a reggel is a Starbucksban startoltunk; majd gyorsan összekészültünk az útra. Szinte már furcsa is volt, hogy a bőröndök nem jönnek velünk. Hideg és meleg ruha, kaja, víz és a telefonok és tartozékaik szépen ott figyeltek az utipakkokban és indultunk is.

A kaszinón átsétálva rám kacsintottak a kártyaasztalok, de a Grand Kanyon ígérete és Baba továbbvittek az autó felé.

A kanyon hatalmas, mármint a tréképen is alaposan elnyúlik; különböző pontjait lehet a turistáknak meghódítani. Számunka a hivatalos Nemzeti park és a Skybridge közötti döntés hamar ment; a Skybridge sokkal sokkal közelebb meg, illetve megguglizva is hívogatóbb volt. A Nemzeti park része inkább a sokat kirándulósoknak jobb az irodalom szerint.

A GPSbe beütve konstatáltuk, hogy az utunk most tényleg a Hoover gáton átívelő hídon át vezet, ez az, amire a Page-be menő sok-sok kilométer helyett emlékeztünk. Btw, a híd a nagy mélység és a szél miatti védtelenség miatt alaposan túl van biztosítva; végig egy méter magas betonfal van mindkét oldalán, így túrót sem látsz a gátból. Természetesen megállni rajta tilos és a hülyéknek is ki van írva, hogy vigyázz a magas autóddal, mert szél van.

Tankolás:

A gátat elhagyva elénk tárult újra a sivatag, elmentünk egy rakás Joshua Tree mellett; ezek az otthoni fák magasságát elérő érdekes kaktuszok; sok helyen erdőt alkotnak.

Meg is álltunk egy tisztább részen, hogy a sivatagot és egy szebb példányt lefotózzunk:

Illetve ahogy a településeken vágtunk át, rácsodálkozhattunk itt is az igazán egyszerű életre, amit itt élhetnek. Van egy két alapszintű suli, templom, de hogy mit lehet itt dogozni, arra nem jöttünk rá. 

Ám a jópofa murvás sivatagos keresztutak láttán megjött a kedvem a huligánkodáshoz: a hátsó kerekes Dodge Charger végre egy kicsit kitombolhatta magát. Baba kiszállt videózni, én pedig lepadlóztam a kikapcsolt elektronikájú autót, ami ide-oda dobálta a seggét a murván. Jó móka volt; az út végén jöhetett a farolós visszafordulás. Baba a videók kinti rögzítése után bentről is felvette, de nem élvezte túlságosan a dolgot.

Baba VIDEÓI

Ezek után répát rágcsálva meg sem álltunk a Grand Kanyon parkolójáig, ahol egyébként az autót nyitvahagyva járó motorral hagytuk ott. Csendes a motor, nem hallod üresben, nem sipol, nem zenél, annyira meg nem okos, hogy ha elviszed a kulcsot a zsebedben (kulcs nélküli indítású), akkor sem áll le.
Később a buszból vettük észre hogy ég a lámpa, és később odaérve látom, hogy le tuti nem merülhetett,mert járt a motor. Micsoda amatőr hiba, hahahaaa.

Vettünk jegyet; a szimpi indián jegyárus srác mondta, hogy tényleg érdemes a 2 kilátó és a western falu után a helikopterezést is kipróbálni. Mármint nem az Aureliósat, hanem a repülős fajtájút.

Így hát végetlen összegeket a kárpediem jegyében otthagyva nekivágtunk a 3 helyszínnek, hogy aztán időben visszaérhessünk a helipkopter induláshoz.

Első helyszín a Skybridge volt. Ja igen, a helyszínekhez itt is shutte (busz) viszi ki a turistát.
Na szóval szkájbridzs. Kiszállva a buszból az emberek 99%a egyből a szakadékhoz megy, hogy lelásson, ám egy nemrégi haláleset miatt oda vannak állítva megmondóemberek, hogy nemennyéaszélére.

Amennyire lehet, a szélére mentünk, fotók:

Ott a Skybridge balra:

A Skybridge épületébe belépve szekrényekbe be kell pakolni, se telefon,se hátizsák, se semmise vihető be. Fémdetektoros kapukkal teszik ezt biztossá. Órási bizinisz lenne itt űanyag (polimer)  telefonokat árulni. Na szóval a cuccot letéve és a kapukon átjutva még kap a turista a cipőjére egy ilyen belebújós vackot, amit kórházakban meg ingatlan megnézésekkor adnak. Nyilván azért, hogy ne karcolódjon a Skybridge üvegösvénye.

A Skybridge egy nagy szar, már bocsesz. Egyrészt eső után köpönyeg a cipőkabát, mert tiszta karc és homályos az ösvény, szinte élvezhetetlen lenézni. Pedig tényleg jópofa sziklaszélre erősítették fel a patkó alakú kilátót. A másik természetesen a turisták népsűrűsége; az öt ember / nm az nem kevés.

És persze az üzletet is pörgetni kell, a skybridge-i fotósok fotózgatják az embereket, akik ezért rengeteg pénzt fizetnek, pózolnak és előtte egy órát sorba állnak. Naná, hogy kihagytuk.

Azért természetesen gyönyörű a kilátás, a méretek itt is lenyűgözőek, ha előtte nem láttuk volna a Horseshoe Kanyont, tuti lemegyünk hídba. 
Így csak szép-szép, és mentünk is tovább.
Volt még egy tárlat, ami az indiánok különböző sátrait, épületeteit volt hivatott bemutatni; képek:

Próbáltunk volna a jegyhez vett feláras ebédhez is hozzájutni, de kifogyóban volt, javasolták, hogy a kövi helyen próbáljunk rá.

A második helyszín a Guano pont volt, nevét a madárkaka báyászatáról kapta. Hiába ugyanakkora a szakadék, itt már nincs nemennyoda-ember, szóval nyugodtan lehet fotózni, szélére menni, leesni, meg minden. Babánál ki is húztam a gyufát a vakmerőségemmel.

Szétfotóztuk magunkat; sokkal szebb és látványosabb ez a pont, mint a Skybridge.

A guanó bányászatát csillékkel oldották meg anno; ennek egyik végpontja az eredeti vasszerkezettel ma is megtekinthető.

Innen már azért tényleg nagyon szép és látványos a Grand Kanyon, a méretei valóban megdöbbentőek. Más kérdés, hogy a bryce-i kilátás vagy utána Zion nekünk sokkal többet adott (mindaddig, míg a helikopterbe be nem ültünk).

Ám még előtte várt ránk az ebéd, a helyi indián menza pedig kimaxolta a dolgot. Az egyik menű marha, a másik csirkeebéd volt, salival, sütivel, kukoricával, stb. Baba persze maradt a zsemleevésnél, ami egyébként vmi helyi speckó cucc volt, egész édeskés, finom. Én pedig a csirkét is betoltam, a marhásnak is egy részét, kukoricákat, stb. Közben azon agyaltam, hogy eleve kicsit tartok a helikopterhez, vajon lent marad e majd ez a rengeteg kaja...

Jóllakottan - és a hatalmas és pofátlan varjakat elzavarva - mentünk vissza a buszhoz; az óra ketyegett, a repülés közeledett már.

Az utolsó helyszín a western falu volt, ahol korabeli házak, lovak, szekerek,stb próbálták autentikusan visszaadni az akkori légkört.
Nem volt rossz, sőt, mikor egy animátor börtönbe zárt, kifejezetten felpörögtünk:

Voltunk céllövöldében, patkót dobtunk és a lovakat is megnézegettük

Még maradtunk volna egy fél órát biztosan, de sietni kellett vissza: "boarding"ra.

Bevallom izgultam rendesen, Babánál jobban szerintem. Vártuk nagyon.

A helikopteres standhoz odaérve kiderült, hogy nem csak ketten,hanem 6an leszünk a gépen + pilóta, ezen befordultunk, mert miután a súlyunk - volt mérlegelés - alapján ültetnek,még az is lehet h egymás mellé sem kerülünk.

Egy osztrák hasonló alkatú és korú fiatal pár volt még ott, majd - sajnos - befutott alaposan elkésve a maradék két ember is.
A pilóta kifejezetten szimpi volt, azonban az ülésrenddel tényleg pechünk volt; az osztrák pár ülhetett előre, mi pedig hátra, de legalább egymás mellé.

Előtte volt egy rövid briefing, ahol meghallgattuk a biztonsági és egyéb követelményeket.
Aztán beültünk, bekötöttük magunkat a királyságos X-ben keresztcsattos övvel, fejhallgató fel és gó.

A helikopter sokkal szimpibb, mint amilyennek hittük, szolidan emelkedik, picit leengedett pofával gyorsul és kimondottan ügyesen manőverezik. 

Oldalra kinézve is fantasztikus volt az élmény, videóztunk, fotóztuk ezerrel.
Közben a fejhallgatóban meg ment az AC/DC, tényleg FUN volt :D

Először felemelkedve elhagytuk a légibázist, elrepültünk a sivatag felett, kereszteztük az autóutat kb 300 méter magasságból. 
Aztán berepültünk a kanyonba, és whoooooaaaaaaaa, zseniális volt.

A kanyonban 5-8 perc repkedés után leszálltunk egy erre preparált tisztásra, ami alig volt 10 méterrel a Colorado felett. Itt voltak padok és fotózhattunk bőven a 20 perces pihenő alatt.

Eközben az osztrákokkal és a pilótával is megbeszéltem, hogy ugyanmár' hadd üljünk mi előre visszafelé, átnyomtam a dolgot, mert Baby.t nem lehet a sarokba állítani.
Az osztrákok nagyon kedvesen mondták, hogy részükről abszolút rendben, így fair, a másik pár meg amúgy sem rúgott labdába, nem sok vizet zavartak. A pilóta meg jó arc volt.

Így a sok fotó után alig vártuk a felszállást; valóban még 1000x fantasztikusabb elől ülni; üveg körbe mindenhol, szuperság.
Felszálláskor kifejezetten hirtelen vesztettük el a talajt a lábunk alól és lebegtünk el kecsesen kanyarodva a Colorado felett; besza-behu. Videón megvan, de a felét sem adja vissza, ám jól látszik, hogy azonnal megkapaszkodtam :D

A képen a helikopterünk árnyéka látható

KÉpek, videok

Leszállás után tudatosítottam Babában, hogy szép kanyonok ide, kaszinózás Vegasban oda, nekem magasan ez a nyaralásunk legfantasztikusabb élménye. Babának továbbra is maradt legyőzhetetlen az Antelope & Horseshoe kombó.

Szuper nap volt, visszaautóztunk 3 óra alatt a szállásra, a fűszagban ellazultunk, kis kaszinó* és pihi. 

Útközben visszafele a tehenek néztek. Videón lehet látni csak igazán, hogy mennyien vannak. De ezek néztek.

* Kaszinó: 38.emelet => Casino szint
Isteni nap, élmények, szerike, valhalla.

...ja igen, mint legvégül kiderült, 3300km-t tettünk az autóba; ebből Baba is beletett az üres szerpentinen élményautózva hazafelé 5kmt :D

 Nagyon ügyes volt és sokkal értelmesebb autónak értékelte a Dodge Chargert, mint a tavalyi Ford Mustangot.

