljen a VezBab, puszika