+ az elmaradhatatlan térkép: mai útvonal (oda-vissza értendő): 130mérföld x 2 = 260 mérföld, azaz csak 420km. ez szinte smafu :D

A rengeteg nemzeti park, költözködés, autózás és hasonlók megtervezésekor kigondoltuk, hogy nem lenne rossz egy pihenőnap; és marhára igazunk volt. A las vegasi szállásunk azonban mindent elkövetett, hogy ezt kivitelezhessük, de mi szokás szerint elpusztíthatatlanok voltunk.

Már megérkezéskor a parkolótól a becsekkolásig végigvergődés sem smafu, ezer cuccal megrakodva hullafáradtan nem röhögtük magunkat halálra. Örültünk, hogy a 38.emeleten kaptunk szállást, hiába néz a rosszabb oldalra, jó lesz a kilátásunk, ez kb így is lett.

Ám a szoba hideg volt, a fűtésünk pedig nem működött, így reklamálás után nagy nehezen megérkezett a szerelő, aki kb csak a szobánkban sétálgatni tudott. Mivel este 9re értünk oda és 11re dobtuk ki a szerelőt, már hagytuk a túróba, lerángattuk a másik ágyról is a takarót és a duplatakaróban aludtunk összebújva.

Másnap reggel - azaz a pihenőnap kezdetén - a szobacserén gondolkodtunk, ám amikor a takarítónő kedvesen megmutatott a kérésemre egy másik szobát, ott is hideg volt. Annyit súgott, hogy állítsuk mindig csak egy fokkal melegebbre a hőmérsékletet a termosztáton és szép lassan jó lesz az. Működött, estére már komfortos volt. (Szerelő kirúg, takinéni előléptet).

Ám a fürdőből ömlött a fűszag ezerrel a szellőzőből, ez bizony végig marha kellemetlen volt (3 éjszaka!). Idetartozó dolog, hogy kicsekkoláskor ezt elpanaszoltam, azonnal elnézést kérve az egyik éjszaka árának elengedését ajánlották fel. Elfogadtuk és elégedettek voltunk; igen, Amerikában a vendég az Vendég, a szolgáltatás pedig valóban szolgáltat.

Reggeli volt az árban, de csak 18 dollárig (9$/koponya), így mindhárom reggelről azért volt túlköltésünk, de nem baj. A Starbox (sztárbáksz, mittomén, hogy írják) kis sorbanállás után adott nekünk reggelit, Baba kapott narancslevet, bégelt lekvárral vagy muffint, aszerint, mit választott, én pedig tojásos baconös melegszendót. És persze a legfontosabbat, végre finom kávét, Baba kapucsínót, én pedig lattét. Nyam. 

Délelőtt bejártuk a hotelt és a végtelen plázáját, feltérképezve Babának a vásárlós vadászterületet. Így amíg én Baba nélkül kaszinóztam és mászkálgattam, filmeztem, addig Baba vásizott, sopcsizott ezerrel

Volt Sztííííív Medön bolt is:

A kaszinózásról annyit, hogy ma is, és még később is játszottam; a black jack mellett már pokert is. Ha Baba ott volt, a lapjaim brutálisan jöttek, ZsugaBaba pedig a szerencse meghozása után mindig még időben eltávolított a kártyaasztaltól. Amikor a Vási alatt is lejöttem játszani, kb 10 perc alatt vesztettem ez 100$t (kb 28ezer HuF). Így végül a mérlegünk kb 110ezer HuF lett pluszban - ami azért nem egy rossz eredmény. Más kérdés, hogy ha rajtam múlt volna, az egészet feltettem volna, nyomtam volna vagy a teljes elszegényedésig, vagy a zsírgazdagságig. Grízvoldék után szabadon.

Baba pedig vásizott és sopcsizott; ajándékok, táskák, órák (köztük tőlem kapott karácsonyi óra is), ruhák, ez-az. Jól érezte magát, de elfáradt az egész napos cipőkoptatásban.

Később a jóidő maradékában kimentünk még az utcára, megnéztük a Párizs hotelt és pár környező helyet is.

Az lett a konzekvencia, hogy a Belagio magasan a legstílusosabb hely, a Planet Hollywood (PH) pedig valóban a legjobb ár érték arányú választás volt. Utóbbit  egyébként Baba választotta a Booking.com megszakértése után, hatalmas táblázatban összehasonlítva a lehetőségeink attribútumait. Tudományossága kifizetődött, például a boltok, amit a PH aljában voltak szintén inkább a mi kategóriánkba estek.

Este még volt tehát kaszinózás, Belagio szökőkút nézés (ami a viharos szél miatt elmaradt), de főleg pihi, séta meg lazítás és sok Grízvold család nézés..no meg dinnye evés:

Jó volt ugyanott aludni, nem pakolni, nem költözni,nem autózni. 

...már már otthonos volt a tömény fűszag, a szomszéd öklendezése, azaz a "fertő", ahogy Baba mondta.

Ám mégis megvan ennek a helynek is a szeretni való oldala, Vegas ezen atmoszféráját is megéltük, megtapasztaltuk, így picit sokszínűbbé téve az utazást.

Cedarban ébredve alig vártuk a reggelit; anno a Booking.com-on úgy hirdették a szállást, hogy a régió legjobb reggelije itt kapható, sőt, még az autópályáról lekanyarodva is láttunk képes óriásplakátot.

BABA képek a mókusról:

A túraútvonal tetőpontján pedig elénk tárult a Zion park igazi képeslap fotója; a völgy. Olyan hatalmasak a sziklafalak, hogy az ember lélegzete tényleg bent akad és középen pedig a zöldellő völgy nyúlik el a távolban.

A nap egy mélyalvós 10 órás pihi után indult, a reggelit is majdnem átaludtuk. Rohanni kellett lefelé, szerencsénkre mások is lazán értelmezték az iidőt, így bőven be tudtuk falni a mindenfélét. Végre hozzájutottam a szalonnához, a baconhegy mellett a félbehajtott tojás volt a csúcs, amibe füstölt cheddar sajt volt belerejtve. Imádtuk. Lement a két vödör amcsi híg kávé és, jól elmacikávésítva, ahogy mi isszuk. Baba is evett joghurtot, péksütit jammel; nincs új a nap alatt.

Imádtuk, hogy már a szállásunk is a sivatag szélén volt; alábbi képeket az erkélyről készítettem:

Összepakolás (egyre rutinosabban), majd indulás az Antelope kanyon felé jóllakottan. A kanyonba megvettük előzetesen a jegyet, ezt mint később kiderült, jól tettük. A kedvező órákra telt házasak a turnusok; megérkezve becsekkoltunk és a maradék egy órában addig körbeautóztuk a kanyont. A kis folyócska útját ketté vágja a műút, így van egy upper (felső) és egy alsó (lower) kanyon. Az alsó a szebb és a kirándulósabb, mi ebbe foglaltunk. A felső arról híres csupán, hogy van egy rész, ahol fentről érkező fény estén lukak sülnek a homokba alul.

Az alsó azonban sokkal izgibb., ez jön mindjárt. Ám addig még autózva remek képek készültek:

És a monument valley-re is ráláttunk: BABA KÉPet ide

Leparkoltunk.

Rápróbáltunk a Szigetfesztivált is túlszárnyalóan előkelő budikra és mentünk is a csoporthoz. Mint oly sok mindent a területen, ezt is a helyi indiánok üzemeltetik; a jegyszedők mellett a turistakalauz is esetünkben egy kb 25éver navajó (ejtsd navahó) lány volt (akcentussal, de kiváló angoltudással).

Kis séta után eljutottunk a lépcsőhöz, ami egész a kanyon legaljáig vitt le.

Állait izgalmas volt, leérkezve a színek, a formák és a beáramló fény játéka egészen ámultba ejtő. Sok háttérkép és plakát van, ám a valóságot ezek meg sem közelítik. Hiába állítja át a kis vezetőnk (guide) a telefonokat, fényképezőket, ezt bizony ott kell megélni a helyszínen. Amúgy a negyedannyit érő Samsung telefon lekörözte az Iphone-t, de azért bőven készült kép mindkettő készülékkel.

Alább már az átállított telefonOMmal (ez áll az általunk látott színekhez is közel; mi tényleg így láttuk a falakat):

Agilisen mindig sikerült - picit feltartva a sort - jó képeket csinálnunk. Jó kép = lehetőleg csak mi legyünk rajta + telefon jó beállításban van + mi és értelmes fejet vágunk.

Képeink elenyésző 5% az alábbi:

Kedvenc:

Lépten nyomon összeérnek a kis csoportok, a kanyon felerősíti a dumálást és persze a fotósok kattintgatásait. Kis vezetőnkkel összebarátkoztunk, így rólunk különösen sok kép készült:

Alább a belépéshez - EGYÁLTALÁN NEM - szükséges pecsét (5 nap volt lemosni):

Meder kép látszik felfelé (az ég felé) nézve:

Érkeznek majd rólam is képek BABA telefonjáról.

Addig is van pár elkeresztelt sziklaforma; a cápa, a lány és az arc, alább:

cápa:

lány:

arc:

A mederben megyünk, homokban lépkedünk; a homok alatt később kiderült, hogy mesterséges fémalap van, hisz az áradások és a folyócska ma is ássa, mélyíti, formálja a kanyont a lábunk alatt.

 A túra kb másfél órás volt, utána is kaptunk vizet, ami mindig jól jön a sivatagban. Kint kb 17 fok volt, lent a kanyonban jóval hűvösebb. Érdekes lehet ez a nyári ezer fokban, mesélte is a vezetőnk, hogy olyankor van, hogy pár órát késik egy túra (ami azért cinkes, mert változik a fény beesési szöge, és esetleg lemaradsz a saját időpontodról).

Kifelé mászunk:

Megteltünk az élménnyel és a látvánnyal, lelkesen mentünk vissza a kocsihoz. Elégedetten pörgettük végig a rengeteg fotót és induiltunk tovább a következő Windows háttérkép helyszínhez; a Horshoe band-hez.

Magyarul a Patkókanyarhoz.

A Colorado-folyó 180°os fordulatot vesz és így egy kis sziglaszigetet formál a sivatag közepén. Kitáblázás hiányában vergődtünk egy sort, mire végül sikerült egy kinti parkolóban felvenni a szálat. Innen ugyanis shuttle (buszok) viszik ki a lelkes turistákat a helyszínre, ahonnan még a dombot (és a völgyet) megmászva lábon lehet eljutni a kilátóhoz. Röhögtünk is, hogy a sok esetben elhízott amcsik itt az egész éves gyalolglásukat meg is duplázhatják akár.

Nekünk jól esett a séta, a kilátópontra érkezve pedig a látvány egészen döbbenetes volt:

Ki is lehetett ülni a sziklára, Baba feszélyezettebben mert helyet foglalni a szakadék felett:

A látvány és a méretek lenyűgözőek, az igazat megvallva sokkal kevesebbet vártunk ettől a helytől.

még képek:

Néztük hosszasan, nem lehetett vele betelni:

Visszafelé úton mi is kiraktuk az itt szokássá vált kő-totemoszlopunkat,

és hatalmas sorban állás után a busszal visszajutottunk a verdáig.

Tényleg gyönyörű volt mindkét helyszín, ami ma meglátogattunk; így elégedett vigyorral indultunk el a Bryce nemzeti park felé. És itt jön az izgalmas rész.

Bennünk kevésbé tudatosult a tény, hogy ez a park 2300-1700méter magasan a hegyen van; hiába hagytuk ki tehát a Sierra Nevada hegységet (Yosemith és Sequa nemzeti parkok), jutott nekünk így is hegy. Ezzel semmi baj sem lett volna, csak kezdett megjelenni a hó, ahogy ahogy kaptattunk fel a hegyre az autóval.

A hófoltokból összefüggő havas jeges takaró lett, pisztrángos patak medre helyett zúdult le a 3°Cos olvadékvíz, és az autó is a 17°C helyett már csak -2°Cot mért. Én vihogtam ezen, Baba pedig pánikolt; hisz téli ruhája bizony kevéssé van nála. Ja és közben kifogyóban volt a benzin, se téli gumi, se semmi (..hátsókerekes autó hahaha).

BABA képei a hóról

A hegy tetején egyszer csak találtunk egy benzinkutat, szerencsénkre nyitva is volt. Itt a fogatlan nénitől kérdeztük, miújság, mondta, hogy a Bryce kanyon az ilyen lesz, a Zionról pontosat nem tud, csak annit, hogy körbe érdemes odajutni, mert a másik direktebb utat elvitte a lavina a múlt héten. Én röhögtem, Baba befeszült, mehettünk is tovább.

A szállásunk egy védettebb völgyben volt, itt már 1°Cot mért az autó. Kis faházas parkok várják a túristát; tényleg nagyon autentikus a dolog. Kis vergődés árán sikerült megtalálni a mi parkunkat, ahol az 5-ös házban tudtuk meghúzni magunkat.

A fűtést villanykonvektor oldja meg, amit ha órákkal korábban beindítottak volna, egészen más lett volna. Így azonban zúgott meg minden, de cidri volt. Se meleg takaró, se internet, se rendes tv adás, így azért már morcosabbak voltunk. Valószínűleg pechünk volt a kis faházzal, de mindegy; elkészülődtünk és bedőltünk aluszkázni.  Az éjszaka a konvektor hangossága, a birkacsorda vonulása és a szél miatt nekem eléggé viszontagságosan telt, Baba jól aludt szerencsére. Sokszor összebújva egymást melegítettük <3

Bepakoltunk és fájó szívvel, de burzsuj emlékekkel hagytuk el a Belagiot. Az „Ocean Two” útnak indult. Lányos reggeli zavaromban egyből Page városkája felé indultunk meg; cirka 280 mérföld. (1mérföld = 1,6 km).

Fél óra alatt kivergődtünk a vegasi dugóból és még egy fél órát suhanva jutott eszembe, hogy a Hoover gátat is útba kéne ejteni. Az otthoni tervezés során úgy láttuk, hogy útba esik, így azért nagyon nem estünk kétségbe, de később kiderült, hogy rosszul emlékzetünk; a Grand Kanyon felé útba esne, de Page felé marhára nem. Így tehát az eleve utazós nap egy 2,5 órás plusz kanyarral indult, Baba örvendezett, hogy nem Ő szúrta el, én pedig szépen kussban toltam neki.

A Hoover gáthoz közeledve már láttuk a nagy vizet, amit a gát duzzaszt, a táblák segítségével bemanővereztünk. Jó pofa, hogy a parkoló a gát túlsó végén van, így az érkezés azzal indul, hogy a gát tetején áthajt a turista. Már ez is nagy élmény.

A parkolóban gyorsan nekivetkőztünk, ha nem is strandolósba, de a szép időnek hála, lazába. Magunkhoz vettünk vizet és a szokásos turistás kütyüinket (telefonok, powerbank, szelfi rudak és a gopro, ami sosem volt használva, de jött velünk hű útitársként mindenhova.

A gát monumentális építmény, látva az építés évét (1931-36) végképp lenyűgöző. Amerika egyik legnagyobb folyóját zabolázták meg a téli áradások elkerülése végett, és a felduzzasztott vízoszlop pedig a turbinákra irányítva Las Vegas és a környező települések áramellátását is fedezi a mai napig.

A gáton végigsétálva sok kép készült:

Van szokásos büszke amerikai életérzéssel átitatott emlékmű sassal, zászlóval és hangosbemondóba büszke dumával; ám ennek itt helye van. Az építmény valóban fantasztikus teljesítmény, akkoriban meg végképp. Ha jól emlékszem egy olyan infó is elhangzott, hogy a benne lévő beton elég lenne Los Angelest New Yorkkal összeköt ni.

Hoover elnök úr mérnöki teljesítménye megkérdőjelezhetetlen:

A gát a Colorado folyót Amerika legnagyobb mesterséges tavának duzzasztja fel:

A fehér csík a legmagasabb vízállást mutatja. Túlfolyókkal lehet lejjebb engedni a vizet, mielőtt egy rekordolvadás miatt átcsapnának a hullámok a gát tetején (megtörtént eset):

Sok sok beton (és rajta egy fiktív ajtó ahol "Klerk" kikukkanthat):

A gát lenti oldala; alul a két turbinaházzal, felül pedig az autóút megy át a viadukton:

A két oldal szimmetrikusan sorban rejti a turbinákat; a két oldalt a két állam határát jelző Colorado-folyó választja el; így tehát Arizona és Nevada oldal:

Jól megsétálás és megszelfizés után elmentünk ebédelni. A hegy oldalán a lapos épületben avn a szuvenír és kaja bót (az emeletes torta szerű épület)

Nyilván aranyáron dolgoznak erre felé, túlrendeltük magunkat, túlzabáltuk, úgyhogy azt ezt követő újabb másfél órás gátkirándulás tényleg jól jött.

A gát belsejébe egy lépcső vezet le, a jegyvásárlás után egy moziterembe terelik a jóembert, ahol egy kb 15 perces filmben mesélik el a gát történetét, fő paramétereit és érdekességeit. Nagyon tetszett, hogy sem itt, sem később a túravezetésen nem hallgatták el a napi három műszakos halálos megterhelést, amit egy mesterséges város lakói évi egy szabadnappal toltak végig éveken át. Bőven voltak balesetek, halálesetek is, őket ma is hősként tisztelik; legfőképpen pedig a névadó Hoover mérnököt, aki ezt az egészet megtervezte és hitt benne a végsőkig.

Pár műszaki apróságot hadd írjak még ide: a beton megszilárdulását szellőző csövekkel gyorsította fel, amivel kb negyedére csökkent a szükséges várakozási idő. Jó pár szabadalom született ezekből az évekből. Másik nyilvánvaló elhárítandó probléma az volt, hogy a folyót el kellett terelni az építés idejére; az ehhez szükséges bypass csöveket (mai metróalagutak átmérőivel) egy megelőző 2,5 évet dolgoztak. Ezeket a csöveket egyébként azóta is hadrendbe lehet állítani egy esetleges rekordolvadás miatti túlzott szintemelkedés levezetéseként.

Levittek minket lifttel a gát gyomrába; Baba kicsire húzta magát össze a jó pár fokot hűlő nyirkos levegő miatt. Itt a film egyes részeit újra elmesélték és a bypass csövek egyikére is volt rálátásunk. Majd bevittek minket még beljebb; ez a terem volt a turbina tér. Szépen sorban sorakoztak lent a turbinák, 7-8 kb; a tetejükön világító lámpák mutatták, hogy 90%uk üzemben volt. Megcsodálhattunk egy kiállított vasmagos forgórészt és később egy újabb tárlat során a egy öntött turbinaházban is átsétálhattunk. A méretek újra és újra lenyűgöztek bennünket.

Az pedig, hogy egy Transformers filmhelyszínen grasszálhattunk, illetve a Grieswold család egyik kiruccanását is lenyomhattuk, prájszlesz!

Visszaülve az autóba még mindig lelkendezve indítottuk be a gps-t újra, a pár órás hoover gátas kör után egy naplementés Page-i érkezést tippelve. Nos, marhára nem így lett, a GPS megállások nélkül is fél9et számolt érkezésnek; már csak azért is, mert a gát kerülője a másik irányban is hozzáadott plusz másfél órát (és 150kmt).

Amíg világos volt, kifejezetten élvezetesen telt az út; mindig volt látnivaló bőven. Hol a sivatagot kellett átszelni nyíl egyenes utakon, hol a hegyekbe kacskaringózott fel a pálya. Aztán szépen ránk esteledett, kifogytunk a zenéből, a rádióállomások zavarosak lettek és az energiánk (lelkesedésünk) is fogytán volt. Bizony bizony, 900km, az 900 km (582 mérföld). Ha magyar autópályán lehetne 140nel haladni, az más, de az itteni 80-120km/h, az csigalassú.

Visszafordulást (Intersate 15-ös pont)  is tartalmazó térképen: megállás nélkül is 9,2óra...

             Vegas => Interstate 15 => Vegas => Hoover dam => Interstate 15 => Page = 582mérföld = 930km

Egy idő után már a műszerfal világítást is lejjebb kellett csavarni, mert vakított, és már megállni sem volt kedvem, így a második négy órát kb megállás nélkül nyomtuk le. A gps a szállást nem találta meg; így Baba navigálta a végét, ügyesen, de már qrva fáradt sofőr bepukkadtsága sem segített. A szállás amúgy tök jó volt, de én már csak elkészülni és bedőlni voltam képes, és Baba is sebtiben ott szuszogott mellettem.

A túlzottan sok utazás mellett is ez egy „dam’ good day” volt.

Második moteles éjszakánk már nem volt olyan sima, mivel már nem voltunk halálosan fáradtak (csak nagyon), így nem is aludtunk (aludtam) olyan mélyen. Kb 6kor kezdődött a szomszéd ház építése, szóval mély alvás már nem volt. Baba már 9kor durmolt, így neki a 8as kelés nem volt gond, én a filmnézés miatt nem voltam túl kipihent.

Reggeliztünk, bepakoltunk és útra keltünk.

Ahogy kifordultunk a motel udvaráról egy hátsó utcácskára, egyből belefutottunk egy kismókusba. Kórusba röhögve mondtuk, hogy dejópofa, meg hogy eznemfélazemebretől, majd röhögve indultunk tovább.

Először is Baba álomhelyszínére mentünk, azaz Pasadenába, ahol az Örömapa című film háza áll. Megguglizta Baba ekőre a címet, így a dugón átvergődve relatíve simán odaértünk. Los Angeles belvárosával ellentétben a külváros ezen része igazán otthonos és igényes; gyönyörű házak sorakoznak a benyúló fákkal szegélyezett utcákban, ápolt gyep, szemét sehol.

És valóban az egyik legszebb ház a filmbéli volt, én is felismertem volna, hisz ezer éve ez Baba laptopján is a háttérkép. Nem nagyobb a ház, de mégis szebb és otthonosabb atmoszférájú, mint a többi. Leparkoltunk elé és következhettek a fotók:

És az utcáról is, mert tényleg álomszép: 

Az utca egyébként a hegy felé ment, így követtük és tényleg nagyon szép részre érkeztünk. Erről nincs kép, de valaki pávákat tart (vagy vadon élnek, ezt nem tudjuk):

Pasadena útbaesik, így amikor beírtuk Las Vegast – és ezen belül a Belagio hotelt – kényelmesen elhelyezkedtünk és toltuk. Fogytak a fák, szürkült a táj, ahogy haladtunk; elhagyva a Sierra Nevada nyugati oldalát elénk tárult a pusztaság, a sivatag. Az óceán felől érkező légtömegek a hegyen felemlekdve kifacsarodnak, így California ezen része zöld és szépséges (pl Nappa, mammutfenyők, Yoesmith nemzpark), de a túloldalra nem jut semmi.

Az utak kiegyenesednek, az autósok pedig picit hátrább döntik az ülés háttámláját, mert több száz kilométernyi unalmas egyenes következik. Tankoltunk; ez volt az első. Előrefizetni csak amcsiba bejegyzett bankkártyával lehet, így mi mindig egy kicsit majd körülményesebben intézzük, de így sem atomtudomány.

A kb 400km szépen telt, közben ettünk ittunk az előzőleg begyűjtött nassokból. Amcsi rádiók között szörfölgettünk és tényleg rácsodálkoztunk, hogy a legkietlenebb sivatagos részen is kb 30 csatorna bejön. Más kérdés, hogy a tisztaságuk hullámzik, szóval tényleg kapcsolgatni kell.

Volt egy jópofa sivatagi megállóhely, itt léptünk bele először a homokba, nem elfeledkezve a csörgőkígyókról és barátaikról, akiket – sajnos – nem láttunk.

Las Vegashoz közeledve láttunk napelem parkot és már a megelőző városok is tele vannak kaszinókkal és férfiaknak szánt hirdetésekkel.

És ekkor a völgyben megpillantottuk Vegast. Nappal érkezve is nagyon szép, hiába minden előítélet („ez csak egy kis utca” vagy „felfújt semmi”), mi igencsak álmélkodva hajtottuk az egyre nagyobb épületek közé. A Strip-re érve pedig jön az igazi durvaság. Ez a főútca, itt vannak a csúcshotelek.

Mi pedig meg sem álltunk a legcsúcsabb csúcshotelig, a Belagio-ig.

Előre röhögtünk, hogy a suttyó motel után mekkora lesz a kontraszt; és valóban, a parkolóból a hatalmas lobby-ba lépve kezdtük csak felfogni, hova érkeztünk. Tematikusan összeállított hatalmas hallok, mint csarnokok várják az embereket, igényes márványborítás, kellemes illat, stb.

Van hatalmas japánkert, ahol Baba bepótolhatta a cseresznyevirágzás élményét; élővirágok kavalkádja, díszhalak, díszmadarak garmadája nyomul bele a bámulók arcába. Szép tényleg, a virágok színei és a kompozíciók is, tán kicsit tömény.

Itt egy csomó fotó:

Becsekkoltunk, kérni sem kellett, hogy minél magasabban legyünk; a 28 emeletből a 25ikre kerültünk, az általunk választott feláras szökőkútra néző szobánkba. Visszaszaladtunk a bőröndökért és alig vártuk, hogy belépjünk a szobába. A látvány miatt is és én az úton megzabált 30dkg aszaltszilva miatt is. A bőröndökkel amúgy meggyűlt a bajunk, mert az ajtók fotocellásságát csak kicsekkolásra sikerült megfejteni, addig meg ment a huzavona tosziga. Át kel vágni két teremnyi kaszinón, ahol ekkor is több százan játszottak a különféle nyerőgépeken, félkarú rablókon és persze az asztalos játékokon, mint a rulett,póker, black jack és a kocka.

Külön lift van az elit szárnynak és ezen belül is külön van a 20 emelet feleetikenek: 21-28as lifteb ekellett beszállni. Ez  mint a rakéta suhan el 20 emeletet, esetünkben 25öt;  - úgy, mint a Los Angeles toronyházában – renedesen kel neki idő felgyorsulni és lelassulni. Jó lenne tudni a közbülső maximális sebességét.

A szoba elé érve a farpofákat tehát két oknál fogva is összeszorítva léptünk be. A kb 40nm-es szoba fényűzése brutális, első 5*os hotelnek ez nem egy gyenge kezdés. Gönyörű márvány fürdőszoba, kás és zuhany, tükrös hatalmas mosdókollektíva. A szoba pedig szintén szép és elegáns. De minket egy dolog taglózott le: a 2mx2mes hatalmas ablak, ami a szökőkútra nézett. Táviránítóval elhúztuk a függgönyt és csak bámultunk.

A fürdőszoba (és ezen belül a wc) felavatása után rendeztük sorainkat és kicsit kimentünk sétálni, kívülről is megcsodáltuk a hotelt, minden folyosóját bejártuk, a burzsuj boltok kirakatai mellett a rengeteg étterem és pompa-csillogás hihetetlen világa tényleg feldolgozhatatlan. Átmentünk pár másik hotelbe is és elégedetten jegyeztük meg, hogy messze a Belagioban van a legnagyobb élet, a saját vendégek mellett rengeteg külsősre tippletünk.

Megvacsoráltuk egy újabb porcióját az útravalónknak a szobában, az eddigre megizzadt 2 napos muffinok igazán életmentőek voltak. Mondhatjuk, hogy összeértek az ízek. Tudtuk, hogy este tízkor lesz a legfontosabb zenés kivilágított főműsorszáma a szökőkútnak, így ekkorra akartunk visszaérni a kaszinózásból. Ugyanis ez volt a kövi attrakciónk.

A kirándulóruha helyett felpattintottuk a bőröndök legelitebb tartalmát; ing, szép cipő, stb, Baba pedig szép ruha, smink meg minden ilyesmi.

Alábbi képet babáról készülődés közben lőttem; Ő lehetne a Belagio reklámarca :D <3

Először a félkarú rablókhoz mentünk, 10 perc pingvinezés után rájöttünk, hogy ez sem atomtudomány, betolja az ember a készpénzt (vagy akár a bankkártyát) és a bank kezdheti is a meggazdagodást. Egy dollárosokkal kezdtünk, ezek négy forgatásra voltak elegek (negyeddolláros dimenzió). Persze emelni lehet a  tétet a végtelenségig. 4-5 dollár elvesztése után kezdtük megunni, és azt is, hogy elvileg kapsz piát, ha játszol, de a megrendelt piánk csak nem akart megérkezni. Végül megjött, alkoholban gazdag cucc érkezett, hisz nyilván az emberi korlátok lazulása (elvesztése) a kaszinónak érdeke.

Meguntuk tehát és az asztalok között sétálva a balck jack mellett álltunk meg. Sosem játszottam élesben, itt volt az ideje kipróbálni. Eszes módon egy üres asztalhoz mentem, ahol csak az osztó ellen kellett játszani. Az egy dolláros félkarúrablók után a 15 dolláros alaptét más lépték; 50 dollárt letéve az asztalra megindult a játék. A krupié számára ez csak egy ugyanolyan nap volt, mint a többi, de számomra ezek fontos percek voltak. A 21 alapszabályaira támaszodva minden idegszálammal figyeltem a lapokat, kalkuláltam és bizony a dolog megindult. A zsetonok gyűlni kezdtek, Baba is egyre közelebb hajolt, mert eddig csak a hátam mögött állt csendben. Egy két bukta kör mellett 5-6 kör győzelem után már volt kis zsetontornyunk, és bár a szívem betolta volna mindig az egészet a következő leosztásra, próbáltam higgadtan spejzolni is. Az 50 dollárból 135 dollár lett; megköszöntük és mentünk és mentünk beváltani. Fantasztikus volt :D

Újabb pia kör és kis sétálgatás után megint találtam egy üres Black Jack asztalt; megint leültem, szerencsemalackám pedig megint a hátam mögül drukkolt erősen. Ez az osztó kifejezetten megkedvelt, állandóan tanított, gyakorlatilag a kaszinó ellen játszott velem. A célját elérte, ahogy ezeket a sorokat írom, megint emelkedik a pulzusom, végleg megfertőzött a dolog. Az egyre bátrabb tétek persze meghozták a várható eredményt; a zsetontornyom leapadt, a kezdeti 50 dollár alá estem a 150es magasságból. Sajnos új osztót kaptunk, ám ez a váltás ahoz elég volt, hogy összeszedve magam lépésenként újra meginduljak. Pár kör és az 50 dollárból megint pénz lett: 170 dollár. Azaz nettó 60ezret nyertünk egy röpke óra alatt, a szllásunk nagy része ezzel ki rendezve is lett :D

Röhögve és elégedetten mentünk fel a szobába, ahol a 10 órás zenés vízjátékot az ablakból nézhettük. Fél óránként amúgy mindig van valami, ezt egyébként a TV 22es csatornáján a lenti zenével kísérheti figyelemmel a szerencsés szoba lakója :D

Nos hát így telt el a nap, sok nevetéssel, utazással, álmélkodással, fotókkal és játékkal.

Nettó 5óra kocsikázás:

Sokat álltunk az ablakban, majd a fotelt odahúzva is. TV helyett, laptop helyett is ezt néztük, és szemben a fényeket, a többi hotelt, a hömpölygő embertömegeket.

Igen, az életérzés az, ami miatt mi ezt a napot sosem felejtjük majd el.

A terv az volt, hogy Hollywoodban nézünk elsősorban körül, a hírességek sétánya és a Holywood sign (hegy oldalában a klasszik nagy fehér betűk). Átautóztunk hát a városon, keresztül szelve Beverly Hillst és egy csomó híres utcát, pl Rodeo Drive. A forgalom igen nagy itt állandóan, de a ritmus felvehető, különösebb stressz nélkül abszolválható. Egy sétány mellett egy parkolóházba tettük le a verdát és indulhatott első sétánk a világ egyik leghíresebb utcájában.

Az életérzés zseniális, mindenhol beöltözött szuperhősök és Marvel karakterek várják, hogy lefotódzkodhassanak veled (persze utólag 20$), minden a filmekről, plakátokról, zenéről szól. Olyan, mint a siófoki Petőfi sétány, csak egy hangyányival durvább. :D

A csillagokat olvasgatva sétálgattunk, fotók is készültek:

És egy maskarás fotózást is bevállaltunk 20$ 10$ért. Vettünk egy képeslapot, ami egy olyan utcát mutat, melynek végén a Hollywood sign látható a hegyen, így belelkesedve nekivágtunk. Sétálva nem, de kocsival már célba értünk. GPSt nem használtunk,csak a jelet folyamatosan szemmel tartva kaptattunk fel a hegyekre. Út közben egy fickó igazított minket útba, így végül valóban jó fotóspotot találtunk:

És ráláttunk a szmoggal borított belvárosra is, illetve a hegyen az obszervatórium is kirajzolódott.

Kezdtünk megéhezni és várt minket Los Angeles másik híres attrakciója, a Santa Monica Pear (moló). 40 perc kocsikázás, parkolás és megérkezett a nyár. Gyönyörű napsütésben sétáltunk át a pálmafák alatt:

és értük el a tengerpartot:

Ahol sütkéreztünk:

És gyönyörködtünk a vízben, hallgattuk az állandóan hullámzó tengert, meg a sirályok vijjogását.

Boldogan nyúltunk el a meleg homokban.

Később – már tényleg éhesen – felmentünk a mólóra, ami egy nagy vurstli lényegében. Céllövöldék, hullámvasút (kisgyerekes), hajóhinta és persze a végtelen mennyiségű büfé és kajálda.

Itt végződik egyébként a híres 66os út is:

Ettünk hát aranyáron (fish taco, Baba pedig sültkrumplizott), majd kisétáltunk a moló végéig és innen is megcsodáltuk a tenger (óceán) végtelenségét.

Jókedvűen és elégedetten ültünk vissza a kocsiba és pikkpakk eldöntöttük, hogy még mindig van energiánk, így ideje meghódítani a belvárost is (downtown). 25km, 70 perc és már ott is voltunk. Igazából a GPS picit túlvitt minket, ami egy nagyon meglepő fordulata volt a napnak. Ugyanis az egész napos fényűző hedonista világ komplementerét láthattuk itt; a nyomornegyedet.

Az emberek sátrakban élnek az utcán, hatalmas tömegekben, az összes utca, mellékutca tele szeméttel  sátrakkal és borzasztóan lepukkant emberekkel. Összeszorult szívvel autóztunk és arról beszélgettünk, hogy az emberek (kormány) nemtörődömsége, a tanulatlanság és sok minden más hova vezethet.

A felhőkarcolók alá érve pedig természetesen a jól szituált aktatáskás emberek igyekeztek haza a munkanap végeztével. Félelmetes volt a kontraszt. Leparkoltunk egy mélygarázsba és célbavettük a világ hetedik legmagasabb épületét.

Még otthon meggugliztam; fel lehet menni szét lehet nézni, sőt még üvegcsúszdázni is lehet. Utóbbi inkább vicc, ezt hagytuk.

Vettünk tehát jegyet, átvizsgált a szekuricsike és mehettünk fel. Előbb 50 emeletet, majd még 20at, így a 70. emeletről lehetett körbekémlelni. A látvány magáért beszél, az alábbi képek csak megpróbálják visszaadni:

Nagy szél volt természetesen a teraszon, de így is remek perceket töltöttünk itt. A város hatalmas; a gugli térkép mellett egy ilyen toronyból körülnézés mutatja csak meg igazán a végtelenségét.

Angyalok városa lévén elő volt készítve két nagy szárny az üvegfalon. Miután a kiskínai kislányok elkészítették fejenként az 500-500 képet, mi is odafértünk. Baba, az angyalka:

Majd pedig autóztunk haza. Sötétben értünk haza, vettünk vizet meg pár dolgot a boltban és kb aludtunk is. Vagyis Baba aludt, én pedig a Majmok bolygóját néztem a tvben alvás helyett. De tán nem is volt baj, így másnapra kiegyenlítődtek az energiaszintjeink :D

Kell az energia, hisz másnap irány Las Vegas!

 Amerika 2.0 című utunk reggel 6os keléssel és 7kor induló taxizással kezdődött; időben indultunk, így stressz nem volt, ám a taxisbácsi 40 perces panaszkodó performansza helyett jobbat is el tudtunk volna képzelni. A reptéri poggyászleadást és az ellenőrzést szépen abszolváltuk, igazán ügyesek és effektívek voltunk. Én voltam a Mastercard Lounge-ban – még egyszer utoljára – Baba pedig kávézott egyet.

Vettünk egy selfiesticket is, azaz az önarcképekhez szükséges pálcát:

A zürichi gépünk időben indult, jól tele volt, de mi a kis előre befoglalt helyeinkkel nyugodtan boardingoltunk. Ilyenkor max annyi a cinkes, ha a kézipoggyászoknak nincs elég hely, de az elmúlt 7év (!) során már a zürichi gépek specialistája lettem, szóval minden sima volt. Kaptunk kroászont és az elmaradhatatlan swiss csokit, imádtuk.

A csatoláshoz a legkülső terminálhoz kellett eljutni egy kisvasút segítségével. Út közben egy teljesen tanácstalan nénit is összeszedtünk, akit az orlandói barátja hívott meg egy nyaralásra. A néni idegen nyelv teljes hiányában élete első repüléseit próbálta valahogy megoldani, így nagyon örült nekünk, segítőkész magyaroknak. Mivel a gépünk bejelentett egy órás késésben volt, így bőven volt időnk Őt is elkísérni egészen a kapujáig. Teljesen össze volt zavarodva, hogy Ő megint repülni fog, akkor miért kellett vonatozni, és ha egyszer már vonatozni kellett, akkor most repülni fog e megint? Elmagyaráztuk még egyszer és sok szerencsét kívántunk.

Vettünk egy nagy zsák M&Ms-t és vártuk a beszállást, amit még egy kérdezzfelelek-es sorbanállás előzött meg… elcsigázottan vártuk ezt követően a beszállást, élelmesen a business oldali sor végére álltunk be, így relatíve korán szállhattunk be a gépbe. 737es gép volt, 3+4+3 soros, az egyik legújabb és legnagyobb típus. Itt is helyjegyünk volt természetesen; a folyosói oldalra egy fickó ült mellénk, aki látványosan örült minden pisilésnek, pakolásnak, akciónak. Tartottuk a tervet, hogy nem alszunk, így elősegítve az időeltolódásra való átállást. Az előttünk lévő ülésbe épített nagy TVk kifejezetten sok jó filmet vonultattak fel, de hiába. A 11,5óra az 11,5 óra; nyűglődtünk, mint állat. Sűrűn jöttek kajával, vízzel, minden félével a stewardessek, ami általában nekem két adag kaját jelentettek,Baba ízléséből kifolyóan. De ezeket az intermezzókat szerettük, legalább történt valami. Hol meleg kaja, hol víz, hol fagyi, stb.

A sok kaja persze betett, így a repülőn való kaka is – mint kihívás – rám várt.

Azért jó része is volt bőven; például amikor az Antarktisz fölött repülve a végtelen jégtakarót láthattuk; lestük a fókákat, jegesmedvét és az öblökben a bálnát. Nem láttunk egyet sem, de így is fantasztikus élmény volt.

Végül csak megérkeztünk LAXra, azaz Los Angeles fő repterére. Leszállás után a gép nagy nehezen talált magának parkolóhelyet, eközben már az összes utas erősen fészkelődött. Itt hallottunk először angolt; azonnal telefonálgattak és mi pedig mint angol nyelvleckét örömmel hallgattuk. Ilyenkor mindig olyan érdekes belegondolni, hogy hány év tanulással jutottunk el egy adott szintre, miközben egy itteni – akár teljesen tanulatlan – is örökké számunkra utolérhetetlenül szépen beszél. Na hát ilyen ez.

A gépből kilépve begyűjtöttük a bőröndöket; végül mind meglett. Irány az ellenőrzés: gépi terminál, majd elbeszélgetés. Profin vett akadály.

Kilépve a levegőre éppen már sötétedett (fél hét körül lehetett kb), 6-7 perc várakozás után megjött a shuttle, azaz a kisbusz, ami kivitt minket a kocsibérlős helyszínre. Papírmunka és jöhetett a legjobb rész, az adott kategóriából bármelyik autót kiválaszthattuk. Dodge Charger, tessék utánaguglizni.

Vettünk otthon mobilnetet, így GPS (Vaze) segítségével 45 perc alatt megérkeztünk az első szállásunkra, a Motelbe. Egy jópofa belső udvarban álltak a könnyűszerkezetes kis házak, köztük a vendégek autói parkoltak. Szimpi volt. A sötétben nem vettük észre, hogy a telek közvetlen szomszédjában egy húszemeletes házat építenek; csak zuhi és bedőltünk a 23órás utunk végeztével aludni.

Az ágy kényelmes volt és Baba leleményességének hála kaptunk egy kis olajradiátort, így az otthonos meleggel sem volt baj. Volt egy adott szag, de ez az ilyen helyek szexepilje és kész J

Meglepően jó reggeli volt, inkább Baba féle, de piszok jól bekajáltunk; pirítós, sütik, gyümölcs és persze a klasszik amcsi hosszúkávé,a miből 2-3 pohár már kitesz egy otthonit koffein szinten. Zsákmányoltunk élelmesen muffinokat, almát, mandarint; ezek később életmentőek voltak.

És indultunk is Los Angelest felfedezni – kövi blog bejegyzés.

Lényeg: Itt vagyunk, megcsináltuuuuk! <3

Éljen a VezBab, puszika

Hű blogkövetőinknek tisztelettel jelentjük, megérkeztünk.

- este (nektek már másnap reggel) megpróbázzuk ezt a bejegyzést az utazási infókkal és az első nappal kiegészíteni.

Addig is vuhúúúúúúúúúúúúúúúúú

Jó idő és hétvége: edzés gyanánt (is) mentünk egy újabb jó kis kirándulást; Virsli kutyával természetesen.

Snassz, de közel van; Normafa.

A parkolás megoldása (10p) után neki is indultunk.

Ám még előtte pár kép Virsliről, aki a szép új BMWben csak lábnál lehet, nem ölben és nem hátul. Erdemény: végigsírja az utat, nyújtózik, nyomul, hogy felülhessen.

Van amúgy több alkatrésze, pl szeme:

Sajtfüle (kikopva a télben):

Meg konnektor orra:

Odaérve aztán elszabadult a pokol; jöttek a szelfik ezerrel - nevetősek, komolykodósak és a botrányosak is:

Virsli amúgy kiválóan érezte magát; egy másik tacsival szétjátszották magukat.

Mikor a másik tacsival leléptek, kicsit mi is játszottunk vele, majd mentünk egy kört az erdőben.

Babának is nagyon tetszett a tisztás és az erdő is.ű

A sok horgászat mellett az érkező tavaszt a Széchenyi hegyről üdvözöltük, ahol Virsli egy másik tacsival hembergett a napsütésben :D

Asszem a grimaszos szelfiket kimaxoltuk:

Éledezik a természet, a fák és bokrok első rügyei melett a lila vadvirág volt a csúcs, egyik a másik után bújt ki a magas fűből.

Manci amúgy szépen viselkedik, játszikalszikmicsinál mindig.

Bab meg csinázott finom túrógombócot! Jót tud - imádat :D

Emellett pedig 3 dologgal foglalatoskodunk.

1. Itt a tavasz, csiripelnek a madarak... - ezt nem magyarázom tovább :D

2. Nézzük a Szökés című sorozatot. Mi az, hogy nézzük, daráljuk ezerrel.

3. Második amerikai utunk megszervezésre került. Szállások az útvonal mentén, nemzeti parkok csekkolása (és az Antelope-ba bejelentkezve), autó foglalás, Esta, tervek véglegesre csiszolása. Kbra készen vagyunk, köv hétfőn befejezzük a bepakolást, mert kedd reggel start.

Pont tegnap néztük az órát este 10 körül, hogy 168 óra múlva már Los Angeles repterén leszünk - remélhetőleg :D

Nagyon várjuk, vágjuk a centit.

Hogy gyorsabban teljen az idő, pénteken megint peca is lesz - jobb edzésben maradni.

ui: az amcsi szállásokat tényleg nagyon vegyesen állítottuk össze, a moteltől a luxusig, a faháztól a hotelig minden féle lesz. És igen, videózunk majd sokat. :D

Bab' megszervezte, megoldotta, mi pedig érkeztünk Nonával. Babával érkeztünk elsőként, a Pólus parkolójában tettük le a verdát (E46). Megvettük a kedvezményes jegyeinket, aztán hátramentünk megnézni az állatokat. Jól hallhatóan előadás ment eközben bent a sátorban.

Megpaskoltunk egy zebrát és egy zebraszamarat (csak a lába volt csíkos), aztán előjött az egyik zsiráf is, annak is adtam kézből egy kis füvet. Oldalt a (pupu)tevék is örültek a bámészkodóknak; ugyanis mások is hátrajöttek látva a példánkat. 

Amikor vége lett az épp futó etapnak, kiáramlott a tömeg a cirkuszból, mi pedig mehettünk be. Kis sorban állás után be is jutottunk, a sátrak és a berendezés erősen retró hatású volt. Ez persze egyáltalán nem volt baj. 

Helyet foglaltunk egy számunkra szimpatikus helyen, Nonát is begyűjtöttük és zsákmányoltunk kis nasit is.

Jól láthatóan valami eszembe jutott:

3as:

 A műsor meglepően jó volt, elejétől a végéig változatosan felépítve, folyamatosan fokozva az élményt. Eleinte csak pár kisebb állat produkciója után a végén már elefántok parádéztak és kezelték az akrobaták libikókáit, puputevék és lámák szökdeltek, pónik és lovak formációban futkostak, meg minden. És mindez megkoreografálva, de pici – állatokból kiinduló – bakik miatt hihetetlenül szerethető volt.

 Voltak légtornászok, gyakorlatilag a fejünk fölött, kábelen biciklizés és motorozás és elefántokra, lovakra fel-le szaltózás. Amikor az ember ilyesmit néz, hihetetlenül könnyűnek és természetesnek tűnik. De közben két nagy csodálkozás és lelkendezés között meg is jegyeztük, hogy egy bő mozijegy áráért mennyire jól szórakozunk, és micsoda munka van a dolog mögött. Igen, megváltozott a véleményünk a cirkuszról.

 Még egy érdekesség, amit érdemes leírni; Stevie, a modern bohóc. Eleinte inkább csak kisgyerekek számára volt csak élvezhető a performansz, aztán egyre jobban belendült – a tökéletesen felépített statégia. Az egész közönséget bevonva ment a magánszáma; ezer ember egy gyerekként kurjongatott vele együtt, röhögtünk és alig vártuk, hogy egy-két más szám után megint előkerüljön.

 Az elefántok nekem ismerősek voltak, mert a balcsin a cirkuszok éjszakája rendezvény keretein belül már bevált szokás, hogy az elefántok Balatonlellén elmennek fürdeni a strandra. Ezt anyummal meg is néztük tavaly és mondtam is Neki, hogy bakancslistás dolog számomra egyszer felülni egy elefánt hátára (nyakába).

Énekesnővel a hátán kis asztalon forgolódott:

 Na, hát egyszer csak bejelentették, hogy szünettel szakítják meg az előadást, ám lehetőség lesz az elefánt hátára némi térítés árán felcsüccsenni. Na több se kellett, a két jányt is belerángatva rongyoltunk előre, Baba révén már az első körben odakísértek a 3as számú elefánthoz és felülhettem. Majd érkezett Nona mögém, aztán pedig Baba is.

Először is az elefánt egy nagy magas állat, és a bőre a hátán a vártnál is kérgesebb. Jópofa szaga van, az adrenalin miatt kiélesedett érzékszerveim nagykanállal zabálták az élményt. Alábbi fotókon látszik a valóra vált álom élménye a fejemen:

Bab':

Ja igen, magas, így bakot tartva pakolódtunk fel. Mókás volt. Meg sem kottyantunk neki természetesen. Lopva a füle szélét is megsimogattuk, amit lazán elértünk a hátáról, lévén, hogy afrikai elefántokkal dolgoznak (a sokkal konokabb kisfülű indiai elefántok helyett).

 Mikor minden elefánton minimum 2 gyerek trónolt, elindult a két kör. Combból szorítva (lovagló tapasztalatok kihasználása: pipa) stabil volt, de tényleg magas, a járásuk azonban egészen egyenletesnek mondható. Ormányukkal egymás farkába kapaszkodtak, mint a Dumbóban; elől pedig a cirkusz matuzsálem elefántja vezette a sort.

 Imádtuk.

 Halált megvető bátorsággal elővettem a telefonom a zsebemből, drukkolva, hogy a kocsikulcs benne maradjon.. így készült a csapat prájszlesz szelfije:

Így végre Nonáról is van kép. Minden érzelem leolvasható a fejünkről azt hiszem :D

Az egész műsor és az atmoszféra tökéletes volt, az elefánton lovaglás pedig végképp megkoronázta az estét. Baba, sok ilyen programot szervezz még <3

Ez egy horgászós bejegyzés, sorry :D

Robi kollégám hasonlóan megszállott, sőt, néha még komolyabb tüneteket mutat, mint én :D Nagyon jó együtt menni, a holt időszakokban dumálunk, röhögünk, bár nagy holtidőszakaink nem szoktak lenni. Ugyanis általában bezsákolunk valamit. Mindketten előre felkészülünk az adott vízre, halfajra, videók, cikkek, linkek segítségével.

Nem volt ez most sem másként. Az Ordas tóra igyekeztünk, amit Robi már előző nap a VIPn felavatott 4(!) tokhallal. Most is aratott a kékfúzió, illetve a kvragli is. Örültem, hogy kimaxolta, rá is ráfért már egy komolyabb széria. A fogásait elnézve végképp vártam a másnap reggelt, hogy mehessek.

Vártam, hogy Bab' felébredjen, de várhattam, 11 óra alvás után szelíden felkeltettem végül. Délre voltunk lezsírozva a pergető tóra, így nem voltam igazi rohanásban, de természetesen már zabszem sem fért volna (sehovase)... Bepakoltam és uzsgyi. Négy hónap (tél) alatt sem haladt igazán nagyot a M2 felújítása, de azért lehetett haladni.

Kb egy időben értünk oda Robival, aki hozta az új pergetőpálcát is - amit a téli "márnára" pergetés során már a villantón felavatott. Egyelőre még csak dobálással.

A tó vadregényessége kiemelkedő, pici, de sok kis sziget, ágak, akadók miatt igazi ragadozós pálya. Feltettek videót, hogy az eddigi 70 csuka mellé még 90db érkezett bele, szóval alig vártuk, hogy rápróbálhassunk. Nos, bár kicsi a vízterület, a halak jól elbújtak, a sokadik csalival trükkösen dobálva sem éreztünk nagyobb esélyt egy kád vízhez képest. Már lassan visszavonulót fújtunk volna - hogy átüljünk egy szürkeharcsás vízre - amikor feltettem utolsó próba gyanánt egy kis narancssárga körforgót (villantó).

Dobálgattam ezt is, redukálódott lelkességgel, közben csepegett az eső, fújt a szél. És ekkor az egyik bevontatáskor érkezett a csoda. A nádfal mellől csak pár méterre a lábam alól rákapott egy csuka. Mivel eddig életemben egyetlen kis kétnyaras csukát fogtam, igencsak meglepődtem - én is meg gondolom a csuka is a zsinór végén. 

Megkezdődött a küzdelem, a tarka színű krokodilom igencsak komoly kirohanásokkal jelezte, hogy a szákkal ráér Robi odaérni. Robinak kurjantottam, de a hal pancsolását hallva Robi már úton volt. Egy utolsó nagyobb roham után a halam végül a felszínre jött, mutatva a szája szélében a fogak között a csalimat. Icipicinek tűnt a hatalmas száj szélében. Gyorsan szákoltam, nem szerettem volna a finisben elveszíteni. A szákban ki is dobta a horgot, szóval jól tettem. Gyönyörű állat, tarka színei és kígyószerű elnyúl alakja láttán teljesen lesokkolódtam. Két-hátpm kiló közöttre tippeltük. A fotózás miatt térdelve próbáltam felemelni; meglepően puhának és törékenynek éreztem a testét.

Ha eddig elolvastad, megérdemled, hogy képeket is láss:

Életem eddigi legnagyobb csukája tehát befotózva. Később még Robi is találkozott az Ő élete legnagyobb csukájával, ám a harc közben a hal hozzáfért a drótelőke feletti monofil zsinórhoz és egy mozdulattal harapta el..

Robi csalódottsága érthető volt, így mindketten örültünk, amikor a harcsáson megindult Neki a bicikli; az általa kitervelt módszer diadalmaskodott. Giliszták és nadály véres-májas dippbe mártva. A pontos dobásainak hála a dipp felhője a tó legtávolabbi sarkából is odavonzotta a harcsákat, hideg koratavasz ide vagy oda, a buborékok mutatták a halakat a dobásai körül. Hiába fogtam tavaly rengeteg halat, ha Robi nem enged oda a egyet kettőt dobni, buktáztam volna. A harmadik hala után azonban odadobtam és indult is a rock&roll: a 18as főzsinórra direktbe kötött horog minden erejére szükségem volt.

7kg+os harcsám a merítőbe sem fért be, szájánál fogva emeltem ki végül. (ezt a technikát is videókban láttam, a gerebenfogak mint a sajtreszeelő mélyedtek az ujjaimba.

Íme:

Köszönöm ezt a délutánt, fantasztikus volt :D

Megindult a horgász szezon!

Idén jóval korábban, a jéghideg vízben is már zúzás van.

Moby dick versenytó: évad nyitó halak:

Moby Dick nagy halas tó:

6,5kg os potyesz (új method-os technika)

És aztán jött az óriás... sztori hozzá: pont röhögtünk, hogy az épp aktuális csalinak micsoda arogáns majom a gyártója, amikor hatalmas kapás volt.

Életem eddig legnagyobb hala, egy 15kgos tokhal.

A legnagyobb merítőszák kellett hozzá és a legnagyobb pontybölcsőben sem fért el rendesen:

Próbáltam megemelni a fotó miatt, még mindig tornászott a hal:

De egy kis bírkózás után sikerült: itt tán a mérete is jobban látszik:

Fantasztikus állat, visszaengedéskor - kis vízben hintáztatás után - jelzett, hogy menne, elengedtem a farkát és elnyelte a mélység. Mint egy nagy cápa :D

3,5h peca = 15kg tok, 6,5 ponty, kisponty, kárász. = jó kis nap :D

Baba és Virs is szépen jól vannak :D

Családi szülinap - BABA POSZTJA

 Hétvégén Tarjánba utaztunk, hogy megünnepeljük Apa 67. szülinapját. Hihetetlen hogy rohan az idő... Délután indultunk az új autóval, ami szuperül száguldott az autópályán is és hát eddig is tudtuk, de most végképp bebizonyosodott, hogy fantasztikus választás volt az új verda. Otthon finom vacsora várt minket - húsleves és anya egyik specialitása a paprikás csirke nokedlivel -. Számomra kajában a leglényegesebb rész a desszert, ami szintén fini volt (mákos piskótás torta, amit vajas cukros krém borított és nem mellesleg ez volt a 2012-es év ország tortája) nyami. Apa ajándékával kicsit bajban voltunk, mert szerencsére mindene meg van. Anya érdekes ötleteit ("vegyetek neki kábelt a hangfalhoz, vagy övet") félre téve, végül Nona ötlete mellett döntöttünk és vettünk neki egy fúrót (azaz kolibrit), aminek nagyon örült és természetesen megkapta a szokásos prémium bort. Anya is ekkor adta át az ajándékát, ami egy szép cipő. Este játszottunk egy nagyon menő társasjátékkal, amiben tök ügyi voltam. Másnap jöttünk is haza a teendők miatt. De összességében véve megint egy szupi kis családi játszottunk, aludtunk micsinálunk hétvége kerekedett ki a két napból.

És megkezdtük az új amcsi utunk megtervezését. Vonakodtunk, de a sors úgy hozta, hogy menjünk, hát megyünk :D

Repjegyek megvéve. Kérdéses volt, hogy a Sivatag, Sierra Nevada és Los Angeles (LA), San Francisco (SF) és Las Vegas (LV) ötös közül mi fér bele 10 napba. Végül a még havas Sierra Nevada miatt úgy döntöttünk, hogy LA => LV => Sivatag hármas marad.

A sivatag persze a renegeteg nemzeti parkot jelenti; Grand Kanyon, Bryce, Zion, Mohave. Szóval a nagyvárosok mellett lesz mit nézni, megsétálni, megfotózni, álmélkodni.

És egyszer majd visszatérünk egy San Francisco & Sierre Nevada túrára (Yosemith nermz park, mammut fenyő).

Szóval nézzük a tervet:

link

Hát igen, ez alhangon 2500kmnyi vezetés :D

Így van beiktatva pihenő nap és igyekszünk majd a szállásokat is okosan intézni (közeli, olcsóbb és minél kevesebb váltás).

És a fotók mellett sok sok videó is fog készülni.

Bakancslistán van a sivatagi naplemente, a 66os út, lovaglás, öszvéregelés, skywalk, stb. És persze LA-ban a klasszikus dolgok és Malibu, LV-ben pedig a kaszinózás és a vásárolgatás :D

Szállásokat fogjuk nemsoká foglalni, útlevél és esta intézés, pakolás, menés, happyness :D

Boldog szülinapot a legédesebb kicsikutyának a bolygón!

Szülinapját kimaxolva nekimentünk a hegynek; nevezetesen a Széchenyi-hegyet mentünk meghódítani.

10km-es turánk során voltunk az Antenna Hungária tornyai alatt:

Komoly szintemelkedés legyűrésével jutottunk fel, és mivel Bab' otthon aluszkált, így intenzívebben, pihenéses megszakítások nélkül nyomtuk le Virslivel az emelkedőt.

Végig pórázon volt természetesen, más kutyák és az esetleges autós forgalom miatt is, meg hát városban nem engedjük el és kész. Örülünk, hogy összedrótozták, minek kísértsük a sorsot.

A tornyok után egy megérzésre hallgatva jobbra fordultunk, és egyszer csak egy hatalmas réten találtunk magunkat (kiérve a "városból"). Virsli izgalma leírhatatlan volt, körbe körbe futott a póráz végén, cselezgetett, hívott játszani. Teljesen egyedül voltunk a területen, lecsatoltam hát a pórázt és Virsli egyik legboldogabb szaladgálását nézhettem végig. Hatalmas köröket futott saját szórakoztatására, majd ezt megunva szlalomokat és cselezéseket mutatott be, villám gyors tempóban. A füves felázott talaj puhasága, az illatok felspannolták, a póráz hiányában pedig kitombolásra össztökélték.

Vidáman csóválva érkezett vissz hozzám, mutatva, hogy ez szuper volt, jöhet a közös játék, most már én is érezzem jól magam. Együtt is futkostunk így kicsit, majd egy megfelelő bot megtalálásával feltettük a pontot az i-re. Ilyen lelkesen labdát sem apportozik gyakran, szaladt újra és újra, majd mielőtt viszakértem volna a lopott időben mindig rágott is rajta egy keveset.

Erről szerencsére készült pár videó is, emitten egy link:

VIDEO

Kb fél óra hozdvissza játék után kiváncsian indultunk el egy túraútvonalon az erdőbe befelé. Váratlanul száraz volt az erdő, sok kutya és ember nyommal.

Ezért nem sokára le is tértünk, és inkább a vadnyomokon mentünk. Virsli földig érő orral örömmel szívta magába az illatokat, ha hagytam kis teret, akkor kisebb nyolcasok leírásával válogatta ki az épen követendő szagokat.

Az erdőben eltöltött újabb fél óra után kifelé jövet más kutyákba botlottunk, akik a réten folytatták, amit mi elkezdtünk. Konfliktus kerülő módon Virs' pórázon maradt és inkább másfelé indultunk.

Nevezetesen a kilátót vettük be:

A köd miatt ilyen szép volt a kilátás:

Virsli is nézte ezerrel, hogy mit nézek:

Meg a madár is:

Bajnai családdal is összefutottunk, de Sényi úrnak nem készült szelfi.

Lassan kezdett lemenni a nap és mi még jó pár kilóméterre (és szintemelkedésben jó pár méterre) voltunk a verdától, így hazafelé indultunk.

Otthon később átadásra került a szülinapi NAGYcsont; egyelőre mérsékelt sikerrel.

Átadás képekben, farokcsóválással:

Sokkal de sokkal nagyobb sikere volt Bab' főztjének, a híres rizseshúsnak, ami bár a diétára kifejlesztett csodaszer, Virsli számára a csúcskaja. Meleg étel, főt rizs és csirke. :D

Éljen a vidám és szupercuki Kutyuska!

Elnök úr = BMW F30 (2012)

Ez egy olyan blogbejegyzés, ami kifejezetten száraz és unalmas mindazoknak, akiknek "nem folyik benzin az ereiben" avagy nem a jobb1-en akarnak trónolni.

Az egész úgy indult, hogy a BMW E46 (2002) bizony túlbillent a lélektani 200ezer km-én. Mint kiderült, nem csak lélektani; exponenciálisan szaporodnak a kisebb nagyobb problémák. Nagyon nem csodálkozom, mi magunk is általában 15 évre vagy 200.000kmre méretezzük alkatrészeinket. 

Szeretem, ha az autóm patika, és ezt nem feltétlen a tisztaságára értem (bár azt se lenne baj beleérteni). A sok nyűg eléggé bosszantó és nyilván egy minél megbízhatóbb autóra lenne szükségünk. Na nem mintha valaha is cserbenhagyott volna.

Másrészről az egységsugarú mérnökök a csajnézegetés mellet az autónézegetésben lelik örömüket, így mikor a használtautón megláttam 2 ígéretes hirdetést, beindult a gépezet. Babával megnéztük az egyiket, ez E90es (azóta is fent van). A színe mellett stiklisnek tűnt, kizártam. Ja igen, a színe nem szürkés, mint a képen, hanem világoskékes, elsősorban metroszexuálisoknak megfelelőbb.

A másik hirdetés elég komolyan ár alatt hirdetett egy F30ast, azaz - ha 2018at nem vesszük, akkor - legfrissebb modell (első verzióját). Az autó felszereltségéből az ülésfűtés hiányzott csak, így elmentem megnézni. 

Űrhajó persze az E46hoz képest, hasonlókon tanultunk a BMWs Driver Trainingeken is (Maisach, Salzburg Ring), így a kezelőszervek és a többi ismert volt. Az automata váltó vegyes érzelmeket vált ki - máig.

Twin turbo 2liter= 184 LE.

Megengedték, hogy elvigyem a BMW szervizembe, ide már én vezettem oda-vissza, eközben is meggyőződve az ígéretesen jó állapotról. Ott is bebizonyosodott, hogy rendben van, törés mentes, szervizelt és szépséges. Mivel ott engem ismernek, elkezdték köpködni az autót, de aztán szóltam nekik, hogy nem kell, mert kicsivel korábban az már nyomott árú autó árából még 10%ot lealkudtam. 

Komoly szándékú és szimpatikus vevőre tekintettel ez is átment, így ezen az áron már igazán jó vételnek érzem a dolgot.

Hétvége után hétfőn vettem csak át, hisz Zebegénybe kopottabb nyári gumikon nem indulhattunk el.

Így az átvizsgálás (és vétel) előtti estén, majd vasárnapról hétfőre is az autóval álmodva, majd félálomba a vekkerre várva telt az éjszaka.

Hétfőn 2019.02.04. mentem tehát az autóért, a szerződést és a többit szűk egy óra pofozgatás után aláírtuk és elhoztam. Első út az Allianzba (Netrisk ezt dobta, és Szépségnek is itt van a biztije), ahol másfél órát sz*pva sikerült megkötni a kötelezőt.

Így fél órás késéssel futottam be az eredetvizsgára, ahol szintén túlalaposkodás és bacakodásnak hála szintén tovább folyt az erre kivett szabadnap drága ideje.

Utána jött a jó rész; indultam Babához, megmutatni. Beálltam hát a minisztérium elé (vmi főmufti helyére) a csillogó villogó autómmal, Ő pedig érkezett - életmentő rántottgombával és üdcsivel felszerelkezve.

Imádom, hogy imádja és imádom, hogy együtt éljük meg az újabb fontos lépését életünknek.

Tettünk pár kört, körbejártuk, szeretgettük.

Boldogok vagyunk. Amúgy is nagyon, de ez most egy újabb ok, hogy a boldogság mellett lelkendezhessünk is, mint a gyerekek.

Babától elköszönve Anyumért mentem a dokihoz, itt is megvárakoztatással szaladt az idő. Végre elindulhattunk, majd az autó mellett megállva megjegyeztem, hogy wow de szép. Anyum helyeselt és meg egyszer csak kinyitottam és beültünk. Anyum nem kicsit döbbent le, noha tudta, hogy nézegetek autót. Neki is élmény volt.

Következhetett az átírás, a kormányablaktól előre féltem, hogy a másik két bürokratikus akadály után vajon mi várhat majd a főellenségnél. Nos, tömeg volt, nem kicsit, ám az autós sorszámom szerencsés volt, hamar sorra kerültem. Pozitívan csalódtam a kis várakozás mellett az ügyintéző néniben is, aki gyorsan, profin és végtelenül kedvesen segített mindenben, megdicsért, hogy minden megvan, kedvesen csevegtünk. Azon agyaltam, hogy lízingre vennék egy ilyen nagymamát...

Az átírás után hazamentem, kis Virslikutyázás, majd indultam tovább: a Rack autóba: itt szervizelték a kocsit. Lekérdeztem mindent, szakmáztam kicsit és kaptam ajánlatot a következő szervizhez.

Az utam innen a laptopom új aksijához vezetett. Ezt is megoldottam, örültem nagyon. A boltból kilépve büszkén ültem be a kocsiba; nyitáskor van üdvözlő fény; olyan, mintha az autó is örülne nekem; a beépített navi is kérdezte, hogy na akkor most hogyan tovább, merre menjünk.

Azóta is állandóan nyomkodom a dolgokat, a fedélzeti számítógép mellett is végtelen mennyiségű beállítás, menü és egyéb nyalánkság van számomra.

Nagyon nagyon örülünk.

Természetesen Szépséget (E46) el kell majd adni, amihez ezer dolgot kell rajta helyrerakni. Így majd remélhetőleg legkésőbb márciusban értelmes áron lehet meghirdetni. - alább:

Addig meg párizsit eszünk kiflivel :D

 Szal autós mókára fel!

Nagyon nagyon nagyon jól esett nekünk egy romcsi hétvége Zebegényben! <3

Sokképes szkrollozós összeállításunk következik:

Szuper szállásunk:

Kilátásunk az erkélyajtóból:

Lényeges attribútum volt a kandalló, imádtuk.

Erre volt rákötve a sok fűtőtest is, így reggelente nem volt lényegtelen minél előbb begyújtani :D

A ropogó tűz látványa is zseniális, hát még a melege. Virslikutya szépen odafeküdt megsülni.

Ja igen, nem sikerült belőni az igényelt hőfokot:

Baba jól érezte magát, bár a 30°Cnál már végre neki is melege volt :D

Egy komment: azért a füstszag nem hiányzik.

Kirándulás

Bár nem volt tökéletes az idő, csak nekivágtunk egy kirándulásnak!

Alább a sok kép, vegyesen.

Ezen a képen elvileg van egy őz:

Ez nem őz nyom:

Ez pedig a személyes kedvencem:

Ebédelni is voltunk:

 Ja igen, Zebegény nagy nevezetességét - a Kálvária domb mellett -  az alábbi jelenti:A híres és nevezetes kilenc hét lyukú híd. Amúgy tényleg patinás kis cucc, teccett nekünk.

Szuper feltöltődés volt, kedves főbérlőkkel. Lehet, hogy jóidőben is jövünk majd még.

Vezbab <3

Baba  virágja ezerrel kinyílt:

Voltam fodrásznál: szőke lettem :D

Adok egy kis időt :D

...feldolgozni :D

...

...

Igazából pedig ez a helyzet:

Voltam megint Eschenben, Baba meg szépen otthon várt.

Babáról nincs kép, Eschenről - hotel erkélyéről - van:

Voltunk a srácokkal CÁKon. Alkohol, társas, dézsázás, szauna és havas erdei túra (cél: Írottkő):

 Rockzenekari poszterfotó:

Írottkő:

És találtunk erdei mészárlást (nem, nem mi voltunk):

18as karika:

El is mentünk ebédelni a csárdába vadhúst enni. :D

...

Babáról még egy képet ide, mert BABA:

És mi pedig voltunk Babámmal álomhétvégén Zebegényben: ez lesz a kövi poszt!

De kb így néztünk ki:

Puszcsi!

Na szóval emitten az újév :-)

Virs(likutya) továbbra is remekül van, lábán a műtét helye szépen beforrt, a divatosra borotvált területek is szépen visszaprémesedésnek indultak. Ja igen, ott, ahol nem fedi a pulcsi, plusz bundát növesztett. Gyakorltailag kis hasa alatt és a farpofákon "szoknyája" nőtt:

<fotó>

Babával mink is jól vagyunk, minden zsírfeka :D

Nonival sokat talizunk, ami nagyon jó és a legutóbbi hétvégén én is voltam egy hétvégét CÁKon a srácokkal. Az ivás mellett kirándulni, társasozni és dézsázni is volt időnk és energiánk.

Az amcsis utazásunk jövője ködbe burkolózik (by Yoda), mert a "Government Shutdown" miatt a nemzeti parkok vagy zárva vannak, vagy megbízhatatlan körülmények között működnek. Trump bácsi kerítése betett nekünk nem kicsit. Nyilván Las Vegas és Los Angeles városnézések mellett elsősorban a nemzeti parkok miatt mennénk ki (sivatagok, erdők, mamutfenyők, grandkanyon, stb.) Egyelőre várunk; most bár jelenleg lezárult a dolog, de nem feltétlenül végleg, 3 hetes nyitva tartás van, de e periódus zárulhat le ismét Trump bácsi újabb hisztijével, azaz repjegy vásárlásra még mindig kevéssé merjünk adni a fejünket. Bocs, de b@sszameg.

Édes drága 17éves autóm állapota sajnos rohamosan romlik, néha a szakadékba lenne kedvem lerúgni. Persze egy átlagos földi halandó szerint ez a kocsi tök rendben van, de nekem a sok állandóan felmerülő apróság nagyon nagyon nem jön be. Szépen rendbe kell hoznom, hogy minél értelmesebb áron el lehessen adni és utána sajnos-vagy-nemsajnos újabbat kell nézni.

És persze a házakat is nézegetjük. Érdekes, hogy mennyire hullámzunk ebben a témában, néha egy praktikusabb budai lakásra vágyunk inkább, néha egy budaörsi elszigeteltebb családi ház felé kacsingatunk. Most amúgy pont van megint 2-3 érdekesebb, de az is igaz, hogy mindkettőnk mindenét bele kell majd forgatni. Ami nyilván egy felől egy szuperszerencsés dolog, hogy megtehetjük, de közben iszonyat nyűg eladni, költözni, vergődni. És persze nyilván azért is nézünk nekünk kevésbé büdzsébe passzoló házat, mert bízunk abban, hogy a jog helyett majd az etika és morál mellénk áll és meglesz a hiányzó pénz... (csúnya gusztustalan sztori, az én csalódottságom minden nap mardos). Bocs, de ez van.

Na de jöjjön ide pár pozitív dolog, mert nagyobb bajunk sose legyen, mint hogy venni akarunk dolgokat.

• formálódik a vállalkozás ötlete, körülményei.
• Punisher 2. évad és Big Bang. Imádunk befészkelni és nézni Babával  - szépen.
• Lego Avengers - királyság. (amikor indul a játék, az esküvői vonulós zenémmel indul - móka!
• munka, sport&hobbik, kettősünk harmóniája szépen beállt, rendben van 
• és szerike van. 

<3 édes Babám <3

[Ez egy pozitív hangulatú lelkendezős bejegyzés lesz]

Kicsi kutyánkból kikerült a beépített fém végre. :D

Hosszú volt az út idáig, az évekkel ezelőtti autóbaleset, utána a kétségek, egy műtét, majd még egy. A nap, amikor végre letette a lábát (mondván, jé ez nem is fáj sétánál), amikor újra futni kezdett, ugrálni, stb.

A rengeteg gyógytorna, fizioterápia, idő, pénz, energia, kontroll vizsgálatok, röntgenek..

Majd mikor Dr Baba felismerte az orvostudomány helyett, hogy a fémeket ideje kivenni (már egy éve bőven túl lehetnénk ezen), nekiveselkedtünk (tavaly ősz) az újabb két műtétnek. 

Hétfőn (tegnap előtt) kiszedték a második lezáró műtét varratait és bár korán van még lelkendezni, az orvos nagyon pozitív. Büszke Virslire, aki szépen alakul és ránk, Gazdikra, hogy sosem adtuk fel, hogy mindig mindent megtettünk és ez látszik a felépülésében is.

<Szeretlek Babám, és imádom, ahogy a bajban összezártunk és csapatként elpusztíthatatlanul küzdöttünk - és küzdünk a mai napig - kiskutyánk egészségéért>

Dokikban is érzünk pici bűntudatot, hogy csak most fémtelenedett Virslikutya, namindegy.

Lényeg, hogy alakul, a seb szép, terheli meg minden, a töretlen jókedve pedig reméljük, hogy még 100 évig megmarad. Édes kicsi Kutyusunk (Baba: Kutyuskánk). <3

Ide jön majd pár kép Virsliről:

... az a sztori villant még be, amikor nyakig bekötve (mint egy gipsz) is kibotorkált elrettentő ugatással, hogy megvédjen a pizzafutár fenyegetésétől, édes kicsi házőrzőnk :D

Utóirat: a csontozat a merevítők hiányában véglegesre fog erősödni, ehhez terhelnie kell minél többet. A tervünk az, hogy a fizioterápián tanult gumipárnával fogjuk Őt tovább erősíteni.

A két ünnep között volt idő összevágni a 2017 szeptemberi egyiptomi utazás videóját és a 2018as Floridát is!

Egyiptom:

Florida:

Tanulságok, minden utazáson sok videót kell csinálni, pl GoPro-val. És ha mégis telefonnal, akkor fektetve.

Erre majd megpróbálunk ügyelni.

Jó filmezést, Vezbab

Hahóóóóóó, bejelentkezünk!

Beszereztük az idei karifát, nem is akár milyet! Eddigi legnagyobb és legszebb fánk volt, olyan törzzsel, hogy már gyalog nem bírtuk volna hazahozni. BMWbe is okosan fér csak be.

Olyan szép volt, hogy feldíszíteni sem kellett volna ("dejigen" - vágja rá Baba).

A karácsonyi ajándékozás után a dekorunk kiegészült virágokkal; így lett teljes. 

Makkok és gombák uralták a fát; Virsli kutya pedig idén sem bántotta egyáltalán. Illetve egyszer beleakadt az égősor zsenyórjába, ijedtében megugrott és pár dolgot lerántott a fáról. Ám egyből tudta, hogy rosszat tett, szánta-bánta (és kárt amúgy nem okozott).

A fáról is kéne lennie egész alakos képnek, de azt most hirtelen nem találok.

Volt karácsonyi roadtrip, azaz szomszédolás; szuper pár nap Tarjánban:

, ahol egy séta során megtörtént, amitől tartottunk, az erdőben - vagy annak szélén - elengedett Virslikutya elé vad vetődött, egy nyest / nyuszt / hermelin féle keresgélt. Virs megiramodott utána, a vad pedig eltűnt gyorsan a tarjáni rengetegben. Rohantam utánuk, szólongattam Virslit, aki egyszer csak a forró nyomot is otthagyva lábhoz jött. Fantasztikus volt, olyan nagyon nagyon büszke voltam rá. Lehet persze, hogy csak belátta, hogy sosem érné utol, velem meg labdázhat, de akkor is csúcs volt.

26án volt anyai ágas karácsony, isteni kajával; Anyu/Anna megszervezte, megfőzte, lebonyolította életem egyik legjobb Karácsonyát. Volt kis pálinka, vacsi, közös díszítés, maratoni ajándékozás és játék is.

A nagy karácsonyi forgatagban ért minket negatív dolog is. Erről ide csak annyit írnék, hogy bár a nagykönyv szerint természetes dolgok ezek, mégis rettenetesen nehéz volt. 

Ám beláttuk, hogy ez még 2018 volt, ami egy olyan év kellett legyen, ami az esküvőnkről, amcsiról, azaz kettőnkről VEZBABról kellett szóljon. Így volt megírva.

2019.

Először is volt egy tökjó szilveszterünk, Nona malacsültje etalon marad a világ végéig. Zseniális volt. Minden elfogyott másnapra :D

Szóval szuperül léptünk át az új évbe, ami többek közt majd - reményeink szerint - egy új izgalmas dologgal fog minket megörvendeztetni.

Ám Virslikutya műtétjével indultunk; végre eltűnt kiskutya lábából az utolsó fém is. A doki nagy örömmel és megkönnyebbüléssel hívott minket, hogy minden maximálisan jól - ezúttal tényleg a tervek szerint - alakult. Virs azonnal terhelte a lábát, ahogy ezt írom, pont egy hete műtötték. Hétfőn varratszedés. Étvágya is és mozgása is kimagaslóan rendben, a nagy hóban való játék pedig tényleg maga a boldogság.

Jaigen, utazni szeretnénk. Kimaxoltuk Floridát, azaz a tengert, strandot, vízi állatokat, mocsarat, meleget, zivatart, nasa-t, universal studiót. Ideje megnézni a másik oldalon ennek a komplementerét; sivatag, erdők, hegyek, incl Grand Kanyon, Hoover-gát, stb, na és persze Vegas, Los Angeles és San Francisco. 

Februárban még nem tökéletes az idő, azaz minek finomkodom: szar. Esős, ködös, hideg. De persze csak az ottani viszonylatban, ez itt nekünk kb áprilisi időjárás. Nekiállunk szervezni, okosan, a hegyen túl a sivatagban úgysem lesz eső, az óceáni oldalt pedig majd kisakkozzuk rugalmasan. 

Utazás, juhhéééé!

BUÉK minden kedves olvasónknak! Puszcsi

Közeledik bizony; az őszi dizájnt kis fészkünkben felváltotta a téli (karácsonyi) dizájn! :D

És tegnap este volt egy kis mézeskalácskodás. Az első tepsi koksz legyártása után már minden simán ment.

Képösszeállítás a teljesség igénye nélkül:

<3

Csekkold:

https://vezbab.blog.hu/2018/09/13/eskuvo_a_nagy_nap

:D

Itt az őszi f*sidő, így jól esik kitenni még pár nemrégi szabadtéri fotót.

Jó sokszor jártuk az erdőt mindenfelé:

Itt egy dunai horgászós (márna helyett géb jött csak)

Ám múlt héten az Ordas VIPn megtaláltam eddigi életem halát:

Sokat járok a cégünk másik lokációjába; ami a festői Alpokban van.

A tehenek között fejlődik a termék mechanikája: (cég hátterében 2000res hegyek)

Az odavezető autópálya mentén volt időm megállni ezt a tavat megnézni:

Repülés közbeni adatok (okoskodótelefon):